A Szalon beváltotta a reményeimet
2015. október 02. / Sz. K.

Zimányi Zsófia töretlen energiával irányítja a Rózsavölgyi Szalont, melyet nagymamája legendás vasárnapi összejöveteleinek mintájára álmodott meg. A negyedik évadban is izgalmas új­don­sá­gok­kal, különleges előadásokkal, kiváló művészekkel várják törzsközönségüket és az új lá­to­ga­tókat.

Már a negyedik évadát kezdi a Rózsavölgyi Szalon, és vannak előa­dá­saik, melyekre gyakorlatilag nem lehet jegyet kapni. Megvalósult, amit a kezdetekkor tervezett?
Z. Zs.: A Szalon beváltotta a reményeimet. Úgy érzem, hogy a nagyjából 1000 előadás és a 65 000-es nézőszám, valamint az a tény, hogy előadásaink közül több az első szezontól kezdve megjelent az ország különböző fesztiváljain, igazolja, hogy van igény a munkánkra.

Sikerült megteremteni a múlt századi szalonhangulatot vagy kialakult valami egészen új, 21. századi szalon életérzés?
Z. Zs.: Nagyon remélem, hogy a hegeli „megszüntetve megőriz” va­ló­sult meg, vagyis az igazi szalonhangulatot sikerült ötvöznünk a 21. századi életérzéssel.

Továbbra is sokszínű a műfaji választék. Mire van leginkább igény? Mondhatjuk, hogy van már kialakult törzsközönség, akik kvázi alakítják is a programokat?
Z. Zs.: A legnagyobb igény látható módon a színházi előadásokra van. Ugyanakkor nagyon sikeresek a könyvbemutatóink, bridzstanfolyamaink, stílustanácsadó délutánjaink is. Kialakult a törzsközönségünk, egy-egy új produkciónk első 25 előadását ők töltik meg, de tekintettel arra, hogy több produkciónk túl jár a 40-60., illetve 100. előadáson, lényegesen több nézőnk van, mint a törzsközönség. Nézőinktől természetesen javaslatokat is kapunk, és amennyiben ez lehetséges, igyekszünk megvalósítani azokat.

Milyen újdonságokkal várják a 2015/16-os évadban a nézőket?
Z. Zs.: 2014 tavaszán mutattuk be Émile Ajar világhírű Előttem az élet című regényének színpadi változatát Margitai Ági, Csomós Mari, Lukács Sándor és Rajhona Ádám részvételével, Alföldi Róbert rendezésében. A bemutató nagy siker volt, 20 előadást le is játszottunk, végig telt házakkal, és további öt előadásra is teljesen el voltak adva a jegyek, amikor bekövetkezett Margitai Ági betegsége és halála. A rokonokkal és színésztársakkal úgy döntöttünk, hogy Ági emlékére felújítjuk az előadást. Momo szerepét Nagy Mari veszi át, Rajhona Ádám helyett pedig, aki beteg, Jordán Tamást kértük fel. Az első előadás szeptember 1-jén lesz. Első alkalommal jelentkezünk koprodukcióval. A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös bemutatónk novemberben Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című műve. Két férfi beszélgetése egy távollévő asszonyról – sok meglepetéssel és váratlan fordulattal, Hirtling István és Lábodi Ádám előadásában, Kolos István rendezésében. Szilveszterre mindig egy könnyedebb hangvételű színművel jelentkezünk. Ennek jegyében mutatjuk be Jean-Marie Chevret Amazonok című darabját. A történet szerint Martine, a középkorú háziasszony teljes depresszióba esik, miután a férje elhagyja őt. Amikor a két, szintén egyedülálló barátnője, Micky és Annie hozzáköltözik, a három nő megfogadja, hogy kizárják a férfiakat az életükből. A tervüket azonban jócskán felborítja a fiatal és rendkívül jóképű Guillaume érkezése... Náray Erika, Györgyi Anna, Auksz Éva, Ozsgyáni Mihály és Héricz Patrik lesz látható az előadásban, melyet Szarka János rendez. 2016 januárjában mutatjuk be Mark St. Germain Az istenek tanácsa című darabját, amely egy orvosi konzultációról szól, melyen arról döntenek, melyik beteg kaphatja az éppen érkező életmentő szívet. Élet és halál felett dönt az istenek tanácsa Bánfalvi Eszter, Borbás Gabi, Söptei Andrea, Őze Áron és Márton András előadásában, a rendező Valló Péter lesz.
Makk Károly Szerelem című, Déry Tibor novelláiból készült filmjét készülünk színpadra állítani februárban. Ez a mára már filmtörténeti klasszikussá vált mű minden ízében örök érvényű és mai: azt mutatja meg, hogyan képes az emberi minőség, a szeretet és szerelem felülemelkedni a történelem kegyetlenségén. Ezt a gondolatot szeretnék a tervezett bemutató alkotói a színház eszközeivel, a film és az eredeti novellák felhasználásával újra a nézők elé tárni. Makk Károly művészeti konzultánsként vesz részt a színpadi adaptáció elkészítésében és a színházi munkában. A színpadi mű Keszthelyi Kinga adaptációja, a rendező Léner András. A tervezett szereposztás: Molnár Piroska, Pető Kata, Őze Áron, Pogány Judit és Sütő András.

A Rózsavölgyi Szalon művészeti koncepciójának lényeges gondolata, hogy elsősorban olyan kortárs műveket mutat be, amelyeket hazai színpadokon még nem játszottak.
Z. Zs.: Új magyar színpadi játék Réczei Tamás Budapest, te drága! című darabja. Egy nem mindennapi asszony száll be Budapest közepén a taxiba. Kérése csak annyi, addig akar utazni, míg húszezer forintja engedi. A taxis furcsállja a kérést, de természetesen nem áll ellent. Kettejük különleges utazása feltárja Budapest különböző helyszíneinek lappangó titkait, amint az idős asszony sorra látogatja élete meghatározó pillanatainak helyszíneit. Eljutunk gyerekkorának ródli-utcájához a Gellérthegy lábánál éppúgy, mint a VII. kerületi gangos udvari házba, ahová Honthy Hanna tért be műsorával, hogy egy életre elvarázsolja Antóniát az énekével. Megismerjük, milyen volt a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház órájánál, az úgynevezett „randevúóránál” találkozni. Eljutunk az Attila úti „konspirációs” lakásba, ahonnét zaklató telefonok érkeztek egy időben Antónia lakására hajnalban. Járunk a Széchenyi rakparton, ahol Ligeti György adott szerenádot főhősnőknek, az ott üldögélő sirályokat is belevonva. Megismerjük azok történetét, mivel Antónia férje is ilyen ember volt, akik a háború vége után még hónapokig, talán évekig kijártak a Nyugati pályaudvarra, várva eltűnt rokonaikat. Elmeséli, miképpen menekült el a gyermeke szinte a saját apja elől az országból. A taxis nagyon megkedveli az idős asszonyt, és mert megsajnálja, megpróbálja az utolsó útját könnyűvé tenni, hiszen a nő egy szeretetotthonnál száll ki. Nagy örömünkre a főszerepet Almási Éva vállalta el. A bemutatót májusra tervezzük. És természetesen a korábban bemutatott darabjainkat is repertoáron tartjuk, hiszen havonta 25-30 programunk van.