Néhány születésnap meg rengeteg gyönyörű zene
2017. március 16. / Pavlovics Ágota

Még mindig hangos a város a lelkes beszámolóktól, a zenebarátok egymást túllicitálva áradoznak az Amadinda Ütőegyüttes hagyományos szilveszteri koncertjéről. Az együttes és
vendégei immár 16. alkalommal adtak hangversenyt a Zeneakadémia Nagytermében. Abban a sze­ren­csé­ben volt részünk, hogy az Amadinda vezetőjét, az idén húszéves UMZE Kamaraegyüttes életre hívóját és művészeti vezetőjét, a varázslatos ütőhangszerest, karizmatikus karmestert, Rácz Zoltánt kérdezhettük.

Egy alkalommal úgy fogalmazott, ha zenél, akkor nincs itt, és csak a kon­cert után tér vissza hétköznapi közegébe. Próba után be­szél­ge­tünk, már visszatért?
R. Z.: Itt vagyok persze, de szerintem nemcsak a zenészek éreznek így, hanem a közönség is, egyébként miért járnának koncertekre?

Mit próbáltak?
R. Z.: Matuz István fuvolaművész 70. születésnapját ünnepeljük, az ünnep­ség­so­rozat első koncertje lesz holnap a Pesti Vigadóban. A Concerto Budapestet fogom vezényelni, velük próbáltam.

Februárban egy másik születésnapos, Tihanyi László zeneszerző tiszteletére az UMZE Kamaraegyüttes fog koncertet adni a Budapest Music Centerben.
R. Z.: Tihanyi László zeneszerző barátom tavaly volt 60 éves, akkor azért nem tudtuk megünnepelni a születésnapját, mert nem készült el új művével. Tihanyi László márciusban született, úgyhogy nem késtünk el, a február 18-i koncert idején még nem tölti be 61. évét. A koncerten három Tihanyi-mű mellett egy Madarász Iván- és egy Eötvös Péter-darabot fogunk játszani. Az est közreműködői Skoff Zsuzsanna, az A la cARTe Énekegyüttes, Ittzés Gergely fuvolaművész, én pedig marimbán fogok játszani.

Mi kell ahhoz, hogy egy világszínvonalú ütőhangszeres hangszerei is világszínvonalúak legyenek? Ezek a hangszerek nyilván nagyon drágák, ráadásul az ütőegyüttesek óriási hangszerparkkal dolgoznak.
R. Z.: Valóban kevés olyan gyártó van, amelynek világszínvonalú ütőhangszerei vannak. Nekünk nagy szerencsénk, hogy 2000 ősze óta a holland Adams Musical Instruments hangszergyártó cég lát el bennünket hangszerekkel, és karban is tartja azokat, mi pedig cserébe a nevünket adjuk. Mi magunk is végzünk kisebb javításokat, és az is megesett, hogy amikor Brüsszelbe mentünk koncertre, kihasználva a földrajzi közelséget, hangolásra magunkkal vittünk néhány hanglapot. Minderre nagy szükségünk van, hiszen például az a marimba, amin a koncerten fogok játszani, 3,5-4 millió forintba kerül.

Tihanyi László termékeny szerző, izgalmas műveket jegyez. Ön mely műveit szereti leginkább és miért?
R. Z.: Szeretem az operáit, a klarinétra, csellóra és kamaraegyüttesre írt Atte-t, a Schattenspielt, szeretem az ensemble darabjait. Tihanyi László hangja egyéni, az általa leírt hangok ott vannak, ahol kell legyenek. Világos koncepció alapján komponál, és ez nekem imponál.

Az egyik koncerten hangszeres muzsikusként hallhatjuk, a másikon vezényelni fog. Mikor és mi vitte a vezénylés felé?
R. Z.: Már kisgyerekkoromban megérintett a vezénylés csodája. Egy ideig a Szövetség utcában lakó nagymamámnál laktam, ahol az édesapám lemezeit rongyosra hallgattam. Beethoven VII. szimfóniáját, Hacsaturján, Gershwin műveit kívülről fújtam. Aztán 16 éves koromban döntenem kellett, a zongora és az ütőhangszer között. Felmerült az is, hogy párhuzamosan tanulom mindkettőt, végül győzött az ütőhangszer. A hangszeres zenészek zöme egy idő után komponálni vagy vezényelni kezd. Nekem nem ment a zeneszerzés, viszont vonzott, hogy a karmester 60 emberrel áll szemben, és egy hangszert csinál belőle, a hangszerek mögött pedig lelkek vannak. Ám 1984-ben padlógázzal elindult az Amadinda, és megint távolabb kerültem tőle. Negyvenéves elmúltam, amikor ismét elkezdett foglalkoztatni, 43, amikor elvállaltam egy koncertet, ami igazi gátszakadás volt. Immár 12-13 éve dirigálok rendszeresen, eddig 140 darabot szólaltattam meg. Azért is kezdtem vezényelni, mert türelmetlen vagyok, nem tudom kivárni, hogy megszólaljanak olyan zseniális kompozíciók, amelyeket már régen kellene itthon is játszani, de nem játsszák őket. Jó példa rá a Matuz 70 est programjába vett Kodály-mű. Amikor leültem beszélgetni a zenekarral, kiderült, senki nem ismeri Kodály 24 évesen írt, Nyári este című gyönyörű darabját.

Ha ismertség, akkor Amadinda. Mindenki ismeri, és nagyon sokan szeretik. Hogy alakul az idei évük?
R. Z.: Nagy öregek lettünk, pedig mintha most kezdtük volna. Érzem a szakma szeretetét is, ami nagyon jólesik. Nem gyakori eset, ami velünk történt, hogy ugyanaz a négy ember együtt játszik 33 éve. Márciusban a Berlini Filharmonikusokkal és a Berlini Rádió Énekkarával lépünk fel Berlinben. Májusban pedig részt veszünk Tajvanon a Taipei Nemzetközi Ütős Találkozón. Ez a meghívás több szempontból is különleges, ugyanis a háromévente megrendezett találkozóra csak mi kaptunk harmadszorra is meghívást, ráadásul csak egy koncertet szoktak adni a meghívottak, mi pedig két koncertre kaptunk felkérést.

Idén lesz húszéves az UMZE Kamaraegyüttes. Mivel ünneplik a kerek születésnapot?
R. Z.: Rendszeresen koncertezünk, és az évfordulónkon is fellépünk októberben a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, de sajnos, az egyre csökkenő támogatás megtorpantotta az UMZE munkáját is.

Nyilván számos terv van a fejében, egyet megosztana velük?
R. Z.: Keller András barátommal igen lelkesen azt tervezzük, hogy összeállítunk egy sorozatot, aminek az lesz a címe, hogy Zenék, amiket csak nálunk hallhat. A cím magáért beszél, olyan műveket mutatnánk a közönségnek, amelyeket más nem venne elő.

Kocsis Zoltán, az ön barátja és művésztársa is fontosnak tartotta a ritkán vagy egyáltalán nem játszott művek bemutatását.
R. Z.: Éppen ma két hónapja halt meg Zoli (az interjú 2017. január 6-án készült – a szerk.). Nincs nap, amikor ne gondolnék rá, amikor ne érezném, hogy szeretném vele megbeszélni, ami foglalkoztat, amin dolgozom. Nem sok emberről mondható el, ami róla: 400 év zenéjében akadálytalanul közlekedett. Kimondhatatlanul hiányzik.