2015. október 27. /
Túlvilági hangok a fiatal Richard Strausstól, hűvös északi szellő az épp 150 éve született finn nemzeti hőstől, Sibeliustól és egy Rimbaud-verscsokor elénekelve. A Budapesti Fesztiválzenekar október 15-16-17-én a Zeneakadémián várja közönségét erre a különleges hangulatú koncertre, Marek Janowski vezényletével és a varázslatos német szoprán, Sophie Klussmann közreműködésével.
Ha Richard Strauss divattervező lenne, Alexander McQueen lenne – hogy miért? „Straussra jellemző volt eljutni a szecesszió finom, dallamos részleteiből egy elképesztő nagyzenekari hangzásig. McQueen ehhez hasonlóan nagyon régi, finom mintákból mitologikus világot teremtett saját magának” – mondja Lakatos Márk stylist, aki rendszeresen használja a komolyzenét inspirációként munka közben.
Ezt a szinte már mitologikus összetettségű, nagyzenekari hangzást élheti át az, aki október közepén a Budapesti Fesztiválzenekarral tölt egy estét, és meghallgatja a zeneszerző egyik korai, Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeményét, amely a nagy romantikus halálzenék egyik csúcsdarabja. Ami igazán hátborzongatóvá teszi ezt a művet, hogy keletkezése után hatvan évvel Strauss a halálos ágyán azt mondta menyének: „Fura dolog ez, Alice, éppen olyan meghalni, mint ahogy azt a Halál és megdicsőülésben megkomponáltam.” A túlvilági hangokkal most a világ egyik legjobb zenekara tölti meg a Zeneakadémia nagytermét.
Strauss azt vallotta, minden hangszer közül a legcsodálatosabb az emberi hang, ugyanakkor azt a legnehezebb megszólaltatni is. Sophie Klussman német énekesnő ezen az estén erre vállalkozik, amikor a Fesztiválzenekar vonósaival együtt előadja Benjamin Britten Les Illuminations című dalciklusát. Klussmann egyszerre drámai és lírai szoprán szépség, aki szinte pillanatok alatt megnyerte magának a zenei világot. Néhány éve még John Malkovich is kiválasztotta két színházi szerepre New Yorkban. Az interpretációjában hallható Les Illuminations az első olyan dalciklus volt Britten pályafutása során, ami igazán magával ragadta a közönséget és valóban népszerű volt. A dalciklusból később balett is készült.
Az este záróakkordja a finnek nemzeti hősének, Jean Sibeliusnak IV. szimfóniája lesz, ő hozza el nekünk az őszi estébe az északi fényt. Sibelius, aki épp 150 évvel ezelőtt született, úgy tekintett a zenére, mint egy, Isten által megalkotott csodálatos mozaikra. „Isten megmarkolja a mozaik darabkáit, beleszórja a világba, a mi dolgunk pedig, hogy újraalkossuk a képet a darabokból.” A szimfónia északi atyjának műveiben a romantikától örökölt kifejezésmód és a születő modernizmus keveredik egymással, de ugyancsak ott munkál bennük a Wagner–Csajkovszkij-hatás a születő finn nemzeti hanggal összeboronálva. Legyenek részesei ennek a furcsa, árnyalatokkal teli mozaiknak!
Ha Richard Strauss divattervező lenne, Alexander McQueen lenne – hogy miért? „Straussra jellemző volt eljutni a szecesszió finom, dallamos részleteiből egy elképesztő nagyzenekari hangzásig. McQueen ehhez hasonlóan nagyon régi, finom mintákból mitologikus világot teremtett saját magának” – mondja Lakatos Márk stylist, aki rendszeresen használja a komolyzenét inspirációként munka közben.
Ezt a szinte már mitologikus összetettségű, nagyzenekari hangzást élheti át az, aki október közepén a Budapesti Fesztiválzenekarral tölt egy estét, és meghallgatja a zeneszerző egyik korai, Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeményét, amely a nagy romantikus halálzenék egyik csúcsdarabja. Ami igazán hátborzongatóvá teszi ezt a művet, hogy keletkezése után hatvan évvel Strauss a halálos ágyán azt mondta menyének: „Fura dolog ez, Alice, éppen olyan meghalni, mint ahogy azt a Halál és megdicsőülésben megkomponáltam.” A túlvilági hangokkal most a világ egyik legjobb zenekara tölti meg a Zeneakadémia nagytermét.
Strauss azt vallotta, minden hangszer közül a legcsodálatosabb az emberi hang, ugyanakkor azt a legnehezebb megszólaltatni is. Sophie Klussman német énekesnő ezen az estén erre vállalkozik, amikor a Fesztiválzenekar vonósaival együtt előadja Benjamin Britten Les Illuminations című dalciklusát. Klussmann egyszerre drámai és lírai szoprán szépség, aki szinte pillanatok alatt megnyerte magának a zenei világot. Néhány éve még John Malkovich is kiválasztotta két színházi szerepre New Yorkban. Az interpretációjában hallható Les Illuminations az első olyan dalciklus volt Britten pályafutása során, ami igazán magával ragadta a közönséget és valóban népszerű volt. A dalciklusból később balett is készült.
Az este záróakkordja a finnek nemzeti hősének, Jean Sibeliusnak IV. szimfóniája lesz, ő hozza el nekünk az őszi estébe az északi fényt. Sibelius, aki épp 150 évvel ezelőtt született, úgy tekintett a zenére, mint egy, Isten által megalkotott csodálatos mozaikra. „Isten megmarkolja a mozaik darabkáit, beleszórja a világba, a mi dolgunk pedig, hogy újraalkossuk a képet a darabokból.” A szimfónia északi atyjának műveiben a romantikától örökölt kifejezésmód és a születő modernizmus keveredik egymással, de ugyancsak ott munkál bennük a Wagner–Csajkovszkij-hatás a születő finn nemzeti hanggal összeboronálva. Legyenek részesei ennek a furcsa, árnyalatokkal teli mozaiknak!