Tíznapos újraszületés
2016. június 01. / Jónás Ágnes

Neves fellépők előadásában hangversenyek, kortárs operák mellett ősbemutató is várja az ér­dek­lő­dő­ket a Bartók Plusz Operafesztiválon június 10. és 19. között Miskolcon. Kesselyák Gergely fesztiváligazgató szerint az idei év rendezvénysorozata a korábbiakéhoz képest színesebb utcai programokkal és gazdagabb repertoárral kecsegtet.

Bartók-év lévén adódik a kérdés, hogy hogyan tisztelegnek a művész előtt?
K. G.: A fesztivál programjában az eddigieknél is hangsúlyosabban kí­vá­nunk hazánk legnagyobb zeneszerzője előtt tisztelegni. A Jég­csar­nok­ban június 11-től A kékszakállú herceg vára, A csodálatos man­da­rin és A fából faragott királyfi című darabokat élvezheti a közönség, amelyeket M. Tóth Géza állított színpadra. Számos kamarakoncerttel készülünk, ennek valamennyi műsorán szerepelnek Bartók-művek is. Az előadások mellett kiemelt hangsúlyt kap a Bartók-életmű tu­do­má­nyos megközelítése is: június 11-én és 12-én kétnapos konferenciát tartunk Bartók és a színpad – művészeti, bölcseleti és tudományos konferencia címmel, június 13-tól pedig hat napon át A Bartók-életmű névre keresztelt elméleti előadássorozatra kerül sor. Június 19-én, a záróhangversenyen a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínházában lép fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével. A koncert műsorán Bartók Béla Táncszvitje, Concertója, Két kép című korai műve, valamint Veress Sándor In memoriam Bartók Béla című szerzeménye hangzik el. Szintén június 19-én, a miskolci Hősök terén kerül sor a Bartók-kórusok találkozójára, ugyanezen a napon a Bartók-Jam elnevezésű program zárja a fesztivált, amelyen különböző hangszeres előadók tolmácsolásában, más és más stílusban hallhatunk majd Bartók-feldolgozásokat.

Minden évben törekednek a földrajzi értelemben vett sokszínűségre. Ezúttal mely külföldi társulatokat üdvözölhetjük a fesztiválon?
K. G.: A nyitógálán Szonja Joncseva (szoprán), Carlos Alvarez (bariton) és Szauer Bianka (hárfa) ad koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A Bukaresti Nemzeti Opera vendégjátékában Oidipuszt láthatjuk, a Jégcsarnokba konstancai Oleg Danovski Nemzeti Opera- és Balettszínház hozza el Prokofjev Rómeó és Júliáját, a Krakkói Operaház Richard Strauss Ariadné Naxoszban című vendégjátékával örvendezteti meg a nagyérdeműt.

Mely előadók emelik még a fesztivál színvonalát?
K. G.: A Kamaraszínházban a bécsi székhelyű Közép-Európai Kamarazenekar, az Erkel Ferenc Kamarazenekar, a kolozsvári Brassai vonósnégyes, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézmény ad hangversenyt. A Legyen az opera mindenkié! elgondolás jegyében ezúttal Georges Bizet Carmen című operáját Kerényi Miklós Gábor rendezésében láthatják majd az érdeklődők június 17-én az Avasi-kilátóban. A belvárosi evangélikus templomban Tokody Ilonát és Pálúr Jánost hallhatjuk, a Simándy Józsefre emlékező 9 tenor gálánk a Miskolci Szimfonikusok kíséretével valósul meg.
Az utcai programokat módfelett szereti a közönség.
K. G.: Az utcai jelenlétünk a nagyobb büdzsének köszönhetően idén nagyobb hangsúlyt kap. Könnyed hangvételű, mindenki számára befogadható kisoperákat fogunk játszani. Két szabadtéri színpad működik majd egymással párhuzamosan, egyik az Erzsébet téren, a másik a lebontott Miskolci Nyári Színház helyén. A főutcán a Carmen első és második felvonásából csendülnek fel részletek. A Hősök terén vetélkedők és kiállítások lesznek, június 8-tól pedig az Ünnepi Könyvhéthez is csatlakozunk.

Idén is várnak pályaműveket az Operaíró-verseny keretében?
K. G.: Természetesen! A beérkezett pályaművekből a verseny zsűrije hármat juttat tovább a döntőbe. Ezeket a darabokat a Zeneművészeti Egyetem növendékei színpadon, zongorakísérettel adják majd elő az Operavizsga keretein belül. A verseny zsűrije az előadásokat követően dönt a nyertes műről, amelyet a Bartók Plusz Operafesztivál következő évi rendezvényén szcenírozott formában, zenekari kísérettel mutatunk majd be. A döntőbe jutott három mű díja egyenként 1500 euró, a győztes mű pedig 4000 eurós pénzdíjban részesül.

Tavaly ötvennyolc millió forint állami támogatást kaptak. Idén mekkora keretből gazdálkodnak?
K. G.: Kormányzati döntésnek köszönhetően 300 milliós támogatást élvezhetünk, ehhez jön még hozzá a Nemzeti Kulturális Alap által biztosított 45 millió forint, a miskolci önkormányzat 80 milliós támogatás mellett még külön 2 milliót nyújt az utcai programokhoz. Elsődleges feladatomnak tekintettem, hogy a budapesti döntéshozókkal sikerüljön megértetni azt, hogy ez a fesztivál nem csupán miskolci, hanem közép-európai ügy. Az elmúlt években is próbáltuk tartani a színvonalat, de a büdzséből kisebb volumenű fesztiválok szervezésére nyílt lehetőség, a repertoár is szűkebb volt. Az opera drága műfaj, olyan, mint egy perzsaszőnyeg – lehet kis szőnyegeket varrni, de szőnyegpadlót kevés pénzből aligha lehet belőle készíteni, nem is mutat jól. Csak akkor érdemes ezt csinálni, ha megfelelő mértékű forrás áll rendelkezésre. Nem kis nehézség árán, négy év után találtam meghallgatásra, a színvonalbeli váltást a jelenlegi büdzsé tette lehetővé, így kerülhetnek a hazai és a nemzetközi nézőközönség elé az elmúlt éveknél magasabb színvonalat képviselő előadások európai kvalitású sztárok fellépésével. Nem titok, hogy mélyponton vagyunk túl. A 2016-os Bartók Plusz Operafesztivál egyben újraszületés is.