2017. március 14. / D. Magyari Imre
Nem véletlen, hogy Kálmán Gábor könyve mellett Balla Zsófia Más ünnepek című felkavaró, súlyos verseskötetét szeretném ajánlani. A fiatalember Szlovákiából költözött Magyarországra, a harminchárom évvel idősebb alkotó Romániából, Kolozsvárról.
Ő nem talált otthonra – az otthontalanság a költemények egyik szólama. Címben is kimondja, hogy „Nem lettem pesti”, s így folytatja: „csak egy itt-lakó / kolozsvári. Budapestet úgy értem el / zihálva, hogy majd magához ölel. / De karolása csupán egy tangóra jó.” A Képeslapból kiemelt „Más ünnepek” is arra vonatkozik, hogy mások, mint egykor, valamikor régen, Kolozsváron, a szülővárosban, ahogy más a tél, mások az illatok. Minden más. S az a város sincs már, amit otthagyott: „Itt járok benne, minden ismerős. / De senki és semmi nem azonos / magával…” (Kolozsvár).
Ez az otthontalanság Balla Zsófia otthona. Idegenként határozza meg magát Az idegen beszélője. Aki érzékeny, aki magasra teszi a mércét – még túlérzékenynek sem kell lennie és túl magasra sem kell tennie a mércét –, ritkán érezheti magát otthon. Meg is fogalmazódik a Pillanatképben: „Kihulltam a világból. Ezt nem érzem, / hanem tudom.” Az intimitás is törékeny: „Szeretlek-e, ki tudja” (Ketten). És a veszteségek, nem betölthető hiányok is növekednek, Bretter Györgytől Tordai Zádoron, Budai Katalinon, Rába Györgyön át Esterházy Péterig. Az „Aki van, mindörökre van” csak időleges vigasz. Hiányozni tud még a kocsárdi váróterem is, ami Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből emelődött át a Vonatokba.
Némi védelmet csak a létszemlélet olykori fanyarsága ad talán: „…a techno ablakomra száll”, de idézhetnénk végig A számító gépet is. S a természet szépsége. Például Az óriás hársé: „Élni lehetetlen. Ő megkísérli.” S olykor megadatik valami idill, így 2014-ben a svájci Zugban, aminek a nevével el is lehet játszani: „Világok közti cúgban / megbújtam egy kis zugban (A zugi tó partján). S játék megírni egy verset németül is – csak a címe ne lenne az, hogy Korunk háborúi / Die Kriege unserer Zeit!
Mindenesetre ragyogni sötét színek is tudnak.
Balla Zsófia: Más ünnepek
Kalligram Kiadó
184 oldal / 2500 Ft
Ő nem talált otthonra – az otthontalanság a költemények egyik szólama. Címben is kimondja, hogy „Nem lettem pesti”, s így folytatja: „csak egy itt-lakó / kolozsvári. Budapestet úgy értem el / zihálva, hogy majd magához ölel. / De karolása csupán egy tangóra jó.” A Képeslapból kiemelt „Más ünnepek” is arra vonatkozik, hogy mások, mint egykor, valamikor régen, Kolozsváron, a szülővárosban, ahogy más a tél, mások az illatok. Minden más. S az a város sincs már, amit otthagyott: „Itt járok benne, minden ismerős. / De senki és semmi nem azonos / magával…” (Kolozsvár).
Ez az otthontalanság Balla Zsófia otthona. Idegenként határozza meg magát Az idegen beszélője. Aki érzékeny, aki magasra teszi a mércét – még túlérzékenynek sem kell lennie és túl magasra sem kell tennie a mércét –, ritkán érezheti magát otthon. Meg is fogalmazódik a Pillanatképben: „Kihulltam a világból. Ezt nem érzem, / hanem tudom.” Az intimitás is törékeny: „Szeretlek-e, ki tudja” (Ketten). És a veszteségek, nem betölthető hiányok is növekednek, Bretter Györgytől Tordai Zádoron, Budai Katalinon, Rába Györgyön át Esterházy Péterig. Az „Aki van, mindörökre van” csak időleges vigasz. Hiányozni tud még a kocsárdi váróterem is, ami Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből emelődött át a Vonatokba.
Némi védelmet csak a létszemlélet olykori fanyarsága ad talán: „…a techno ablakomra száll”, de idézhetnénk végig A számító gépet is. S a természet szépsége. Például Az óriás hársé: „Élni lehetetlen. Ő megkísérli.” S olykor megadatik valami idill, így 2014-ben a svájci Zugban, aminek a nevével el is lehet játszani: „Világok közti cúgban / megbújtam egy kis zugban (A zugi tó partján). S játék megírni egy verset németül is – csak a címe ne lenne az, hogy Korunk háborúi / Die Kriege unserer Zeit!
Mindenesetre ragyogni sötét színek is tudnak.
Balla Zsófia: Más ünnepek
Kalligram Kiadó
184 oldal / 2500 Ft