Máig tartó szerelem
2015. október 27. / Szepesi Krisztina

Bényei Tamás már egész fiatalon elköteleződött a dixieland iránt, nem véletlen tehát, hogy végül megalapította a főleg klasszikus jazzt játszót Hot Jazz Bandet, ami idén ünnepli 30. szü­le­tés­nap­ját. Október 16-án ehhez méltó, nagyszabású, sok meglepetést tartogató jubileumi koncertet tartanak az Erkel Színházban.

Amikor elkezdték, nagyon népszerű volt ez a műfaj, akkoriban kezdett beszivárogni sok minden külföldről. Hogyan tudtak fennmaradni és most, 2015-ben még mindig ilyen sikeresen működni, amikor minden héten alakul egy zenekar?
B. T.: Abban különböztem talán a többiektől, hogy nem pillanatnyi lelkesedésből indultam neki. Ez egy máig tartó szerelem. Az 1980-as években volt egy dixieland boom Magyarországon, akkor legalább hat-nyolc zenekar alakult. Én már korábban, pici koromban ba­rát­koz­hat­tam a hasonló zenékkel Amerikából hazatelepült dédszüleim gra­mo­fon­ján. A véletlen szerencse, hogy szüleim egy olyan tanárhoz írat­tak be zeneiskolába, aki játszotta is Louis Armstrong zenéjét. Apáti János trombitatanár-zeneszerző zeneiskolai növendékzenekara volt az első élőzenei élményem e téren. Édesapám is hozott külföldről egy-két lemezt, kazettát, én ezeken nőttem fel. A média a hetvenes években is lavinaként ontotta a divatzenéket, de én már akkor, kisgyerekként elhatároztam, hogy egy napon dixieland zenekarom lesz. A ‘90-es évek­ben, a rendszerváltással kinyílt a világ, de ezzel együtt nehezebb is lett a dolgunk. Ilyen közegben, az osztódó média, az új divatok, a ránk ömlő popzenei cunami közepette, milliószor nehezebb lett híressé válni és megmaradni, ezért az elődökhöz képest szemléletváltásra is szükség volt a kidolgozottságot, zenei pontosságot, hitelességet, zenei képzettséget, repertoárválasztást illetően. Még egy fontos dolog, zenénk olyan élményekkel ajándékoz meg mind a mai napig, hogy ez az örömforrás a magyarázata annak, hogy még most is ugyanolyan lelkesedéssel dolgozunk.

Hogyan fér bele mindez a születésnapi koncertbe?
B. T.: A jubileumi koncert egy igazi ünnep. Nagyon nehéz harminc évet és még azt a pár eljövendőt egy estébe belesűríteni. Három tagunk, Bera Zsolt, Fodor László, Juhász Zoltán Zeneakadémiát, Szabó Lóránt Konzervatóriumot végzett, jómagam három hangszeren is játszom, Galbács István a dobosunk, mosódeszkán és írógépen is kitűnő teljesítményre képes, éneklünk több szólamban is, ám hívtunk vendégeket is. Szekeres Adrien utánozhatatlan énekhangjával és szeretetre méltó egyéniségével hatalmas népszerűségnek örvend. Velünk a 30-as, 40-es évekből énekel néhány dalt. A bendzsó kedvenc hangszerem, így idén életre hívtam hazánk egyetlen bendzsózenekarát, a Hungarian Banjo Kingset. Nem maradhatnak el a zenekar névjegyeként ismert régi magyar filmslágerek, s mivel nemzetközi versenyeinket Franciaországban nyertük, így lesz francia dal is. Lesz néhány dixieland és néhány dal az ötven éve Budapesten járt Louis Armstrongtól is. A műsor második felében a Hot Jazz Band kibővül nagyzenekarrá, melynek neve Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra, ehhez csatlakozik Erdélyből a huszonkét tagú Csíki Kamarazenekar. Itt Gershwintől a filmzenékig sok minden elhangzik majd, és a koncertjeinkről már elmaradhatatlan, hogy a közönség is velünk énekeljen. Maradjunk annyiban, hogy az életnek vannak megismételhetetlen, soha vissza nem térő pillanatai, és ez a koncert ilyen lesz. Az Erkel Színház Budapest egyik legnagyobb, legpatinásabb koncertterme, így kivetítőkkel igyekszünk a látványt is élvezhetőbbé tenni.

Régen könyvtárazott, külföldről hozott be frissen megjelent lemezeket. Ma honnan veszi az új anyagokat és az inspirációt?
B. T.: Rengeteg ötletem van még a tarsolyban. Inkább úgy mondanám, ha mégis keresek feltöltődést, más zenészek, főként a régi muzsikusok vannak rám hatással. Mostanában Benny Goodman ze­né­jét hall­ga­tom. Megfoghatatlan, nem e világi, amit ez a nagy művész produkált, mindezt olyan játszi könnyedséggel, hogy ha feladatot akar a magamfajta zenész, hát van bőven gyakorolni-, hangszerelni- és felfedeznivaló, ha őt hallgatom. Az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek, a jazzkorszak oly mennyiségben és változatosságban ontotta a minőségi, de közérthető zenét, hogy aki elmerül benne egy kicsit jobban, azt kell, hogy érezze, minden, ami utána következett, már szinte felesleges volt.
Úgy tűnik, soha nem fogy ki az ötletekből. Hiszen big bandet és bendzsózenekart is alapított.
B. T.: A mostani big bandek szinte kivétel nélkül a Stan Kenton utáni modern, nagyzenekari jazzt játsszák. Ennek csak formailag van köze ahhoz, amit big bandnek hívunk. Lehet ugyan citerán flamencót játszani, de mégiscsak a magyar népzene szól igazán szépen rajta. Épp ezért az általam alapított Gramophonia Hot Jazz Orchestra attól unikális, hogy olyan zenét és hangszerelést játszik, ami miatt ez a fajta zenekari felállás megszületett. Ebben a feje tetejére fordult világban nem nehéz kreatívnak és egyedinek lenni. A bendzsózenekar egy valóban ritka dolog, még szülőhazájában, az USA-ban is. Egy mókás hangú hangszer, amin nagyon sok mindent el lehet játszani, a vidám, pattogós daloktól a gyönyörű balladákig. Persze, a hangszer adottságai miatt ez igazán nehéz, de ügyesebb kollégáknak megy, hasonlóan a flamencót játszó citeráshoz. Azért a bendzsót is igyekszünk rendeltetésszerűen használni.

Azt mondta, sok álma volt, többek között a nemzetközi siker, a versenygyőzelmek, és hogy a zenélésből élhessen, de a Kossuth-díjról még csak álmodni sem mert. Most, hogy így „túlteljesített”, mire vágyik még?
B. T.: Most lehet, hogy babonásnak néz, de azért sem árulom el, mert örök elégedetlen vagyok, és túl nagy a lista. Minden nap szülhet valami új óhajt. Azt szeretném, mindamellett a természetes óhaj mellett, hogy a kollégáimmal még sokat zenélhessek, hogy egy békésebb világot megérhessünk mindnyájan. Azt, hogy ez a kis ország, amit úgy szeretek, mert annyi mindent adott, sikeres legyen ebben a nagy bábeli zűrzavarban, és hogy az itt élő emberek csak egy kicsit fogjanak össze jobban, és értsék meg, hogy összetartozunk. Ebből az derül ki, hogy egy kicsit nyugodtabb világra vágyom, és nem elsősorban magam miatt. Na jó, egy konkrétabb vágyamat elárulom: Amerikában már jártunk többször is, Japánba lenne jó egyszer zenekarostul eljutni.