2015. november 21. / Szepesi Krisztina
Vadász Zsolt gyermekkori álma válhatott valóra, amikor több mint egy évtizede először léphetett operettszínpadra, mára pedig már a repertoár szinte összes darabjában játszott a világ sok táján. Novemberben A denevér főszerepében látható a Budapesti Operettszínházban, de számos új feladat várja még a színészt.
Érdekes, hogy azt mondtad, nem is akartál színész lenni, aztán az operett műfaja mégis megfogott.
V. Zs.: A szép melódiák, az operett dallamai már kisgyerekkoromban megfogtak. Folyton operettfelvételeket hallgattam, később pedig elkezdtem lemezeket venni, így a nagy operettslágereket tizenéves koromban már fejből tudtam. És bár a pálya mindig vonzott, sosem gondoltam, hogy tényleg lehetnék színész. Nem is ebbe az irányba indultam el, de amikor Budapestre kerültem, úgy gondoltam, mégiscsak megpróbálkozom vele. A színművészetin számomra is hihetetlen módon eljutottam a második fordulóig, de aztán kirostáltak. Jelentkeztem a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahova viszont felvettek. Ott kezdődött el minden. Amikor pedig megtudtam, hogy az Operettszínházban zenés színész stúdió indul, megbeszéltem Marival, hogy az nekem jobb lenne.
Vagyis ez egy mesebeli történet, amiben a gyerekkorodban dúdolt dalok most a nagyszínpadon kelnek életre?
V. Zs.: Valóra vált az álmom. Gyakorlatilag nincs is olyan dal az operettrepertoárból, amit valamelyik színpadon, valahol a világban, valamelyik nyelven ne énekeltem volna még.
Nehézséget jelent más nyelveken előadni?
V. Zs.: Német nyelvű műsorral évek óta turnézunk az Operettszínházzal Baden-Badentől Münchenen át Berlinig. Később jött ehhez a szlovák és cseh nyelvű operettjátszás, sőt, lehet, hogy idén még orosz is lesz. Amikor először énekeltem németül, még nem beszéltem a nyelvet, de elkezdtem tanulni, úgyhogy most már tökéletesen értem a szöveg minden szavát. A szlovák és a cseh nehezebb volt kicsit, hiszen azokat egyáltalán nem értem, de anyanyelvi tanár segítségével nagyon jól megtanultam azokat a szövegeket is. Nagyon meg is lepődtem, hogy amikor csehül debütáltam, ráadásul egy operában, a Jenufában, a kritikusok kiemelték, hogy általában nem lehetett érteni az énekeseket, de a Budapestről érkezett Vadász Zsoltnak tökéletesen érthetőek voltak a szövegei.
Az elmúlt években az opera is egyre fontosabb szerepet tölt be az életedben.
V. Zs.: Nagyon szeretem. Játszottam a Miskolci Nemzeti Színházban, Kassán, Plzenben és januárban Prágában is debütáltam. Színpadra léphettem a Pillangókisasszonyban, a Traviatában, a Hoffmann meséiben és a már említett Jenufában, vagyis az operarepertoárból is egyre több valóra válik azok közül, amiket szerettem volna.
Szokták mondani, hogy több műfajt énekelni nehéz.
V. Zs.: Az operett és az opera ugyanúgy klasszikus hangképzést kíván, talán a musical az, amellyel a másfajta éneklési technika miatt nehezebb az átjárás. Meglepő lehet, de a kettő közül az operettet nehezebb énekelni, mert ott közben prózát is kell mondani, vagyis egy dal után többé-kevésbé emberi hangon kell tudni azonnal megszólalni, ami nem könnyű.
Az operák és az operettek szerepeire is jellemző, hogy nehezebb a karakterekben igazán nagy színészi lehetőségeket találni.
V. Zs.: Az operában mindent a zenén keresztül mondunk el sokszor sokkal hosszabban, körülményesebben, mint prózában. De ma már az operában is fontos, hogy minél maibb felfogásban törekedjünk a természetességre, a minél korszerűbb előadásmódra.
Az operettet is fel lehet így fogni?
V. Zs.: Az emberek szeretnek álmodozni, visszatekinteni, a hétköznapokból egy kicsit elemelkedni, aminek kiváló műfaja az operett. A történetek végtelenül egyszerű problémákról szólnak, olyanokról, amelyek örökké aktuálisak. Szerelemről, konfliktusokról, félreértésekről szólnak ezek a mesék, melyek a mindennapjainkat határozzák meg. Vagyis a szituáció nem változott, mondhatni, korszerű, csak a jelmezek és díszletek maradtak a régiek.
Novemberben A denevér főszerepében láthat majd a közönség.
V. Zs.: Eisenstein, akit elsősorban játszom ebben a darabban, nem kifejezetten klasszikus bonviván szerep, aki szerelmes, eped a nőért, és udvarol. Ennél sokkal összetettebb, hiszen egy bankemberről van szó, aki nagyon heves vérmérsékletű, és ha dühös lesz, pofozkodik. Miközben imádja a feleségét, nem tud ellenállni a szép hölgyeknek. Talán az határozza meg az egész létét és a cselekedeteit, hogy a kalandok ellenére Rosalindát, a feleségét sohasem hagyná el senkiért. Vagyis ő is egy hétköznapi ember, hétköznapi problémákkal, ám az operett megszépíti a valóságot a látvánnyal és a zenével.
Játszod még a Mágnás Miskát az Operettben, s lesz új feladatod is.
V. Zs.: A denevér után elindulunk a társulattal egy délkelet-ázsiai turnéra, és fellépünk például A Csárdáskirálynővel Dohában, ahol a szultán egy hatalmas operát építtetett, ahova Európából hív társulatokat. Aztán ahogy hazaérünk, kezdjük is a Sybill próbáit, amiben korábban már játszottam Petrovot, de most az a meglepetés ért, hogy a másik bonvivánszerepet kaptam meg. A Nagyherceg szerepe még nagyobb kihívást jelent számomra.
Gyakori a zenés daraboknál, hogy egy előadáson belül akár minden este más szerepbe bújik a színész.
V. Zs.: A denevérben is előfordul, hogy Eisenstein mellett Alfrédot is játszom, és van a darabban egy tercett, amiben mindkét szereplő benne van. Na ott azért nehéz nem megkeveredni. De ilyen A víg özvegy is, amiben Danilót és Rosillont is játszom, és vannak jelenetek, amikor át kell gondolnom, hogy éppen melyik szólamot énekelem. Volt olyan, hogy ültem az öltözőben és felhangzott egy dallam, amire riadtan felpattantam, hogy nekem már benn kellene lennem a színpadon, aztán rájöttem, hogy ma nem azt a szerepet játszom.
Amikor a világ távoli tájain léptek fel, hogyan reagálnak erre az inkább Európában honos műfajra?
V. Zs.: Japánban például nagyon sokat vendégeskedünk és náluk ugyan nem honos a műfaj, de az elmúlt 20-30 év vendégjátékai kapcsán kialakult egy operettrajongói csoport, akik akár már a repülőtéren várnak minket, és fogadásokat adnak a tiszteletünkre. Talán azért nem számítanak a határok vagy a kontinensnyi távolságok, mert az operett kiragad a hétköznapokból, és kicsit finomabban, megszépítve beszél a problémákról, hogy a közönség legalább pár órára megfeledkezzen a saját gondjairól, ahogy szárnyaira veszi őket a melódia és a történet. De hát ez fogott meg engem is gyerekkoromban!
Érdekes, hogy azt mondtad, nem is akartál színész lenni, aztán az operett műfaja mégis megfogott.
V. Zs.: A szép melódiák, az operett dallamai már kisgyerekkoromban megfogtak. Folyton operettfelvételeket hallgattam, később pedig elkezdtem lemezeket venni, így a nagy operettslágereket tizenéves koromban már fejből tudtam. És bár a pálya mindig vonzott, sosem gondoltam, hogy tényleg lehetnék színész. Nem is ebbe az irányba indultam el, de amikor Budapestre kerültem, úgy gondoltam, mégiscsak megpróbálkozom vele. A színművészetin számomra is hihetetlen módon eljutottam a második fordulóig, de aztán kirostáltak. Jelentkeztem a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahova viszont felvettek. Ott kezdődött el minden. Amikor pedig megtudtam, hogy az Operettszínházban zenés színész stúdió indul, megbeszéltem Marival, hogy az nekem jobb lenne.
Vagyis ez egy mesebeli történet, amiben a gyerekkorodban dúdolt dalok most a nagyszínpadon kelnek életre?
V. Zs.: Valóra vált az álmom. Gyakorlatilag nincs is olyan dal az operettrepertoárból, amit valamelyik színpadon, valahol a világban, valamelyik nyelven ne énekeltem volna még.
Nehézséget jelent más nyelveken előadni?
V. Zs.: Német nyelvű műsorral évek óta turnézunk az Operettszínházzal Baden-Badentől Münchenen át Berlinig. Később jött ehhez a szlovák és cseh nyelvű operettjátszás, sőt, lehet, hogy idén még orosz is lesz. Amikor először énekeltem németül, még nem beszéltem a nyelvet, de elkezdtem tanulni, úgyhogy most már tökéletesen értem a szöveg minden szavát. A szlovák és a cseh nehezebb volt kicsit, hiszen azokat egyáltalán nem értem, de anyanyelvi tanár segítségével nagyon jól megtanultam azokat a szövegeket is. Nagyon meg is lepődtem, hogy amikor csehül debütáltam, ráadásul egy operában, a Jenufában, a kritikusok kiemelték, hogy általában nem lehetett érteni az énekeseket, de a Budapestről érkezett Vadász Zsoltnak tökéletesen érthetőek voltak a szövegei.
Az elmúlt években az opera is egyre fontosabb szerepet tölt be az életedben.
V. Zs.: Nagyon szeretem. Játszottam a Miskolci Nemzeti Színházban, Kassán, Plzenben és januárban Prágában is debütáltam. Színpadra léphettem a Pillangókisasszonyban, a Traviatában, a Hoffmann meséiben és a már említett Jenufában, vagyis az operarepertoárból is egyre több valóra válik azok közül, amiket szerettem volna.
Szokták mondani, hogy több műfajt énekelni nehéz.
V. Zs.: Az operett és az opera ugyanúgy klasszikus hangképzést kíván, talán a musical az, amellyel a másfajta éneklési technika miatt nehezebb az átjárás. Meglepő lehet, de a kettő közül az operettet nehezebb énekelni, mert ott közben prózát is kell mondani, vagyis egy dal után többé-kevésbé emberi hangon kell tudni azonnal megszólalni, ami nem könnyű.
Az operák és az operettek szerepeire is jellemző, hogy nehezebb a karakterekben igazán nagy színészi lehetőségeket találni.
V. Zs.: Az operában mindent a zenén keresztül mondunk el sokszor sokkal hosszabban, körülményesebben, mint prózában. De ma már az operában is fontos, hogy minél maibb felfogásban törekedjünk a természetességre, a minél korszerűbb előadásmódra.
Az operettet is fel lehet így fogni?
V. Zs.: Az emberek szeretnek álmodozni, visszatekinteni, a hétköznapokból egy kicsit elemelkedni, aminek kiváló műfaja az operett. A történetek végtelenül egyszerű problémákról szólnak, olyanokról, amelyek örökké aktuálisak. Szerelemről, konfliktusokról, félreértésekről szólnak ezek a mesék, melyek a mindennapjainkat határozzák meg. Vagyis a szituáció nem változott, mondhatni, korszerű, csak a jelmezek és díszletek maradtak a régiek.
Novemberben A denevér főszerepében láthat majd a közönség.
V. Zs.: Eisenstein, akit elsősorban játszom ebben a darabban, nem kifejezetten klasszikus bonviván szerep, aki szerelmes, eped a nőért, és udvarol. Ennél sokkal összetettebb, hiszen egy bankemberről van szó, aki nagyon heves vérmérsékletű, és ha dühös lesz, pofozkodik. Miközben imádja a feleségét, nem tud ellenállni a szép hölgyeknek. Talán az határozza meg az egész létét és a cselekedeteit, hogy a kalandok ellenére Rosalindát, a feleségét sohasem hagyná el senkiért. Vagyis ő is egy hétköznapi ember, hétköznapi problémákkal, ám az operett megszépíti a valóságot a látvánnyal és a zenével.
Játszod még a Mágnás Miskát az Operettben, s lesz új feladatod is.
V. Zs.: A denevér után elindulunk a társulattal egy délkelet-ázsiai turnéra, és fellépünk például A Csárdáskirálynővel Dohában, ahol a szultán egy hatalmas operát építtetett, ahova Európából hív társulatokat. Aztán ahogy hazaérünk, kezdjük is a Sybill próbáit, amiben korábban már játszottam Petrovot, de most az a meglepetés ért, hogy a másik bonvivánszerepet kaptam meg. A Nagyherceg szerepe még nagyobb kihívást jelent számomra.
Gyakori a zenés daraboknál, hogy egy előadáson belül akár minden este más szerepbe bújik a színész.
V. Zs.: A denevérben is előfordul, hogy Eisenstein mellett Alfrédot is játszom, és van a darabban egy tercett, amiben mindkét szereplő benne van. Na ott azért nehéz nem megkeveredni. De ilyen A víg özvegy is, amiben Danilót és Rosillont is játszom, és vannak jelenetek, amikor át kell gondolnom, hogy éppen melyik szólamot énekelem. Volt olyan, hogy ültem az öltözőben és felhangzott egy dallam, amire riadtan felpattantam, hogy nekem már benn kellene lennem a színpadon, aztán rájöttem, hogy ma nem azt a szerepet játszom.
Amikor a világ távoli tájain léptek fel, hogyan reagálnak erre az inkább Európában honos műfajra?
V. Zs.: Japánban például nagyon sokat vendégeskedünk és náluk ugyan nem honos a műfaj, de az elmúlt 20-30 év vendégjátékai kapcsán kialakult egy operettrajongói csoport, akik akár már a repülőtéren várnak minket, és fogadásokat adnak a tiszteletünkre. Talán azért nem számítanak a határok vagy a kontinensnyi távolságok, mert az operett kiragad a hétköznapokból, és kicsit finomabban, megszépítve beszél a problémákról, hogy a közönség legalább pár órára megfeledkezzen a saját gondjairól, ahogy szárnyaira veszi őket a melódia és a történet. De hát ez fogott meg engem is gyerekkoromban!