2016. augusztus 15. / Bóta Gábor
Több évi zárva tartás után újra megnyílt egy ikonikus hely, a Vadrózsa étterem, egy néhai márki pompázatos barokk kastélyéban. Amikor először megláttam, és azóta is, számomra valóságos mesevilágnak tűnt és tűnik. Fényorgiát árasztó, hatalmas csillárjai, kényelmesen patinás, míves karosszékei, elegáns nagyterme és ugyancsak mutatós egyéb helyiségei, hatalmas terasza, melyen télen is örökzöldek virítanak, valószerűtlen kiegyensúlyozottságot, jólétet, harmóniát árasztanak magukból.
Az is valószínűtlen volt, hogy pár évvel ezelőtt Vetter Margó, akinek szíve-lelke beépült a falakba, eladta. 1969-ben került ide, akkor kávéházként működött az intézmény, ő alakította át étteremmé. Előszerződése volt az InterContinentalba, üzletvezetőnek mehetett volna sokak álmainak szállodájába, de ő beleszeretett ebbe a házba, és nemzetközileg is jegyzett étteremmé tette. Ahol jó néhány világnagyság is megfordult, és persze a hazai művészvilág, a szellemi elit színe-java. Valaha az Észak-Budai Vendéglátó működtette, aztán bérbe lehetett venni, majd jött a privatizáció.
Hozzátartoztak a fehér kesztyűs pincérek meg egy nagyszerű, diszkréten, bensőségesen játszó zongorista, Lovas Ferenc, aki mindig pontosan igazodott a vendégek hangulatához. Az ételek a magyar konyha hagyományain alapultak, végletekig kifinomultak, ízletesek voltak, és akár egyszerű fogások, például főzelékek is megtalálhatóak voltak a kínálatban, ami az utóbbi időben tán már nem tudott kellően igazodni a vendégek pénztárcájához, ezért nehezen fenntarthatóvá vált a hely. Évekig tetszhalott állapotban leledzett.
Most ismét régi pompájában ragyog, és a májustól tartó próbaüzemszerű működés után a szakmának, a törzsvendégeknek, jeles személyiségeknek július első felében hivatalos megnyitót is tartottak. Két ismert vendéglátós, Buday Gábor, aki egykor a Gundel vezérigazgatója volt, és Földvári Gábor, akinek a Trombitás és több más étterem fűződik a nevéhez, fogtak össze az újranyitás érdekében. Meg akarják őrizni a régi tradíciókat, de olcsóbb árfekvésben gondolkoznak, szándékaik szerint tízezer forintból személyenként itt meg lehet vacsorázni, ami ebben a kategóriában nem számít drágának. A nagytermet a közelmúltban elhunyt, legendás zongoristáról, Gyarmati Istvánról nevezték el, aki alkalmanként játszott itt. Meg is vásárolták a zongoráját, amit most Gombkötő István szólaltat meg kellő érzékenységgel.
A vendégsereg a bevezető ropogós libatepertő és fonott mákos kalács után ízelítőt kapott Müncz Gábor séf alkotásaiból. Feltálaltak a disznósajt mintájára készült libasajtot és libaszalonnát is, ami ismerős lehet például Rosensteinék vendéglőjéből. Hideg libamájduót is kaptunk, füstöltet meg zsírjában sültet, a libamáj korábban is kiemelt szerephez jutott itt. A hófehér csirkemellhez kedves a parányi krumplifánkocska. A marhasült karakteresen fűszerezett, sűrű, ízes a zaftja. Desszertként a túrógombóckák gusztusosan, gyümölcsökkel voltak körbeadjusztálva.
A Vadrózsának vissza kell kerülnie a köztudatba, újra meg kell találnia a vendégkörét, ismét meg kell hódítania régi imádóit. Remélhetően megint hosszan tartón kivirágzik.
[kep3]
Az is valószínűtlen volt, hogy pár évvel ezelőtt Vetter Margó, akinek szíve-lelke beépült a falakba, eladta. 1969-ben került ide, akkor kávéházként működött az intézmény, ő alakította át étteremmé. Előszerződése volt az InterContinentalba, üzletvezetőnek mehetett volna sokak álmainak szállodájába, de ő beleszeretett ebbe a házba, és nemzetközileg is jegyzett étteremmé tette. Ahol jó néhány világnagyság is megfordult, és persze a hazai művészvilág, a szellemi elit színe-java. Valaha az Észak-Budai Vendéglátó működtette, aztán bérbe lehetett venni, majd jött a privatizáció.
Hozzátartoztak a fehér kesztyűs pincérek meg egy nagyszerű, diszkréten, bensőségesen játszó zongorista, Lovas Ferenc, aki mindig pontosan igazodott a vendégek hangulatához. Az ételek a magyar konyha hagyományain alapultak, végletekig kifinomultak, ízletesek voltak, és akár egyszerű fogások, például főzelékek is megtalálhatóak voltak a kínálatban, ami az utóbbi időben tán már nem tudott kellően igazodni a vendégek pénztárcájához, ezért nehezen fenntarthatóvá vált a hely. Évekig tetszhalott állapotban leledzett.
Most ismét régi pompájában ragyog, és a májustól tartó próbaüzemszerű működés után a szakmának, a törzsvendégeknek, jeles személyiségeknek július első felében hivatalos megnyitót is tartottak. Két ismert vendéglátós, Buday Gábor, aki egykor a Gundel vezérigazgatója volt, és Földvári Gábor, akinek a Trombitás és több más étterem fűződik a nevéhez, fogtak össze az újranyitás érdekében. Meg akarják őrizni a régi tradíciókat, de olcsóbb árfekvésben gondolkoznak, szándékaik szerint tízezer forintból személyenként itt meg lehet vacsorázni, ami ebben a kategóriában nem számít drágának. A nagytermet a közelmúltban elhunyt, legendás zongoristáról, Gyarmati Istvánról nevezték el, aki alkalmanként játszott itt. Meg is vásárolták a zongoráját, amit most Gombkötő István szólaltat meg kellő érzékenységgel.
A vendégsereg a bevezető ropogós libatepertő és fonott mákos kalács után ízelítőt kapott Müncz Gábor séf alkotásaiból. Feltálaltak a disznósajt mintájára készült libasajtot és libaszalonnát is, ami ismerős lehet például Rosensteinék vendéglőjéből. Hideg libamájduót is kaptunk, füstöltet meg zsírjában sültet, a libamáj korábban is kiemelt szerephez jutott itt. A hófehér csirkemellhez kedves a parányi krumplifánkocska. A marhasült karakteresen fűszerezett, sűrű, ízes a zaftja. Desszertként a túrógombóckák gusztusosan, gyümölcsökkel voltak körbeadjusztálva.
A Vadrózsának vissza kell kerülnie a köztudatba, újra meg kell találnia a vendégkörét, ismét meg kell hódítania régi imádóit. Remélhetően megint hosszan tartón kivirágzik.
[kep3]