Egy kockacukornyi színpadon kezdődött
2015. december 10. / Pavlovics Ágota

Kulka Jánostól megszoktuk, hogy okosan, ugyanakkor könnyed kedvességgel beszél azokról a dolgokról, amik foglalkoztatják. Beszél színházban, közéleti emberként és énekesként is. Össze­téveszthetetlen hangján, minden porcikájával mondanivalóját szolgálva beszél megélt pil­la­na­tok­ról, érzésekről, eltűnt dolgokról. Újra meg újra elmondja, amit fontosnak tart. Mi pedig nagyon
szeretjük érte. Legközelebb november 22-én a Budapest Kongresszusi Központban fog megtörténni a varázslat.

Elmondom újra címen ad koncertet egy meglehetősen nagy térben. A Budapest Kongresszusi Központ elegáns, ámde szokatlan választás, igaz, nem előzmény nélküli. Önt intimebb környezetben szoktuk hallgatni, talán az egyetlen kivétel a nagy sikerű Férfi és Nő est volt, aminek a Művészetek Palotája adott otthont.
K. J.: Többéves terv fog megvalósulni most, és nemcsak a helyszín új, számos újdonság is kötődik a koncerthez. Ahogy korábban, most is a Sony Music korábbi igazgatója, a Sonatina művészeti menedzsment megálmodója, motorja, Geszti Margit biztatott, hogy vágjak bele. Neki köszönhetem az énekesi pályafutásomat. Ő az, aki töretlenül hisz benne, hogy énekesként is van helyem a színpadon. A sokéves készülődés ellenére kicsit tartok tőle, hogy fogom megállni a helyemet ezen a nagy színpadon, aminek közel kétezer fős a nézőtere. Új a művészeti vezető, a zenekarom, új a zongorista, új a hangszerelés, röviden: új a kihívás.

Valóban egészen más helyzet, mint amikor az énekesi pályája elindult. Legszebb színházi emlékeim között őrzöm azokaz az esteket, amikor a Korona Pódium aprócska színpadán, egy szál szék tár­sa­sá­gában dalokat énekelt, gyönyörűen.
K. J.: Látja, milyen hálátlan vagyok, nem említettem, pedig Mikes Lillának is sokat köszönhetek. Ő találta ki és szervezte meg a Korona Pódium estjeit. Ahogy ő fogalmazott, egy kockacukornyi színpadon. Ekkora hely is elég volt hozzá, hogy megszólaljon a magyar és a világirodalom java. Ami pedig az én estjeimet illeti, nem tudom, a közönség látta-e, de a zenei alap egy, a háttérbe állított kazettás magnóról ment, arra énekeltem. A koronás esteket egy félig kész lemezzel kezdtem, azt hiszem, 1994-ben.

Ugorjunk előre bő húsz évet. Kikkel dolgozik a koncerten? Lesznek-e vendégei?
K. J.: Geszti Margittól, ahogy a korábbi lemezeim és koncertjeim során, most is rengeteg segítséget kapok. Ő az az ember, aki az ötlettől a koncertig végigviszi az egészet. A koncerten Dés László lesz a vendégem, akinek szintén sokat köszönhetek, húsz éve énekelem a dalait. Dés remek előadóművész, muzsikus, zeneszerző, akitől a koncertre kaptam egy gyönyörű új dalt. Csengery Dániel művészeti vezető irányítása alatt dolgozunk, a koncerten egy héttagú, remek muzsikusokból álló zenekarral fogok énekelni. Ami pedig a dalok szövegeit illeti, Zöldi Gergely szokás szerint kiváló szövegeket írt.

Charles Aznavour, Gilbert Bécaud, Leonard Cohen, Dés László, Cseh Tamás, Gerendás Péter dalait, nagy sikerű zenés szerepeit, mint a Chicago, a My Fair Lady, a Hegedűs a háztetőn, a Valahol Európában, a Koldusopera, a Funny Girl, jól ismerjük, mi mindent hallhatunk ezeken kívül?
K. J.: Most dolgozom a program összeállításán. Úgy tervezem, 20-22 dalból áll majd az est. Nem könnyű az ideális arányt megtalálni, de úgy látom, fele-fele arányban lesznek az ismert és az új dalok. A történeteket, amelyeket ismer a közönség tőlem, keverem az újakkal. Ahogy látom, jól megférnek egymás mellett. Tom Waits dalait például nem énekeltem eddig, most viszont egészen lenyűgöznek, és boldog vagyok, hogy énekelhetek belőlük. Lesz egy különleges hangulatú, érdekes orosz dal is, amit szintén nem hallhatott tőlem eddig a közönség.

Volt, hogy prózai részleteket adott elő a dalok között. Most hogy tervezi?
K. J.: Ezen a koncerten is megszólalok majd a dalok között, elmondok egy-egy történetet a dalról vagy a szerzőről, de ezúttal nem tervezem, hogy prózai műveken keresztül beszélgessek a közönséggel.

A koncert előbemutatója október 21-én Szegeden lesz a zsinagógában, a város és a helyszín nyilván különösen kedves az Ön számára.
K. J.: A gyerekkorom Szegedhez köt, így a város sokat jelent számomra, mindig szívesen megyek Szegedre. Ami pedig a zsinagógát illeti, gyönyörű épület, fel van újítva, néhány éve léptem fel ott, Zorán vendége voltam a koncertjén.

Amikor az ember hazamegy egy koncert után, darab ideig még élénken őrzi a hallottakat, aztán halványulni kezd az élmény. YouTube ide, internetes letöltés oda, ilyenkor mégis egy lemez lenne a megoldás. Szerepel a terveik között, hogy lemezre veszik a koncertet?
K. J.: Nincs konkrét tervünk még, de Margit már felvetette, hogy jó lenne rögzíteni valamelyik koncertet, hátha készülhet belőle lemez.

Dióhéj
Néma szerelem
Akik számára Kulka János neve Shakespeare Hamletjét, III. Richárdját, Lear királyát, Jagót, Schiller Haramiák című darabját, Shaw Szent Johannáját jelenti – hogy csak néhányat emeljünk ki jelentős prózai szerepei közül –, melegen ajánljuk, hallgassa/nézze meg a Szerelem (néma sanzon) című dalt, amit a művész énekel és jelel. Biztos vagyok benne, hogy a különleges daltól és előadástól a szíve táján finom remegést fog érezni.