2015. július 04. / Szepesi Krisztina
Cser Ádám 2012-től a Miskolci Nemzeti Színház zenei vezetője és karmestere, miközben zeneszerzőként is nagyon színes és egyre bővülő a repertoárja. Mozart Don Giovannijával pedig, melyet a tavalyi évadban mutattak be, 2015-ben Plzenben is bemutatkozhatnak az Európa Kulturális Fővárosa programban, az Armel Opera Festival szervezésében.
Mind zeneszerzőként, mind pedig karmesterként úgy gondolja, nem lehet egyéni újdonságokkal felülírni azt, amit a szerző eredetileg megírt.
Cs. Á.: Úgy fogalmaznék inkább, hogy mindenképpen kell újat vinni a klasszikusokba, de nagyon fontos megérteni az alapokat, a tartalmat, és onnantól kezdve tud működni, ha belehelyezzük egy új térbe, egy új világba. Az nagyon fontos, hogy a zenét nagyon pontosan értelmezzük és kövessük, aztán stílusosan, a megfelelő hangszínben és arányokkal úgy adjuk elő, hogy tökéletesen tükrözze azt, ami a partitúrában van.
Azt mondta, ha opera, akkor Mozart.
Cs. Á.: Korszakában szinte teljesen egyedülálló volt az, amit ő a műfajban képes volt létrehozni. Minden egyes karakterét úgy ábrázolta, hogy minden gondolata és lelki rezdülése benne volt minden ütemben. Többrétegű tehát, amit ő csinált, nem pusztán egy zenekari kíséret, hanem a szöveg kifejező erejéhez még hozzáadott egy plusz értelmezést. Ráadásul az is nagyon sokszor jelen van az operáiban, hogy az adott karakter adott helyzetben történő cselekedetéről Mozartnak mi volt a véleménye. Vagyis hihetetlenül összetett szerző és azért is érdemes ezzel foglalkozni, mert így a zeneszerző gondolkodásmódjáról is sok mindent megtudhatunk. Én magam is újra és újra találok benne valamit, amit addig nem fedeztem fel. A néző nem feltétlenül így értelmezi, de érzi és érti, hogy mennyi tartalom van az operáiban elrejtve a felszín alatt. Egy apró melódia sokrétűsége egy ütemen belül képes megfogalmazni a legkülönfélébb lelkiállapotokat, amiket ember érezhet. Mozart tudott játszani ezzel, vezeti a nézőt, és talán ez azért lehet, mert nagyon jó emberismerő volt, és képes volt beleírni a kottába a félelmetes, eszement életszeretetét. Ráadásul nagyon jól ismerte azoknak az embereknek a problémáit, akik a társadalom által besorolt rendek miatt érezték maguk rosszul, amit például hihetetlenül jól ki lehet olvasni a Figaro házasságából. Vagyis karmesterként kutatni kell benne, hogy megtaláljuk, miről van szó a háttérben, és ez nemcsak értelmezésében, de a technikai, zenei megfogalmazás szempontjából is nagyon fontos.
A tavaly bemutatott Don Giovannit, melynek zenei vezetője és karmestere, most ismét próbálják.
Cs. Á.: Tavaly húsz alkalommal játszottuk a Miskolci Nemzeti Színházban és az Erkel Színházban a Primavera Fesztiválon is felléptünk vele, amit aztán meg is nyertünk. Az új felkészülésben az lesz nagyon más, hogy az eddig magyar nyelven előadott operát most az eredeti nyelvén, olaszul visszük színpadra. Ez még inkább megemelheti az előadás értékét, hiszen mivel Mozart olaszul írta, nem fér kétség ahhoz, hogy így fog a legjobban működni. Szabó Mátéval, a rendezővel nagyon jól dolgoztunk együtt, hiszen ő is nagyon mélyen foglalkozott az anyaggal, és új megvilágításba helyezte a Don Giovannit, így nagyon aktív, mozgó, fiatalos előadás született. Az egy nagyon jó kezdeményezés volt az Armel Opera Festivaltól, hogy felkínálták a versenyzési lehetőséget a vidéki színházaknak, és ennek köszönhetően eljutunk ebben az évben Plzenbe, ahol az Európa Kulturális Fővárosa program keretében adhatjuk elő az operát.
Az, hogy ilyen sokszor tudták játszani az elmúlt évben az előadást Miskolcon, már önmagában siker, hiszen az opera nem abban a fényében tündököl, mint akár száz éve.
Cs. Á.: Akkor még egészen más volt az operajátszás. Ha például Puccini vagy Strauss írt egy operát, a hazai bemutató után két éven belül fél Európában műsorra tűzték. Mostanában kicsit szétrobbant a zeneipar, és alig követhető, hol és mit mutatnak be. Persze megvan az oka annak is, hogy miért nem olyan népszerű az opera, mint száz éve, hiszen azóta rengeteg új műfaj váltotta fel a helyét, mint például az operett és a musical, ami könnyedebb, színháziasabb irányt hozott, de a film is ide sorolható, hiszen nagyon hasonló a hatásmechanizmusa az operáéhoz.
Zeneszerzőként mennyire követhetők a trendek?
Cs. Á.: Érdemes ezekre odafigyelni, de azt gondolom, mindenki le van egy kicsit maradva, hiszen lehetetlen átfogóan tudni, mi történik a világban. Aki speciálisan rááll egyféle kortárszenei stílusra, zenekari formára, azon belül talán fel tudja térképezni a trendeket, még ha ez esetben is félelmetesen sok születő műről beszélhetünk.
Ön nem ezt az utat választotta, hiszen nagyzenekarra és egy-két hangszerre is ír műveket, ráadásul most egy opera is készülőben van.
Cs. Á.: Éppen most vagyok a hangszerelési, vagyis a legutolsó stádiumban, ami azért még néhány hónap munkát jelent. Nagyon remélem, hogy ha minden jó alakul, jövőre a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon már be tudjuk mutatni a kész operát, legalábbis Kesselyák Gergellyel, a fesztivál művészeti vezetőjével már beszélünk erről. Zeneszerzőként szerintem fontos, hogy minél többféle formát és összeállítást próbáljak ki, hiszen annál többet tudok megmutatni a saját világomból, fantáziámból. Nagy felfedezés volt számomra a nagyzenekari hangzás és új kihívás az opera is, ahol szintén egészen máshogyan kell fogalmazni zeneileg. Muszáj megtalálni azt, ami ezen belül az én zeném, miközben az operai elemeknek is benne kell lenniük egyfajta újszerű, friss, erős hangzással.
Az már önmagában friss ötlet, hogy ez egy thriller lesz.
Cs. Á.: A darab felépítése is ezt tükrözi. Úgy tartja fenn a feszültséget, hogy a nézőt folyamatosan feszíti a kíváncsiság. Azt tervezem, hogy a néző abszolút részt vesz az előadásban azzal a szándékával, hogy tudni akarja, mi lesz a következő pillanatban. Úgy gondolom, az operán belül muszáj meglépni bizonyos dolgokat. Van, aki azt mondja, hogy a népszerűség irányába kell menni például azzal, hogy a musicalekhez hasonló, egyszerűbben értelmezhető hangzást hozzunk létre, én pedig úgy gondolom, hogy a témák frissítése lehet a jó irány.
Mind zeneszerzőként, mind pedig karmesterként úgy gondolja, nem lehet egyéni újdonságokkal felülírni azt, amit a szerző eredetileg megírt.
Cs. Á.: Úgy fogalmaznék inkább, hogy mindenképpen kell újat vinni a klasszikusokba, de nagyon fontos megérteni az alapokat, a tartalmat, és onnantól kezdve tud működni, ha belehelyezzük egy új térbe, egy új világba. Az nagyon fontos, hogy a zenét nagyon pontosan értelmezzük és kövessük, aztán stílusosan, a megfelelő hangszínben és arányokkal úgy adjuk elő, hogy tökéletesen tükrözze azt, ami a partitúrában van.
Azt mondta, ha opera, akkor Mozart.
Cs. Á.: Korszakában szinte teljesen egyedülálló volt az, amit ő a műfajban képes volt létrehozni. Minden egyes karakterét úgy ábrázolta, hogy minden gondolata és lelki rezdülése benne volt minden ütemben. Többrétegű tehát, amit ő csinált, nem pusztán egy zenekari kíséret, hanem a szöveg kifejező erejéhez még hozzáadott egy plusz értelmezést. Ráadásul az is nagyon sokszor jelen van az operáiban, hogy az adott karakter adott helyzetben történő cselekedetéről Mozartnak mi volt a véleménye. Vagyis hihetetlenül összetett szerző és azért is érdemes ezzel foglalkozni, mert így a zeneszerző gondolkodásmódjáról is sok mindent megtudhatunk. Én magam is újra és újra találok benne valamit, amit addig nem fedeztem fel. A néző nem feltétlenül így értelmezi, de érzi és érti, hogy mennyi tartalom van az operáiban elrejtve a felszín alatt. Egy apró melódia sokrétűsége egy ütemen belül képes megfogalmazni a legkülönfélébb lelkiállapotokat, amiket ember érezhet. Mozart tudott játszani ezzel, vezeti a nézőt, és talán ez azért lehet, mert nagyon jó emberismerő volt, és képes volt beleírni a kottába a félelmetes, eszement életszeretetét. Ráadásul nagyon jól ismerte azoknak az embereknek a problémáit, akik a társadalom által besorolt rendek miatt érezték maguk rosszul, amit például hihetetlenül jól ki lehet olvasni a Figaro házasságából. Vagyis karmesterként kutatni kell benne, hogy megtaláljuk, miről van szó a háttérben, és ez nemcsak értelmezésében, de a technikai, zenei megfogalmazás szempontjából is nagyon fontos.
A tavaly bemutatott Don Giovannit, melynek zenei vezetője és karmestere, most ismét próbálják.
Cs. Á.: Tavaly húsz alkalommal játszottuk a Miskolci Nemzeti Színházban és az Erkel Színházban a Primavera Fesztiválon is felléptünk vele, amit aztán meg is nyertünk. Az új felkészülésben az lesz nagyon más, hogy az eddig magyar nyelven előadott operát most az eredeti nyelvén, olaszul visszük színpadra. Ez még inkább megemelheti az előadás értékét, hiszen mivel Mozart olaszul írta, nem fér kétség ahhoz, hogy így fog a legjobban működni. Szabó Mátéval, a rendezővel nagyon jól dolgoztunk együtt, hiszen ő is nagyon mélyen foglalkozott az anyaggal, és új megvilágításba helyezte a Don Giovannit, így nagyon aktív, mozgó, fiatalos előadás született. Az egy nagyon jó kezdeményezés volt az Armel Opera Festivaltól, hogy felkínálták a versenyzési lehetőséget a vidéki színházaknak, és ennek köszönhetően eljutunk ebben az évben Plzenbe, ahol az Európa Kulturális Fővárosa program keretében adhatjuk elő az operát.
Az, hogy ilyen sokszor tudták játszani az elmúlt évben az előadást Miskolcon, már önmagában siker, hiszen az opera nem abban a fényében tündököl, mint akár száz éve.
Cs. Á.: Akkor még egészen más volt az operajátszás. Ha például Puccini vagy Strauss írt egy operát, a hazai bemutató után két éven belül fél Európában műsorra tűzték. Mostanában kicsit szétrobbant a zeneipar, és alig követhető, hol és mit mutatnak be. Persze megvan az oka annak is, hogy miért nem olyan népszerű az opera, mint száz éve, hiszen azóta rengeteg új műfaj váltotta fel a helyét, mint például az operett és a musical, ami könnyedebb, színháziasabb irányt hozott, de a film is ide sorolható, hiszen nagyon hasonló a hatásmechanizmusa az operáéhoz.
Zeneszerzőként mennyire követhetők a trendek?
Cs. Á.: Érdemes ezekre odafigyelni, de azt gondolom, mindenki le van egy kicsit maradva, hiszen lehetetlen átfogóan tudni, mi történik a világban. Aki speciálisan rááll egyféle kortárszenei stílusra, zenekari formára, azon belül talán fel tudja térképezni a trendeket, még ha ez esetben is félelmetesen sok születő műről beszélhetünk.
Ön nem ezt az utat választotta, hiszen nagyzenekarra és egy-két hangszerre is ír műveket, ráadásul most egy opera is készülőben van.
Cs. Á.: Éppen most vagyok a hangszerelési, vagyis a legutolsó stádiumban, ami azért még néhány hónap munkát jelent. Nagyon remélem, hogy ha minden jó alakul, jövőre a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon már be tudjuk mutatni a kész operát, legalábbis Kesselyák Gergellyel, a fesztivál művészeti vezetőjével már beszélünk erről. Zeneszerzőként szerintem fontos, hogy minél többféle formát és összeállítást próbáljak ki, hiszen annál többet tudok megmutatni a saját világomból, fantáziámból. Nagy felfedezés volt számomra a nagyzenekari hangzás és új kihívás az opera is, ahol szintén egészen máshogyan kell fogalmazni zeneileg. Muszáj megtalálni azt, ami ezen belül az én zeném, miközben az operai elemeknek is benne kell lenniük egyfajta újszerű, friss, erős hangzással.
Az már önmagában friss ötlet, hogy ez egy thriller lesz.
Cs. Á.: A darab felépítése is ezt tükrözi. Úgy tartja fenn a feszültséget, hogy a nézőt folyamatosan feszíti a kíváncsiság. Azt tervezem, hogy a néző abszolút részt vesz az előadásban azzal a szándékával, hogy tudni akarja, mi lesz a következő pillanatban. Úgy gondolom, az operán belül muszáj meglépni bizonyos dolgokat. Van, aki azt mondja, hogy a népszerűség irányába kell menni például azzal, hogy a musicalekhez hasonló, egyszerűbben értelmezhető hangzást hozzunk létre, én pedig úgy gondolom, hogy a témák frissítése lehet a jó irány.