Összekapaszkodni a művészetek szárnyán
2016. június 09. / Kovács-Cohner Róbert

Az idei évben megújul a POSZT, és a Jordán Tamás által lefektetett alapelvek, szellemiség mentén a megszokottnál is jóval sokszínűbb programot kínál. A verseny minden eddiginél több előadást tartalmaz, a Kodály Központban pedig esténként szuperprodukciókkal várják az ér­dek­lő­dő­ket. De a legizgalmasabb változás talán az, hogy az eddigi OFF programok továbbgon­do­lá­sa-
ként a vadonatúj POSZT Fesztivál is idén rajtol el a Zsolnay Negyedben, amely az ország legkedvezőbb árúösszművészeti fesztiváljának ígérkezik: a napijegy ára nem üti meg egy színházjegyét, a bérletvásárlók pedig napi három gombóc fagyi áráért választhatnak több mint százötven előadás közül. Az újdonságok kapcsán a fesztivál igazgatójával, a Jászai Mari-díjas Szűcs Gáborral beszélgettünk.

Hogyan sikerült mindössze pár hónap alatt megszervezni egy ilyen kaliberű fesztivált? Mit vár a júniustól?
Sz. G.:Jóleső izgatottsággal tekintek a jövőbe: olyan előérzetem van, amilyen a Sziget indulásakor volt, amikor Károly és Sziámi (Gerendai Károly és Müller Péter Sziámi – a szerk.) megkért, hogy segítsek be a színházi programok szervezésébe. Nagyon sokat tanultam tőlük arról, hogy születik meg egy fesztivál. Rengeteg időt és energiát öltek a szer­ve­zés­be, a legnagyobb fellépők, a legkiválóbb színészek is öröm­mel jöttek el. Eleinte mégsem tudtuk, hogy a közönség szemében hogy fog elsülni a dolog, kifizetődik-e a fáradhatatlan munka. Aztán a nyitónap cudar, borongós hajnalán azt láttuk, hogy a bejárat előtt, a zuhogó esőben hosszú sorokba tömörülve állnak, sátrat verve vá­ra­koz­nak a fiatalok, ameddig csak a szem ellát. A most induló POSZT Fesztivál szintén misszió, és azt gondolom, hogy ha van egy jó ügy, ami nem szétválaszt, hanem összehoz, amiben hiszünk, és amibe sokat teszünk bele, azt nemcsak mi, szervezők, de a közönség és a szakma ismegérzi:idénfantasztikus fellépők mondtak habozás nélkül igent a POSZT meghívására. Itt lesz a Portugál a Katonából, a Madách Páratlan párosa, de a fesztiválon – és ezt nagyon fontosnak tartom – minden eddiginél több független, kísérleti, illetve alternatív produkció is képviselteti magát. Nagy reményekkel tölt el a színházak lelkesedése, a névsor pedig talán magáért beszél:Hekabé, Psyché, Kohlhaas, Egy asszony, Sóvirág és túlzás nélkül napestig folytathatnám a sort.

A Sziget mégiscsak egy könnyűzenei fesztivál…
Sz. G.:A POSZT elsősorban a színházról szól, ezért fektettünk idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt a versenyprogramra: megalakult a Szakmai Tanácsadó Testületet, amely a verseny tisztaságát, gör­dü­lé­keny­sé­gét és szakmaiságát segíti. És ez hihetetlen jó érzés. Valami valóban új születik meg, közös erőből, és ezek a pozitív energiák visszahatnak nemcsak a látogatókra, de a szakmára is – a fesztiválra sorban állnak a jelentkezők, és mi boldogan nyitjuk meg előttük a kaput.
OFF programok eddig is voltak. Mitől válnak ezek az előadások fesztivállá?
Sz. G.:A több mint százötven produkció mellett idén neves külföldi, illetve hazai könnyűzenei előadókat is meghívtunk – itt lesz a Che Sudaka, a DelaDap, a Kiscsillag, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground és még sokan mások –, talán ez a pillér idézi leginkább a Szigetet, és szólítja meg a fiatalokat. Megrendezzük az Egyetemi Találkozót is, amelyen a legnagyobbak által rendezett, máshol nem látható vizsgaelőadások is megtekinthetők lesznek. Határon túli társulatok is jönnek Pécsre. Saját tehetségkutatót indítunk – a feltörekvő művészek legjobbjai nálunk mutatják meg magukat, töltik meg a Zsolnay sikátorait, tereit –, mindenütt koncert, utcaszínház, előadó-művészeti est, dumaszínházasok, slammerek, táncosok várják a látogatókat. A POSZTOLJ! tehetségkutatót jövőre még tovább szeretnénk fejleszteni – e törekvésünk szimbóluma a POSZT Kodály Központban tartott esti szuperprodukciói közé meghívott Virtuózok-előadás, amelyen a komolyzene következő generációjának legkiemelkedőbb, szemtelenül fiatal művészei adnak nagyszabású hangversenyt, és amely a POSZT egyik legkülönlegesebb estjének bizonyul majd. A Negyedben a Fesztivál Sétányon ingyenes programokkal, koncertekkel, előadásokkal, képzőművészeti vásárral, gasztroteraszokkal, borkóstolókkal, kézműves sörökkel várjuk az érdeklődőket. A Zsolnay méhkassá válik erre a kilenc napra, ahol minden sarok mögött újabb, titokzatos csoda táruleléd. Bízunk benne, hogy zöld környezetével, kitelepült művészkávézóival, árnyas teraszaival és az ott ücsörgő művészekkel a fesztivál újra elhozza majd a Dante emberközeli hangulatát, felejthetetlen beszélgetéseit, és a POSZT újra közös öröm, igazi ünnep lesz, ahogy azt Jordán Tamás megálmodta.

Kiket várnak a fesztiválra?
Sz. G.:Azokat, akik értékes kikapcsolódásra, zsibongó, színes, élettel teli élményre várnak. Akik hisznek a színház és a minőségi zene teremtő erejében, és akik ezen a tíz napon a világot jelentő deszkák legnagyobbjaival, a művészetek szárnyán szeretnének újra összekapaszkodni egymással.