2016. augusztus 01. / Pavlovics Ágota
A Manna Kulturális Egyesület pályakezdő művészcsapatokat segítoroszlánkörmeik élesítésében. Nemcsak ahhoz nyújtanak segítséget, hogy a feltörekvő tehetségek izgalmas előadásokat tudjanak létrehozni, hanem abban is, hogy ezeket ne csak a vizsgaelőadások szűk közönsége ismerje
meg. Az egyesület működéséről, most elkészült és formálódó projektjeiről Gáspár Annával, a Manna elnökével beszélgettünk.
Mi módon tud segíteni a Manna az alkotóknak?
G. A.: A Manna színházi produkciós szervezet, főként színházi előadások létrehozását segíti. A rendezők és a csapatok az álmaikkal érkeznek hozzánk, mi pedig segítünk megvalósítani azokat. Úgy is mondhatnám, hogy álomépítők vagyunk. Nyolc éve indultunk, ezért az egyik legfontosabb, amivel segíteni tudunk, az a kapcsolati hálónk a szakmában. Vannak jelmezeink és díszleteink is, de a tárgyi feltételek mellett szükség van a menedzsmentre, egy produkció teljes átlátására, és ami a legfontosabb, a megvalósított álmokhoz nézőkre is. Azt tapasztaljuk, hogy remekül kivitelezett produkciók születnek, de ahhoz már nincs szakértelem vagy energia, hogy el is jussanak a nézőkhöz. A művész általában a bemutatóig látja a folyamatot, de lényeges, hogy ne maradjon titokban, ami született. Ma alap a tehetség, de legalább ilyen fontos, hogy az alkotók boldoguljanak a piaci körülmények között. A programkínálat óriási, meg kell tanulniuk, hogy hívják fel magukra a figyelmet a megfelelő kommunikációs technikákkal. Az elmúlt években rendszeresen dolgoztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseivel, és egyértelműen látom, hogy vannak olyan területek, amelyekre nem készíti fel őket az iskola. Ahogy minden szakmát igazából a gyakorlatban lehet megtanulni, a színházi is ilyen. Ehhez adunk mi a Mannánál terepet a pályakezdőknek.
Hogyan döntenek arról, hogy a felvázolt tervek közül melyek kapjanak támogatást?
G. A.: Nyitott produkciós szervezet vagyunk, mindenkit meghallgatunk, aki hozzánk fordul. Valójában természetes kiválasztódás során dől el, hogy kivel dolgozunk együtt. Mindenkivel leülünk beszélgetni, felvázolt tervükkel kapcsolatban őszintén és felelősséggel mondjuk el, mikor és milyen feltételek mellett tartjuk reálisnak a megvalósítását. Mert lehet, hogy két év múlva lesznek olyan feltételek, hogy a szakmai elvárásoknak megfelelően megszülethessen egy produkció, vagy az is, hogy nem ebben az országban kell vele próbálkozni. Van, aki már ezen a ponton feladja. Van, aki később kedvetlenedik el, és egyszerűen eltűnik a látókörünkből. De vannak erős tervek, amikor a lánglelkű művészek elindulnak, és semmi nem tántoríthatja el őket, sem a pénztelenség, sem a körülmények bizonytalansága. Azok az alkotók, akik hozzánk fordulnak, és végigviszik a produkcióikat ezen a rögös úton, nemcsak az álmaikat akarják színpadon látni, hanem adni akarnak, eljutni a közönséghez. Itt nincs rivalizálás, kivagyiság, öncélúság, mindenki egy célért tesz, és ezt a feltétlen odaadást a közönség is érzi. Nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni, hogy mi olyan más, de érzi, hogy jó nézni ezeket az embereket, ezeket az előadásokat – más a kisugárzásuk.
Mit jelent a gyakorlatban az Ugródeszka program?
G. A.: Pár éve fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném megismerni a fiatal rendezőgenerációt, kíváncsi vagyok, hogy őket mi érdekli, milyen formákkal kísérleteznek, milyen témákban gondolkoznak. Felkerestem Meczner Jánost, megosztottam vele a tervemet, és ő mellém állt, hogy az akkori végzős bábrendező osztályában elindíthassuk a tehetséggondozó programunkat. Négy éve minden végzős rendezőhallgató számára meghívásos pályázatot írunk ki egy előadás létrehozására, műfaji megkötés nélkül, helyszín és létszámkorlát nélkül. Az egyetlen dolog, amit meg kell fogalmazniuk a pályázóknak, hogy mit gondolnak, miért piacképes az ötletük, hogy adnák el. Minden évben egy művet választottunk ki támogatásra. Dolgoztunk Fige Attilával, Erdeős Annával, Soós Attilával, Geréb Zsófiával, de a határon túlról, Marosvásárhelyről is volt rendezőnk, Beczásy Áron, aki a Dühöngő ifjúságot vitte színre. Az idei év kivételes, mert most mind az öt végzős hallgató létrehoz egy-egy előadást, ami ráadásul ősbemutató. Az Ugródeszka sorozatban két gyerek, egy ifjúsági és két felnőtt bábelőadás született. A produkciók meghívást kaptak a szegedi Thealter Fesztiválra, ahol három nap alatt mutatkozik be az öt fiatal rendező a közönségnek, így július 28. és 30. között egymás után lesz látható az összes most készült előadás. Szeptemberben a budapesti MU Színházban megismételjük ezt a minifesztivált a Színházak Éjszakája előtti napokban. Ezt követően az előadások a Trafó Klubban lesznek rendszeresen láthatók. A diploma előtt álló rendezők vizsgadarabjai általában pár előadást élnek meg az egyetemi közegben – pedig rengeteg munkát fektetnek bele az alkotók –, az, hogy a Manna lehetőséget ad arra, hogy külső helyszínen, rendszeresen megjelenjenek a rendezéseikkel, egy más szintre emeli a munkájukat. Megtapasztalhatják, hogy milyen körülmények várnak majd rájuk, ha kilépnek az egyetem falai közül, de itt még alattuk van a védőháló – a tanáraik és a Manna is mellettük áll a szárnypróbálgatások közben.
Milyen új projekteket lát a megvalósulás felé haladni?
G. A.: Tavaly keresett meg Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház vezetője, hogy az elmúlt évek táncszínházi előadásai után szeretnének ismét hangsúlyt adni a prózának. A Találkozások pályázat keretében fiatal rendezők hozhatnak létre kétszereplős előadásokat a Bethlen Téri Színház kamaraterében. Feltétel, hogy a két választott színész között legalább két generációnyi különbség legyen, és a rendezőnek lehetősége van mentort is választani maga mellé. A Találkozások célja a tapasztalt színházi művészek és a pályakezdők egymásra találásának ösztönzése. A Mannaa menedzsmentet és az anyagi hátteret, a színház az infrastruktúrát biztosítja. A pályázatnak köszönhetően idén két előadás valósul meg. Az első bemutató áprilisban a Mary & Max volt, egy kislány és egy 44 éves, Asperger-szindrómás férfi barátságáról. Az előadást Adam Elliot gyurmafilmje nyomán Valcz Péter rendezte, mentora Jordán Tamás volt, a címszerepeket Grisnik Petra és Gőz István játszotta. A másodikat Szilágyi Bálint rendezi, egy német naplóregény alapján, az előadás szereplői Zsótér Sándor és Eke Angéla. A premiert június végére tervezzük. Az idei évadban hat rendezőt mutatott be a Manna a közönségnek, de már látszik, hogy a jövő évadban sem fogunk unatkozni, már kopogtat álmaival a következő generáció.
meg. Az egyesület működéséről, most elkészült és formálódó projektjeiről Gáspár Annával, a Manna elnökével beszélgettünk.
Mi módon tud segíteni a Manna az alkotóknak?
G. A.: A Manna színházi produkciós szervezet, főként színházi előadások létrehozását segíti. A rendezők és a csapatok az álmaikkal érkeznek hozzánk, mi pedig segítünk megvalósítani azokat. Úgy is mondhatnám, hogy álomépítők vagyunk. Nyolc éve indultunk, ezért az egyik legfontosabb, amivel segíteni tudunk, az a kapcsolati hálónk a szakmában. Vannak jelmezeink és díszleteink is, de a tárgyi feltételek mellett szükség van a menedzsmentre, egy produkció teljes átlátására, és ami a legfontosabb, a megvalósított álmokhoz nézőkre is. Azt tapasztaljuk, hogy remekül kivitelezett produkciók születnek, de ahhoz már nincs szakértelem vagy energia, hogy el is jussanak a nézőkhöz. A művész általában a bemutatóig látja a folyamatot, de lényeges, hogy ne maradjon titokban, ami született. Ma alap a tehetség, de legalább ilyen fontos, hogy az alkotók boldoguljanak a piaci körülmények között. A programkínálat óriási, meg kell tanulniuk, hogy hívják fel magukra a figyelmet a megfelelő kommunikációs technikákkal. Az elmúlt években rendszeresen dolgoztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseivel, és egyértelműen látom, hogy vannak olyan területek, amelyekre nem készíti fel őket az iskola. Ahogy minden szakmát igazából a gyakorlatban lehet megtanulni, a színházi is ilyen. Ehhez adunk mi a Mannánál terepet a pályakezdőknek.
Hogyan döntenek arról, hogy a felvázolt tervek közül melyek kapjanak támogatást?
G. A.: Nyitott produkciós szervezet vagyunk, mindenkit meghallgatunk, aki hozzánk fordul. Valójában természetes kiválasztódás során dől el, hogy kivel dolgozunk együtt. Mindenkivel leülünk beszélgetni, felvázolt tervükkel kapcsolatban őszintén és felelősséggel mondjuk el, mikor és milyen feltételek mellett tartjuk reálisnak a megvalósítását. Mert lehet, hogy két év múlva lesznek olyan feltételek, hogy a szakmai elvárásoknak megfelelően megszülethessen egy produkció, vagy az is, hogy nem ebben az országban kell vele próbálkozni. Van, aki már ezen a ponton feladja. Van, aki később kedvetlenedik el, és egyszerűen eltűnik a látókörünkből. De vannak erős tervek, amikor a lánglelkű művészek elindulnak, és semmi nem tántoríthatja el őket, sem a pénztelenség, sem a körülmények bizonytalansága. Azok az alkotók, akik hozzánk fordulnak, és végigviszik a produkcióikat ezen a rögös úton, nemcsak az álmaikat akarják színpadon látni, hanem adni akarnak, eljutni a közönséghez. Itt nincs rivalizálás, kivagyiság, öncélúság, mindenki egy célért tesz, és ezt a feltétlen odaadást a közönség is érzi. Nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni, hogy mi olyan más, de érzi, hogy jó nézni ezeket az embereket, ezeket az előadásokat – más a kisugárzásuk.
Mit jelent a gyakorlatban az Ugródeszka program?
G. A.: Pár éve fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném megismerni a fiatal rendezőgenerációt, kíváncsi vagyok, hogy őket mi érdekli, milyen formákkal kísérleteznek, milyen témákban gondolkoznak. Felkerestem Meczner Jánost, megosztottam vele a tervemet, és ő mellém állt, hogy az akkori végzős bábrendező osztályában elindíthassuk a tehetséggondozó programunkat. Négy éve minden végzős rendezőhallgató számára meghívásos pályázatot írunk ki egy előadás létrehozására, műfaji megkötés nélkül, helyszín és létszámkorlát nélkül. Az egyetlen dolog, amit meg kell fogalmazniuk a pályázóknak, hogy mit gondolnak, miért piacképes az ötletük, hogy adnák el. Minden évben egy művet választottunk ki támogatásra. Dolgoztunk Fige Attilával, Erdeős Annával, Soós Attilával, Geréb Zsófiával, de a határon túlról, Marosvásárhelyről is volt rendezőnk, Beczásy Áron, aki a Dühöngő ifjúságot vitte színre. Az idei év kivételes, mert most mind az öt végzős hallgató létrehoz egy-egy előadást, ami ráadásul ősbemutató. Az Ugródeszka sorozatban két gyerek, egy ifjúsági és két felnőtt bábelőadás született. A produkciók meghívást kaptak a szegedi Thealter Fesztiválra, ahol három nap alatt mutatkozik be az öt fiatal rendező a közönségnek, így július 28. és 30. között egymás után lesz látható az összes most készült előadás. Szeptemberben a budapesti MU Színházban megismételjük ezt a minifesztivált a Színházak Éjszakája előtti napokban. Ezt követően az előadások a Trafó Klubban lesznek rendszeresen láthatók. A diploma előtt álló rendezők vizsgadarabjai általában pár előadást élnek meg az egyetemi közegben – pedig rengeteg munkát fektetnek bele az alkotók –, az, hogy a Manna lehetőséget ad arra, hogy külső helyszínen, rendszeresen megjelenjenek a rendezéseikkel, egy más szintre emeli a munkájukat. Megtapasztalhatják, hogy milyen körülmények várnak majd rájuk, ha kilépnek az egyetem falai közül, de itt még alattuk van a védőháló – a tanáraik és a Manna is mellettük áll a szárnypróbálgatások közben.
Milyen új projekteket lát a megvalósulás felé haladni?
G. A.: Tavaly keresett meg Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház vezetője, hogy az elmúlt évek táncszínházi előadásai után szeretnének ismét hangsúlyt adni a prózának. A Találkozások pályázat keretében fiatal rendezők hozhatnak létre kétszereplős előadásokat a Bethlen Téri Színház kamaraterében. Feltétel, hogy a két választott színész között legalább két generációnyi különbség legyen, és a rendezőnek lehetősége van mentort is választani maga mellé. A Találkozások célja a tapasztalt színházi művészek és a pályakezdők egymásra találásának ösztönzése. A Mannaa menedzsmentet és az anyagi hátteret, a színház az infrastruktúrát biztosítja. A pályázatnak köszönhetően idén két előadás valósul meg. Az első bemutató áprilisban a Mary & Max volt, egy kislány és egy 44 éves, Asperger-szindrómás férfi barátságáról. Az előadást Adam Elliot gyurmafilmje nyomán Valcz Péter rendezte, mentora Jordán Tamás volt, a címszerepeket Grisnik Petra és Gőz István játszotta. A másodikat Szilágyi Bálint rendezi, egy német naplóregény alapján, az előadás szereplői Zsótér Sándor és Eke Angéla. A premiert június végére tervezzük. Az idei évadban hat rendezőt mutatott be a Manna a közönségnek, de már látszik, hogy a jövő évadban sem fogunk unatkozni, már kopogtat álmaival a következő generáció.