2016. május 05. / Pavlovics Ágota
A Fáklya Horvát Művészegyüttes tavaly 55, míg az együttest életre hívó Kricskovics Antal 85 éves volt. A mester egyéni hangvételű színpadi műveiben a balkán folklór és a nyugat-európai modern
tánc elemei olvadnak katartikus egésszé. A kettős születésnap alkalmából Kricskovics Antal, a Fáklya művészeti vezetője, rendező-koreográfusa segített felidézni a termékeny alkotói út legfontosabb állomásait, dióhéjban.
Milyen ambícióval alakította meg a Fáklyát?
K. A.: A Testnevelési Főiskola elvégzése után a SZOT együttes táncosa voltam, majd négy évig a zágrábi Lado együttesben dolgoztam. Bunyevácként mindig érdekelt a délszláv folklór. Foglalkoztattak a tánc nyelvén elmondható gondolatok. Amikor megalakítottam 1959-ben a Délszláv Központi Együttest, a mai Fáklya elődjét, még soknem|zetiségű volt a csapat, közösen táncoltak délszlávok, svábok, görögök.
Milyen anyagokból dolgozott a hőskorban?
K. A.: Elindultam megkeresni az akkori Jugoszlávia területén begyűjthető anyagokat, Dubrovniktól a szlovén falvakig bejártam az országot. Célom az volt, hogy a hazai és határon túl élő horvátok (bunyevác, sokác, zalai horvát, Dráva menti horvát, gradistyei horvát, dalmát) hagyományait bemutassam. Párhuzamosan ezzel a szerb, makedón, görög, sváb, bosnyák, török folklórkincset is gyűjtöttem. Hamarosan remek társra találtam Vujicsics Tihamér zeneszerző személyében, vele jártuk a falvakat, és gyűjtöttük az anyagot.
Számos hivatásos együttesben dolgozott, de mindig hű maradt saját amatőr csapatához, a Fáklyához. Már indulásuk után néhány évvel kialakult az Önre jellemző expresszív kifejezési mód, valamint az idő tűpontos kezelése. Hogyan talált rá ezekre az eszközökre?
K. A.. Soha nem alkottam könnyen, mindig hosszú és fáradtságos út vezetett a megfelelő mozdulatok, az optimális időtartam megtalálásához. A próbák és a gyakorlat tanított meg a tér és idő fontosságára. Örömömre együttesünk ma is repertoáron lévő darabjai közé tartoznak korai műveim, mint például a Momacsko kóló, a Kilencen voltak vagy a Skopje ’63. A Kilencen voltak a rigómezei csata emlékére készült ballada, amelyben a szóló és a kóló, a sötétség és a fény ellentétével igyekeztem kifejezni a fiaitól búcsúzó anya gyászát. Egy ilyen súlyos dráma csak akkor katartikus, ha a mű másodpercre, milliméterre kimért mozdulatokkal dolgozik. Számomra nemcsak ebben a kompozícióban, hanem minden munkámban fontos a pontosan kimért tér és idő. A Skopje ’63 című művemmel a macedóniai földrengés áldozatainak kívántam emléket állítani. Ez a darabom csenddel és susogással kezdődik, amiből kibomlik egy nagy közös tánc, ami páros táncra szűkül, végül egy dobütést követően a páros lánytagja a földre zuhan. A tragédiát jelző jelenet után visszatér a kóló, immár némán.
A hagyományos folklórfeldolgozások mellett, mint például az 1971-ben bemutatott, ám erejéből mit sem vesztett Sokác lakodalmas, megjelentek az agresszió ellen felszólaló koreográfiák. Hogyan választ témát?
K. A.: Nem szoktam témát választani, a téma bennem dolgozik, és meg kell valósítanom. Ha megvan a téma, akkor keresek zenét. Gyakran klasszikus zenét választok, majd hagyom, hogy hasson rám, átveszem a zenében kifejeződő gondolatvilágot. Ebben a sokszor keservesen nehéz munkában nem vagyok egyedül, alkotótársam Szilcsanov Mária táncművész, a feleségem, akivel közel ötven éve dolgozunk együtt. Mari 1966-ban kezdett táncolni a Fáklyában, táncoktató, pedagógus és az együttes utánpótlás-nevelésének vezetője.
Életművében különleges váltás volt, amikor a mediterrán táncok a Martha Graham nevéhez köthető technikával gazdagodtak.
K. A.: A Martha Graham-technika és a délszláv anyagok ötvözése izgalmas feladat volt. A két technika kínálta lehetőségeket használtam a Orff Carmina Burana című művére készült koreográfiámban is. Ebben az esetben nem a téma dübörgött bennem, hanem a zene. Erőteljesen foglalkoztatott, milyen módon tudjuk kifejezni a tánc eszközeivel azokat az emberi gondolatokat és érzelmeket, amelyeket előhívott bennem ez a csodálatos zenemű.
Alkotói munkássága jelentős egységét képezik a bibliai témájú művek.
K. A.: Egész életemben foglalkoztatott a hithez kapcsolódó gondolatkör. Ennek jegyében született meg a vallási és „pogány” szokásokat is mutató Tavaszünnep (Ruzsicsáló) és az Esővárók (Dodole) is. Az ótestamentumi történetek közül mások mellett elkészítettem a lázadó Jób történetét, illetve az Eszter imája címűt, amelyek alkotó hitvallásomról is beszélnek.
Erősen foglalkoztatják a drámai helyzetek, az antik tradíció, ám a világról való véleményét kortárs alkotóként, senkivel nem rokonítható nyelven, egyedülálló módon mondja el. Mindig biztos volt benne, hogy jó úton jár?
K. A.: Mindig pontosan tudom, hogy mit akarok kifejezni, de azt, hogy hogyan, együtt kell megteremtenünk a táncosokkal. Ahogy említettem, kínlódva születnek meg a műveim. Az alkotás során minden részletet maximális hőfokon élek meg. A mi munkánkat csak szenvedéllyel szabad végezni.
Képtelenség volt tavaly decemberben jegyet kapni a Fáklya születésnapi estjére, duplázni kellett az előadást február közepén. Mégis úgy tűnik, ritkán láthatjuk Önöket.
K. A.: Nagyon kevés támogatást kapunk, mindössze ötszázezer forintot működésre, így külföldre már hat éve nem jutottunk el. Szerencsére sok helyre hívnak bennünket, és országon belül lesznek fellépéseink. A közeljövőben találkozunk a közönséggel Százhalombattán, Budapesten a XV. kerületben és a Budai Vigadóban, Szolnokon a Retró Fesztiválon. Nagy sikere volt, ezért szeretnénk ismét megszervezni a Két együttes egy színpadon – „Együtt és egyedül” címen megrendezett estünket, amelyen a Fáklya és Tabán Szerb Néptáncegyüttes közösen lép fel.
tánc elemei olvadnak katartikus egésszé. A kettős születésnap alkalmából Kricskovics Antal, a Fáklya művészeti vezetője, rendező-koreográfusa segített felidézni a termékeny alkotói út legfontosabb állomásait, dióhéjban.
Milyen ambícióval alakította meg a Fáklyát?
K. A.: A Testnevelési Főiskola elvégzése után a SZOT együttes táncosa voltam, majd négy évig a zágrábi Lado együttesben dolgoztam. Bunyevácként mindig érdekelt a délszláv folklór. Foglalkoztattak a tánc nyelvén elmondható gondolatok. Amikor megalakítottam 1959-ben a Délszláv Központi Együttest, a mai Fáklya elődjét, még soknem|zetiségű volt a csapat, közösen táncoltak délszlávok, svábok, görögök.
Milyen anyagokból dolgozott a hőskorban?
K. A.: Elindultam megkeresni az akkori Jugoszlávia területén begyűjthető anyagokat, Dubrovniktól a szlovén falvakig bejártam az országot. Célom az volt, hogy a hazai és határon túl élő horvátok (bunyevác, sokác, zalai horvát, Dráva menti horvát, gradistyei horvát, dalmát) hagyományait bemutassam. Párhuzamosan ezzel a szerb, makedón, görög, sváb, bosnyák, török folklórkincset is gyűjtöttem. Hamarosan remek társra találtam Vujicsics Tihamér zeneszerző személyében, vele jártuk a falvakat, és gyűjtöttük az anyagot.
Számos hivatásos együttesben dolgozott, de mindig hű maradt saját amatőr csapatához, a Fáklyához. Már indulásuk után néhány évvel kialakult az Önre jellemző expresszív kifejezési mód, valamint az idő tűpontos kezelése. Hogyan talált rá ezekre az eszközökre?
K. A.. Soha nem alkottam könnyen, mindig hosszú és fáradtságos út vezetett a megfelelő mozdulatok, az optimális időtartam megtalálásához. A próbák és a gyakorlat tanított meg a tér és idő fontosságára. Örömömre együttesünk ma is repertoáron lévő darabjai közé tartoznak korai műveim, mint például a Momacsko kóló, a Kilencen voltak vagy a Skopje ’63. A Kilencen voltak a rigómezei csata emlékére készült ballada, amelyben a szóló és a kóló, a sötétség és a fény ellentétével igyekeztem kifejezni a fiaitól búcsúzó anya gyászát. Egy ilyen súlyos dráma csak akkor katartikus, ha a mű másodpercre, milliméterre kimért mozdulatokkal dolgozik. Számomra nemcsak ebben a kompozícióban, hanem minden munkámban fontos a pontosan kimért tér és idő. A Skopje ’63 című művemmel a macedóniai földrengés áldozatainak kívántam emléket állítani. Ez a darabom csenddel és susogással kezdődik, amiből kibomlik egy nagy közös tánc, ami páros táncra szűkül, végül egy dobütést követően a páros lánytagja a földre zuhan. A tragédiát jelző jelenet után visszatér a kóló, immár némán.
A hagyományos folklórfeldolgozások mellett, mint például az 1971-ben bemutatott, ám erejéből mit sem vesztett Sokác lakodalmas, megjelentek az agresszió ellen felszólaló koreográfiák. Hogyan választ témát?
K. A.: Nem szoktam témát választani, a téma bennem dolgozik, és meg kell valósítanom. Ha megvan a téma, akkor keresek zenét. Gyakran klasszikus zenét választok, majd hagyom, hogy hasson rám, átveszem a zenében kifejeződő gondolatvilágot. Ebben a sokszor keservesen nehéz munkában nem vagyok egyedül, alkotótársam Szilcsanov Mária táncművész, a feleségem, akivel közel ötven éve dolgozunk együtt. Mari 1966-ban kezdett táncolni a Fáklyában, táncoktató, pedagógus és az együttes utánpótlás-nevelésének vezetője.
Életművében különleges váltás volt, amikor a mediterrán táncok a Martha Graham nevéhez köthető technikával gazdagodtak.
K. A.: A Martha Graham-technika és a délszláv anyagok ötvözése izgalmas feladat volt. A két technika kínálta lehetőségeket használtam a Orff Carmina Burana című művére készült koreográfiámban is. Ebben az esetben nem a téma dübörgött bennem, hanem a zene. Erőteljesen foglalkoztatott, milyen módon tudjuk kifejezni a tánc eszközeivel azokat az emberi gondolatokat és érzelmeket, amelyeket előhívott bennem ez a csodálatos zenemű.
Alkotói munkássága jelentős egységét képezik a bibliai témájú művek.
K. A.: Egész életemben foglalkoztatott a hithez kapcsolódó gondolatkör. Ennek jegyében született meg a vallási és „pogány” szokásokat is mutató Tavaszünnep (Ruzsicsáló) és az Esővárók (Dodole) is. Az ótestamentumi történetek közül mások mellett elkészítettem a lázadó Jób történetét, illetve az Eszter imája címűt, amelyek alkotó hitvallásomról is beszélnek.
Erősen foglalkoztatják a drámai helyzetek, az antik tradíció, ám a világról való véleményét kortárs alkotóként, senkivel nem rokonítható nyelven, egyedülálló módon mondja el. Mindig biztos volt benne, hogy jó úton jár?
K. A.: Mindig pontosan tudom, hogy mit akarok kifejezni, de azt, hogy hogyan, együtt kell megteremtenünk a táncosokkal. Ahogy említettem, kínlódva születnek meg a műveim. Az alkotás során minden részletet maximális hőfokon élek meg. A mi munkánkat csak szenvedéllyel szabad végezni.
Képtelenség volt tavaly decemberben jegyet kapni a Fáklya születésnapi estjére, duplázni kellett az előadást február közepén. Mégis úgy tűnik, ritkán láthatjuk Önöket.
K. A.: Nagyon kevés támogatást kapunk, mindössze ötszázezer forintot működésre, így külföldre már hat éve nem jutottunk el. Szerencsére sok helyre hívnak bennünket, és országon belül lesznek fellépéseink. A közeljövőben találkozunk a közönséggel Százhalombattán, Budapesten a XV. kerületben és a Budai Vigadóban, Szolnokon a Retró Fesztiválon. Nagy sikere volt, ezért szeretnénk ismét megszervezni a Két együttes egy színpadon – „Együtt és egyedül” címen megrendezett estünket, amelyen a Fáklya és Tabán Szerb Néptáncegyüttes közösen lép fel.