Megesik, hogy a szavak zenévé változnak
2016. Április 25. / Pavlovics Ágota

„Azt szeretném, hogy a hallgatóban az akusztikus élmény befogadása által ugyanaz a vízió is megszülessék, mintha színházban lenne. Csodálatos elképzelésnek, a jövő látomásának tűnik számomra, hogy a láthatót hallhatóvá, a hallhatót pedig láthatóvá tegyük.” Eötvös Péter
Egy csodálatos színésznő, aki prózai szerepeiben éppen olyan lenyűgöző, mint amilyen remek zenés darabokban. Egy zeneszerző, aki soha nem elégedett meg azzal, hogy zenét írjon, mindig komplex mű­vé­sze­ti élményekben gondolkodott. Egy tavaszi este, amikor a két művész arról mesél, hogy készült Mese című közös munkájuk. Az Eötvös Péter elképzelései alapján készülő programról Molnár Piroskával beszélgettünk.

Önnel és Eötvös Péterrel a Budapest Music Centerben (BMC) ta­lál­koz­hat a közönség április 4-én. Annyi bizonyos, nem akármilyen ta­lál­ko­zás lesz, hiszen egy ötven évvel ezelőtt készült és akkor minden tekintetben a kora előtt járó mű – Vocal Works – egy része, a Mese születésének körülményeit idézik fel.
M. P.: Péter néhány hónapja megkérdezett, mikor lenne alkalmas nekem, hogy beszélgessünk Mese című művéről. Nem volt könnyű szabad délutánt találni, mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, végül április 4-ében állapodtunk meg. A Mese elektronikus darab, 1967-ben született. Péter akkor a férjem volt, Kölnben, a Musikhochschulében folytatott karmesteri tanulmányokat, majd 1967-től egy évig a Kölni Opera korrepetitora volt. A következő évben kezdett dolgozni Stock­hau­sen­nel, 1971-ben pedig a Kölni Rádió elektronikus zenei rea­li­zá­to­ra, majd a Pierre Boulez alapította párizsi Ensemble InterContemporain zeneigazgatója lett. Vagyis ideje jó részét külföldön töltötte, de amikor egyszer hazajött, felvette a darab alapját képező népmeséket velem, majd kivitte Németországba, és fél évig egy elektronikus stúdióban dolgozott vele. Bármi, ami ebben a mű­ben megszólal, az én hangom. A vízcsobogás és a hegedűszó is, egyáltalán nem szerepelnek hangszerek a darabban. Fiatalon gazdag felhangtartománya volt a hangomnak, ezt az adottságomat használta ki Péter. Darmstadtban volt a premier, majd számos német városban bemutattuk a Mesét.

Mi mindent lát és hall majd a közönség ezen a különleges délutánon?
M. P.: A darab keletkezésének folyamatáról fogunk beszélgetni, lesz felolvasás, és a teljes mű is elhangzik. A különleges akusztikai élményt nyújtó darabot a közönség a BMC Könyvtárában elhangzó felvételen, újból az eredeti hangzásképpel hallhatja majd. Régi fotókat is kért tőlem Péter, azokat ki fogják vetíteni.

Nem ez volt az egyetlen munka, ami a kortárs zene birodalmába vitte. Nem kisebb zenei nagyság kérte fel, Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word – való közreműködésre, mint Kurtág György. A világhírű zeneszerző arról is híres, hogy százszor is kész egy hangot újrajátszatni, amíg az számára elfogadható lesz. Milyen volt a közös munka?
M. P.: Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor együtt dolgozhattam Kurtág Györggyel. Kurtággal ismertük egymást, hiszen Péter felesége voltam. Nem vagyok énekesnő és a Kurtág-mű rendkívüli hangterjedelmet igényelt. Korábban Monyók Ildikó énekelte. Amikor Kurtág felkért, félve, de boldogan mondtam igent. Egy zongoristával és egy korrepetitorral egy évig tanultam, sokat próbáltunk, és persze Kurtággal is voltak próbáim. A mű bemutatója a Zeneakadémián volt, az UMZE kamarazenekart Vajda Gergely vezényelte. A budapesti bemutatót számos külföldi (Berlin, Salzburg, Zürich) fellépés követte. Nagyon büszke vagyok rá, hogy kaptam Kurtág Gyuritól egy levelet, amelyben azt írta, ameddig szeretném, csak én énekelhetem a darabját. Sajnos egy idő után nem tudtam vállalni a fellépéseket, mert az itthoni színházi felkéréseim nem tették lehetővé. Megtiszteltetésnek tartom ma is a felkérést, örülök, hogy volt bátorságom elvállalni.
A Mese születése óta eltelt ötven év, de nem látszik, hogy a modern zene elfogadottsága sokkal jobb lenne, mint néhány évtizede volt. Mit gondol, miért?
M. P.: A saját korában Mozartot sem fogadták el, II. József császár például azt mondta, túl sok hangjegy van a műveiben. A kortárs zeneszerzőket általában nem érti meg kortárs közönségük. Később, ha lesz egy kis rálátás, jobb lesz a helyzet. Egyébként itthon is van egy szűk kör, amely élvezi a modern zenét, ugyanakkor tény, hogy a kultúrája nem olyan széles körű nálunk, mint Nyugat-Európában vagy mondjuk Japánban, ahol semmiféle gondot nem okoz az emberek számára a befogadása.

A Rózsavölgyi Szalonban beszélgetünk, ahol áprilisban bemutatják a Déry Tibor novellái alapján készült Szerelem című darabot, amiben a Mamát játssza. Hogy érzi magát a szerepben?
M. P.: Ajándéknak tekintem a darabot, éppen most beszélgettünk Makk Károllyal, aki hasznos in­struk­ciók­kal látott el bennünket. Azt szerettem volna, ha a Mama szerepét Törőcsik Mari játssza, de ő nem vállalta. Örülök – ahogy a Kurtág-mű esetében is történt –, hogy vállalkoztam a szerep eljátszására, mert minél többet próbáljuk a darabot, annál jobban mutatja magát, annál több örömet szerez.

Kortárs zene, Bors néni, Szerelem és még jó pár darab címét felsorolhatnám, amelyekben játszik. Készül az Eötvös-műben való részvételéhez hasonló meglepetéssel a közeljövőben?
M. P.: Nem, meg kellett tanulnom a nemet mondást. A színészosztályommal még fél évig fogok dolgozni, a bábosaim diplomáznak, és befejezem a tanítást. Sok darabban és sokat játszom, például a Tisztelt Hazudozó! című darabunk Jordán Tamással a 60. előadásához érkezett. Érzem a közönség odaadó fi­gyel­mét, szeretetét, nem szabad ezzel visszaélni, viszont az energiám fogy. Csökkentenem kell a feladataim számát.