40 előadás a Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén!
2016. május 05. /

Csaknem 40 előadásból válogathat a közönség az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében május 2–7. között megrendezett VIII. Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén. Az egyedülálló seregszemlén az elmúlt két
évben Magyarországon bemutatott gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi-nevelési programok vesznek részt. A versenyprogramban szereplő 28 előadás mellett a fesztivál „Small Size – Performing Arts for Early Years” nemzetközi fókuszprogramjában a legkisebbeknek szóló hazai előadásokon kívül egy finn és két belga társulat mutatkozik be, valamint versenyen kívüli kiemelt programok is várják a közönséget.
A magyar társulatok közül a fővárosi Nemzeti Táncszínház, a Kolibri Színház, a Budapest Bábszínház, a Közép-Európa Táncszínház, a Káva Kulturális Műhely, a Bethlen Téri Színház, a Bozsik Yvette Tár­su­lat, a Juhász Kata Társulat, a Mentőcsónak, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Né­ző­mű­vé­sze­ti Kft. előadásait láthatja a közönség, a vidéki városok közül Zalaegerszegről, Győrből, Kaposvárról, Kecskemétről, Veszprémből, Pécsről, Dunaújvárosból, Tatabányáról, Szombathelyről, Hottóról, valamint Kassáról érkeznek produkciók a biennáléra.
A fesztivál kísérőrendezvényeiként filmvetítés, workshopok és szakmai viták, valamint a kaposvári Báb­Szín­Tér utcai programjai várják az érdeklődőket.
Az ASSITEJ Magyar Központja a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a gyermek- és ifjúsági színházak biennáléját. A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.
Részletes program: www.kolibriszinhaz.hu.

Kaposvár
05. 02–07.