2017. Április 11. / GK
Franciaország egyik legnépszerűbb színésze, Benoît Magimel a 150 milligramm című filmben játszik. Párizsban beszélgettünk.
Claude Chabroltól Michael Hanekéig számos nagynevű rendezővel dolgozott Melyiküktől tanulta a legtöbbet?
B. M.: Claude Chabrol arra tanított meg, hogy lépjek nyugodtan hátra egyet, és így tekintsek a munkámra, a szerepemre. Mert ez csak egy film. Fiatalabb koromban az a bizonyos ifjonti hév gyakran magával ragadott. Chabrol üzenete az volt: Nyugi! 42 éves vagyok, idestova 30 éve vagyok a pályán, volt alkalmam kamatoztatni a tanultakat.
12 éves volt, amikor belekóstolt a színészetbe. Milyennek látta ezt a világot?
B. M: Élveztem, úgy, ahogy van, de fogalmam sem volt róla, hogy ebből meg is lehet élni. Imádtam a színészettel járó körítést, a zsebpénzt, az utazást, a szállodákat. 16 évesen otthagytam az iskolát és fejest ugrottam a színészetbe. Filmszínésznek lenni jóval egyszerűbb, mint a színházban helytállni: vagy szerencsés vagy, és megvan benned, amit szeret a kamera, vagy nincs, és az sem katasztrófa – keresni kell valami más munkát. Hiába tanulod ki a mesterséget, a kamera attól még nem fog szeretni.
Mennyi volt a zsebpénze gyerekszínészként?
B. M.: Heti 300 frank. Ez körülbelül 45 euró. 16 éves kortól dupla gázsi járt. Ez nagyon rosszul érintett. Meg sem álltam a lille-i bolhapiacig, ott bevásároltam olcsó gyűrűkből, amiket aztán szépen eladogattam a stáb női tagjainak. Szép haszonra tettem szert. Sokáig megvolt az a bőrönd, amibe a szállodai szappanokat, samponokat és efféléket gyűjtöttem. Mondtam is otthon a mamámnak, hogy megfogtam az isten lábát, ez a filmezés egy nagyszerű meló. Húsz év elteltével egyszer csak előkerült a bőrönd és kinyitottam; képzelheti a látványt! Egy halom öreg szappan és sampon. Nem használtam egyiket se.
Mire költötte az első 300 frankját?
B. M.: Betettem a bankba. Lakásra gyűjtöttem.
És mikorra jött össze a lakás?
B. M.: 20 éves koromra megvolt.
Claude Chabroltól Michael Hanekéig számos nagynevű rendezővel dolgozott Melyiküktől tanulta a legtöbbet?
B. M.: Claude Chabrol arra tanított meg, hogy lépjek nyugodtan hátra egyet, és így tekintsek a munkámra, a szerepemre. Mert ez csak egy film. Fiatalabb koromban az a bizonyos ifjonti hév gyakran magával ragadott. Chabrol üzenete az volt: Nyugi! 42 éves vagyok, idestova 30 éve vagyok a pályán, volt alkalmam kamatoztatni a tanultakat.
12 éves volt, amikor belekóstolt a színészetbe. Milyennek látta ezt a világot?
B. M: Élveztem, úgy, ahogy van, de fogalmam sem volt róla, hogy ebből meg is lehet élni. Imádtam a színészettel járó körítést, a zsebpénzt, az utazást, a szállodákat. 16 évesen otthagytam az iskolát és fejest ugrottam a színészetbe. Filmszínésznek lenni jóval egyszerűbb, mint a színházban helytállni: vagy szerencsés vagy, és megvan benned, amit szeret a kamera, vagy nincs, és az sem katasztrófa – keresni kell valami más munkát. Hiába tanulod ki a mesterséget, a kamera attól még nem fog szeretni.
Mennyi volt a zsebpénze gyerekszínészként?
B. M.: Heti 300 frank. Ez körülbelül 45 euró. 16 éves kortól dupla gázsi járt. Ez nagyon rosszul érintett. Meg sem álltam a lille-i bolhapiacig, ott bevásároltam olcsó gyűrűkből, amiket aztán szépen eladogattam a stáb női tagjainak. Szép haszonra tettem szert. Sokáig megvolt az a bőrönd, amibe a szállodai szappanokat, samponokat és efféléket gyűjtöttem. Mondtam is otthon a mamámnak, hogy megfogtam az isten lábát, ez a filmezés egy nagyszerű meló. Húsz év elteltével egyszer csak előkerült a bőrönd és kinyitottam; képzelheti a látványt! Egy halom öreg szappan és sampon. Nem használtam egyiket se.
Mire költötte az első 300 frankját?
B. M.: Betettem a bankba. Lakásra gyűjtöttem.
És mikorra jött össze a lakás?
B. M.: 20 éves koromra megvolt.