Méretre szabva
2016. november 17. / Szalóky Bálint

Ne kerteljünk: Tom Ford pályafutása kimeríti a divatdiktátorság fogalmát. T. F. a legnagyobb már­káknak dolgozott évekig, majd az árnyékukból kilépve saját brandet alapított. A sztárok újab­ban nemcsak az öltönyeiben pózolnak, hanem a rendezői instrukcióit is figyelik, Ford ugyanis
rákapott a filmrendezésre, és ezt szép sikerrel műveli. Második filmje, a november 17-től nálunk is látható Éjszakai ragadozók a Velencei Filmfesztivál egyik legnagyobb szenzációja volt. A hazai mozipremierre készülve összeszedtük, amit mindenképpen érdemes tudni a film mö­gött álló reneszánsz emberről.

Texasból New Yorkba
A texasi Austinban született 1961-ben, ingatlanügynök papa és mama gyerekeként. A család később Santa Fébe költözött, így Tom már itt érettségizett. Tanulmányai nem mentek simán: először a Bard College-ből bukott ki, később pedig a New York University történelem szakát hagyta ott az első évben. Színészkedéssel próbálkozott, hogy eltartsa magát, vitatható sikerű eredményként feltűnt pár té­vé­rek­lámban.

Első szárnypróbálgatások
Talán a családi háttér az oka, hogy elkezdett érdeklődni a belsőépítészet iránt, mindenesetre a The New School művészeti iskolában folytatta tanulmányait. Ezt megszakította másfél évnyi párizsi gya­kor­no­kos­kodás a Chloé sajtóosztályán. Figyelme ekkor fordult egyértelműen a divat irányába. New Yorkba már úgy tért vissza, hogy a jövőben ezzel akar foglalkozni. A főiskola utolsó évében átnyergelt a divat szakra, de a diplomát építészetből szerezte meg. Első állását Cathy Hardwick designernél kapta, majd két év után továbbállt a Perry Ellishez, ahol egyértelművé vált számára: elege van az amerikai divatmárkákból és stílusból, a szíve Európába húzza.

A Gucci-sztori
A ’80-as évek végén a Gucci a csőd szélére került. Mindenképpen szerették volna női kollekciójukat felfrissíteni, e célból kérték fel Fordot. Az állás miatt Milánóba költöző designer fél évvel később már a férfiruhákat vette kezelésbe, majd a cipőket is. ’93-ra már 11 terméktípus vezető tervezője volt, naponta 18 órákat dolgozott. A kitartó munka meghozta az eredményt: nemcsak a vállalaton belüli ranglétrán lépkedett fel egészen a csúcsra, hanem ’95 és ’96 között az eladásokat is sikerült 90%-kal megnövelnie, amivel részvénytulajdonosként saját bankszámláját is gyarapította.

Az Yves Saint Laurent-évek
A Gucci a nagy szárnyalás során 1999-ben felvásárolta az Yves Saint Laurent brandet. Ford állt ennek a márkának is az élére, noha a változások a névadónak egyáltalán nem voltak az ínyére. Az évek végül Fordot igazolták: az YSL erős stílusváltásának és eredeti, esetenként megbotránkoztató kampányainak köszönhetően visszakerült az élvonalba. Végül egy üzleti nézeteltérés miatt Ford 2004-ben otthagyta a Gucci-csoportot – pótolhatatlanságát jól jelzi, hogy utódjául négy embert vettek fel.

Tom Ford mint márkanév
Saját nevét használva 2006-ban indított termékvonalat, elsősorban a művelt, kifinomult és természetesen dúsgazdag vásárlóréteget megcélozva. A márka az évek során olyan sztárokon tűnt fel, mint Tom Hanks, Johnny Depp, Beyoncé, Jennifer Lopez, Anne Hathaway. Sőt, Ford személyesen tervezte azokat az öltönyöket, amelyeket Daniel Craig hordott az utolsó három James Bond-filmben. A divatdiktátor végérvényesen a popkultúra része lett: miközben a legnagyobb sztároknak tervez, a legnagyobb sztárok (Justin Timberlake: Suit & Tie, Jay Z: Tom Ford) a dalaikban áradoznak róla.
Kritikai felhangok
Ford többször kereszttűzbe került: a klasszikus márkák megújítása kezdetben nem nyerte el mindenki tetszését, mint ahogy agresszív reklámkampányai sem. Sokan bírálták a nők tárgyiasításáért (reklámjainak női szereplői egyértelműen szexuális kisugárzásuk miatt vannak jelen). Ilyenkor mindig előszeretettel világított rá arra, hogy ő a férfiakat is tárgyként használja a kampányokban, csak a férfiak szexualitását nem fogadja el társadalmunk. Az YSL-nél töltött évek alatt csinált kampányt meztelen férfiakkal, végül azonban elkaszálták az ötletét.

Magánélet
Ford New School-os tanulóévei egybeestek a legendás New York-i diszkó, a Studio 54 virágzásával. Gyakori vendége volt a diszkónak, melynek szelleme felszabadítóan hatott rá, és segített tisztába kerülni szexuális identitásával. 1986-ban egy divatbemutatón ismerkedett meg Richard Buckleyval, a Vogue Hommes International akkori főszerkesztőjével, és azóta is együtt vannak – immár házaspárként, illetve egy kisfiú boldog szüleiként. A gyermek mindkettőjük vezetéknevét viseli; Alexander John Buckley Ford néven lett anyakönyvezve. Bár Ford sosem titkolózott a magánéletével kapcsolatban, gyermeküket párjával gondosan rejtegetik a nyilvánosság elől – nem szeretnék, hogy már 18 éves kora előtt a fotósok kereszttüzébe kerüljön.

Az Isherwood-kapcsolat
A filmes kötődések okán törvényszerű volt, hogy Ford saját produkciós céget hozzon létre. Ez lett a Fade to Black, az első film pedig egy Christopher Isherwood-regényfeldolgozás, az Egy egyedülálló férfi. Csakhogy Ford nem elégedett meg a produceri teendőkkel: magára vállalta a társszerzői és rendezői feladatokat, a filmet pedig saját zsebéből finanszírozta, a teljes szerzői kontrollt megszerezve ezzel. Perfekcionizmusa az alkotás minden kockáján látszik: a ’60-as években játszódó darab, amely egy meleg egyetemi professzor szakítás utáni éjsötét depresszióját mutatja be, valóban gyönyörűen mutat. Ford hírhedt maximalizmusa áthatotta a gyártási folyamatot: főszereplőjével, a professzort alakító Colin Firth-szel például nemes egyszerűséggel közölte, hogy nincs elég jó formában, fogyjon le a forgatás előtt.

Depresszió ellen
Ford második rendezésének egy Austin Wright-regény adaptálását választotta. Az Éjszakai ragadozók újfent sztárokkal (Amy Adams, Jake Gyllenhaal, Michael Shannon, Aaron Taylor-Johnson) kecsegtet, és ismételten a múlt feldolgozásáról szól – ám ezúttal egy komor hangvételű thriller köntösében. Az alkotás az Egy egyedülálló férfihez hasonlóan a Velencei Filmfesztiválon debütált, az előzőnél még nagyobb sikerrel: immár nemcsak a kritikusokat nyűgözte le, hanem elnyerte a zsűri nagydíját is. Nem kis teljesítmény ez egy olyan milliárdostól, aki saját bevallása szerint a filmkészítésre nem hivatásként, hanem egyfajta antidepresszánsként tekint, amellyel eltereli a gondolatait a halálról.