A tojásos nokedlivel nem viccelünk
2016. július 22. / Pavlovics Ágota

Az Andrew Lloyd Webber – Tim Rice szerzőpáros Evita című musicaljének címszerepére készül. A premier július 8-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz, az előadás a Szabad Tér Szín­ház és a Szegedi Nemzeti Színház koprodukciója. A világhírű musical főszereplője civilben gyö­nyö­rű szemeivel higgadtan pásztázza a világot, ragyogóan fiatal, de eszébe sincs a ma divatos,
rettenetesen gyors tempót felvenni. Tehetséges művész, aki a közelmúltban úgy énekelte a Hair Sheiláját, hogy az ember hátán nem szűnt meg futkározni a hideg. Radnay Csillával beszélgettünk.

Az Eva Perón életéről készült filmet és a színházi adaptációkat is­mer­jük, ami persze nem jelenti azt, hogy általuk Evitát is megismertük. Ön milyennek látja, mit tud róla?
R. Cs.: Nehéz ennek a hollywoodi mítosszá vált asszonynak látni az igazi arcát. Nem könnyű a közelébe férkőzni. Az biztos, hogy erős, kitartó, elképesztően ambiciózus asszony volt. Egy olyan fiatal nő, aki minden cselekedetével a gyerekkorát kompenzálta. A férje alakja sem könnyen kibogozható, már azt sem könnyű eldönteni, hogy jobb- vagy baloldali politikát folytatott. Evitáról azt mondják, férfiak hátán ka­pasz­ko­dott fel az alelnöki székig, és a musical is erősen ezt sugallja, de abban biztosak lehetünk, hogy védte és támogatta a szegényeket, alapítványai ezt a célt szolgálták.

Az Evitát idén a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, a jól ismert koreográfus-rendező, Juronics Tamás rendezésében fogjuk látni, mit lehet most tudni, milyen Evitát fog a színpadra varázsolni?
R. Cs.: Egyelőre az előkészítő fázisban vagyunk, a zenei finomságokkal foglalkozunk. Nem dolgoztam még Juronics Tamással, úgyhogy alig várom a közös munkát. Őt ismerve nyilvánvaló, hogy az előadásban nagyon komoly szerepe lesz a táncnak. Tudomásom szerint Tamás nem készül formabontó előadásra, értve ezalatt, hogy nem aktualizál erőszakosan, egy történetet akar hűen elmesélni, és ez néha már önmagában is formabontó. Most ismerkedem mindenkivel, a Szegedi Kortárs Balett tagjaival, a Szegedi Nemzeti Színház énekkarával és tánckarával, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekarral. Aztán kezdődik a darab összerakása, indulnak a próbák. Minden kollégának nagyon örülök, egyikükkel sem játszottam még. Perónt Egyházi Géza, Che Guevarát Sándor Péter, Magaldit Bot Gábor, a Lányt Török Anna játssza. Ők mindannyian a musical világból érkeznek, lesz mit tanulnom tőlük.

Az önnel készült interjúkban nem ritkán meglepően kritikus hangot üt meg a musical műfajával kap­cso­latban.
R. Cs.: Azt hiszem, olykor túlságosan kritikus vagyok a műfajjal szemben, mert Magyarországon gyakran sablonosnak és felszínesnek tartom a megvalósítását. A gyakran szűk és szenzációhajhász érzelmi skálától nehéz elvonatkoztatni. Azt sem szeretem, hogy egyszerűsít a műfaj, hiszen az emberek ízlését és felfogását is erősen befolyásolhatja egy színházi előadás. Persze vannak nagyszerű musicalek is, Bernstein West Side Storyját igazi remekműnek tartom, és biztos vagyok benne, hogy a mi Evitánk sem lesz édeskés.

Nemrég a Belvárosi Színházban futkosott a hátamon a hideg, ahányszor a Hairben az ön által alakított Sheila énekelt. Ez nem ellentmondás?
R. Cs.: Egyáltalán nem. Hat évvel ezelőtt a Nemzeti Színházban dolgoztam együtt a Mohácsi testvérekkel, és azóta, ha ők hívnak, kérdés nélkül megyek. Az általuk írt történet egészen más, mint a film, ők az eredeti Broadway-előadást vették elő, és írtak belőle eredeti, abszurddal, szellemi leleményekkel, találmányokkal, remek ötletekkel teli darabot. A Hair a Belvárosi Színházban pont olyan volt, amire a műfaj általában nem nyitott. Ahogyan az önreflexióra sem az.

Az elmúlt három évet a székesfehérvári Vörösmarty Színházban töltötte. A színházról az a szakma véleménye, hogy remek a színészgárdája. Ön Dosztojevszkij hősnőjétől Eliza Doolittle-ig sok mindent ját­szott, most mégis búcsút mondott Fehérvárnak. Miért?
R. Cs.: Elkényeztettek a székesfehérvári színházban, valóban jobbnál jobb szerepeket kaptam. Mégis maradt valami nyugtalanságérzet bennem, amit a nagy és jó lehetőségek sem tudtak feloldani. Az is szerepet játszott a döntésemben, hogy szükségem van arra, hogy legyen időm az életemre, és ha más városban dolgozol, mint ahol élsz, az mindennap legalább két értékes óra elvesztését jelenti. Nekem pedig kell az idő, hogy főzzek egy tojásos nokedlit, hogy elmenjek Attilához, a zöldségesemhez, a piacra húst venni, a könyvelőmhöz, vagy hogy unatkozzak öt percet. Semmi misztika nincs benne, egyszerűen amire nekem szükségem van, az az állandó utazással nem fér bele az életembe. Néha már az is elborzaszt, hogy mindezt magyaráznom kell, mert ezek a legkomolyabb dolgok, a tojásos nokedlivel nem viccelünk.

Szinte egyszerre olvastam a két hírt: Radnay Csilla művésznő távozik a székesfehérvári Vörösmarty Színháztól, az Évad színésze díjjal járó Vörösmarty Gyűrűt Radnay Csilla kapta.
R. Cs.: A színházban minden évben az évadzárón adják át a színészek és táncművészek titkos szavazata alapján a díjat. Boldog vagyok, hogy idén én kaptam a Vörösmarty Gyűrűt, mert a kollégáim szavazták meg nekem.

Hogyan tovább? A független HOPPartban kezdett, volt a Nemzeti Színház tagja, majd három év Székesfehérvár következett. Visszatér az origóhoz?
R. Cs.: Szabadúszó leszek. Most várom nagyon az Evitát. A Hairt már elbúcsúztattuk, de játszom tovább az Orlai Produkciós Iroda Őszi szonáta című darabjában. A darab Ingmar Bergman lélektani drámája, a közel negyven éve készült film forgatókönyvének színpadi adaptációja. A Thália Színház Mikroszínpadán játsszuk, vagyis egy rendkívül kicsi, intim térben, amit nagyon szeretek. Örömömre lesz lehetőségem ismét dolgozni valamikori igazgatómmal, Alföldi Róberttel, aki Christopher Marlowe II. Edward című darabját fogja rendezni. Tovább játszom a Gólem Színházban, a Kazinczy utcai Kőleves első emeleti termében, a Szakácskönyv a túlélésért című előadásban. A darab a Centrópa Alapítvány 2013-ban kiadott életinterjú- és receptgyűjteménye, a Szakácskönyv a túlélésért című kötet alapján készült. Az igaz történet szerint öt asszony 1944-ben egy német fogolytáborban a túléléshez azt az utat választotta, hogy miközben éheztek, egymásnak sorolták és lejegyezték az otthoni recepteket.

Milyen szerepe van most a zenének az életében? Köztudott, hogy remekül zongorázik.
R. Cs.:A zenének prioritása van az életemben. Sok klasszikus zenét hallgatok, játszom. Bach és Mozart örök kedvenceim, de folyamatosan tágítom a kört. Nagyon szeretem az angol barokk zenét és Mahlert, és mostanában sokat hallgatok minimalistákat is, Arvo Pärtet és David Langet.

Mi mindent olvasott mostanában, ami jelentős hatással volt önre?
R. Cs.: Váncsa István szakácskönyvét, a Lakomát, ami a címében ígért ezeregy recept mellett el­ké­pesz­tően szerteágazó ismerethalmaz, rengeteg humorral és szellemmel. Általa most éppen a mezopotámiai konyhával ismerkedem.

Nyilván rendszeresen jár színházba, kiket tart napjaink legizgalmasabb alkotóinak?
R. Cs.: A Horváth Csaba alapította Forte Társulatot. A fizikai színház tudtommal viszonylag új jelenség nálunk, és lenyűgöző azt a kreativitást, felkészültséget, szellemet, humort és kőkemény munkát látni. A Bűn és bűnhődés előadásukat máig cipelem magammal, minden középiskolásnak látnia kéne. Ahogy ők csinálnak színházat, az a mai magyar színházi világban az egyik legizgalmasabb megközelítés.