A szoba
2016. január 13. / Sz.B.

Lenny Abrahamson kísérletező kedvű rendező: Frank című filmjében a főszerepet alakító Michael Fassbendert csaknem a teljes játékidőre maszk mögé rejtette, ám ezúttal még nagyobb kihívás elé állította magát. A szoba első fele – hűen a címéhez – egyetlen szűk helyszínen játszódik,

két szereplőjének egyedüli kapcsolatát a külvilággal fogva tartójuk je­len­ti. Jack (Jacob Tremblay) már itt született, édesanyján (Brie Larson) és a rettegett Öreg Nicken (Sean Bridges) kívül soha nem találkozott más emberekkel. Amikor az anyja elérkezettnek látja az időt a szö­ké­si kísérletre, egészen új világ tárul a fiú szeme elé, és meg kell ta­nul­nia a való világ törvényei szerint élni.
A szoba egyebek mellett arról akar szólni, hogy aki fogságban nevelkedett, annak a fogság lesz a természetes közege. Abrahamson filmjének legnagyobb érdeme azonban, hogy a hasonló témájú alkotásoktól (mint például a néhány éve Cannes-ban bemutatkozott osztrák versenyfilm, a Michael) eltérően depresszió helyett meglepő életigenléssel, rácsodálkozással és optimizmussal tekint a világra. A kisfiú nézőpontja nem hat elkoptatott klisének, a két főszereplő, Tremblay és Larson egyaránt átütő alakítást nyújtanak. A szoba 2015 egyik nagy meglepetése: távolról sem klasszikus értelemben vett hollywoodi mozi, ugyanakkor hangvételéből adódóan sokkal befogadhatóbb és közönségbarátabb, mint amilyennek első hallásra tűnik.

A szoba (16)
(Room)
Ír-kanadai, feliratos film
Rendező: Lenny Abrahamson
Főszereplők: Brie Larson, Jacob Tremblay, Joan Allen, William H. Macy
118 perc
Forgalmazó: Vertigo Média
Bemutató: 01. 28.