„A legjobb védekezési stratégia a jókedv és a mosolygás” 2017. május 16. / Jónás Ágnes Giovanni Cataluccio szívében éppen annyira magyar, mint amennyire olasz. Huszonkilenc éve főmunkatársa a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek, filmes és képzőművészeti rendezvények szervezésével foglalkozik. Az intézet tavaszi programjairól, az idegennyelv-piac átalakulásának olasz nyelvtanulást érintő hatásairól vele beszélgettünk, s megtudtuk az örök jókedv receptjét, valamint lehullt a lepel arról is, hogy miért ódzkodnak az olaszok a mákos tésztától. Ha jól tudom, Firenzében született és ott is járt egyetemre, majd nem sokkal a diploma megszerzése után Magyarországra költözött. Tulajdonképpen közel ugyanannyi időt töltött szülőhazájában, mint nálunk, vagyis mondhatjuk, hogy éppen annyira olasz, mint amennyire magyar, nemde? G. C.: Igen, immár huszonkilenc éve dolgozom a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, filmes és képzőművészeti rendezvények, főleg kiállítások szervezésével foglalkozom, a magyar nyelvet is itt sajátítottam el. Firenzében két évig tanultam filmtörténetet, de az egyetem elvégzését követően valóban nem Olaszországban, hanem itt, Budapesten kezdtem dolgozni. Mi az intézet célja, mottója? G. C.: Intézetünk hatásköre Magyarország egész területére kiterjed, szoros kapcsolatban állunk a Római Magyar Akadémiával, elsődleges célunk az olasz nyelv és kultúra magyarországi terjesztése, a magyar-olasz kapcsolatok elősegítése és fejlesztése, valamint hogy kulturális rendezvényeink által lehetőséget biztosítsunk a tudományos és művészeti gondolatcserére. Utóbbira remek alkalom a MittelCinemaFest, azaz az Olasz Filmfesztivál. G. C.: A tizennégy éve futó MittelCinemaFest Közép-Európa egyik legfontosabb eseménye az olasz filmforgalmazás szempontjából, minden évben delegálunk filmeket, mi látjuk el a szervezéssel kapcsolatos feladatok oroszlánrészét. Tavaly novemberben tizenkét filmet vetítettünk a Puskin moziban, közülük az egyik Edoardo De Angelis Elválaszthatatlanok (Indivisibili) című, a Velencei Filmfesztiválon már bemutatott drámája volt. Az alkotás egy sziámi ikerpár történetét dolgozza fel, akik esküvőkön és rendezvényeken énekelnek, és kiállásuknak köszönhetően eltartják a családjukat. Az alkotást júniustól vetítik majd a magyar mozik, addig is azon vagyunk, hogy a főszereplőket, Angela Fountaint és Marianna Fontanát meginvitáljuk a bemutatóra. Milyen további, az intézet által szervezett, 2017 tavaszára időzített kulturális eseményekre számíthatunk? G. C.: Ismét tiszteletüket teszi nálunk a Magyar Állami Operaház olasz és más külföldi táncosainak együttműködéséből megalakult InternationBallet társulata, melynek tagjai márciusban Ismerjük meg a táncot! címmel már tartottak egy háromnapos workshopot, meséltek a táncművészlét kulisszáiról, április 3-án pedig előadásukkal örvendeztetik meg a közönséget. Évek óta saját standdal veszünk részt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, így lesz ez idén is április 20. és 23. között. Fiatal kortárs írókat mutatunk be a közönségnek. Április végéig tart a Budapest Fotófesztivál, melynek keretében egy nápolyi fotóművész, Antonio Biasiucci Magma című kiállítását szervezzük és tárjuk a közönség elé. A művész hosszú ideje otthonosan mozog a vulkánok világában, kizárólag fekete-fehér fotókat készít. A Vezúvot és a kisebb tűzhányókat úgy örökíti meg, hogy a befogadó percekig nem is sejti, hogy pontosan mit ábrázolnak a képek. Idén ünnepeljük a Nobel-díjas olasz drámaíró és novellista, Luigi Pirandello születésének százötvenedik évfordulóját, a 2017-es Irodalom Éjszakáján is az ő költészete áll majd a középpontban – a Székács Vera által fordított Talicska című novellával készülünk, de szervezünk irodalmi felolvasásokat és előadásokat is a Debreceni Egyetem és a Római Magyar Akadémia együttműködésével. Mostanra erőteljesen átalakult az idegennyelv-piac, a konkurens nyelviskolák száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi tíz évben. Megfigyelhető valamiféle változás az olasz nyelvkurzusaikra jelentkezők számának tekintetében? G. C.: Harminc évvel ezelőtt óriási volt az érdeklődés az idegen nyelvek, köztük az olasz nyelv iránt is – egy félévben ezerkétszázan jelentkeztek a kurzusainkra, s szó szerint az Astoria sarkáig állt a sor a beiratkozáskor. Manapság félévente több mint háromszáz diákot üdvözölhetünk intézetünkben, ami azért még mindig figyelemre méltó szám! Van, aki külföldi munkavállalás céljából tanul olaszul, de akadnak olyanok is, akik a nyelv szépsége és az olasz kultúra szeretete miatt kívánják elsajátítani a nyelvet. Az itt eltöltött idő során szembesült olyan magyar szokásokkal, amelyeket eleinte bizarrnak tartott? G. C.: Hogy a magyarok előételként előszeretettel fogyasztanak gyümölcslevest, azzal kétségívül nehéz volt megbarátkoznom, ugyanis én – az olasz gasztrokultúrának köszönhetően – a sós ételeket részesítem előnyben a főfogás előtt. Kezdetben csak desszertként iktattam be, aztán rájöttem, hogy nagyon kellemes tud lenni a nyári hőségben. Amit sosem fogok megszokni, az az édes mákos tészta. Mi nemcsak a sós tésztákért és a finom pizzákért irigyeljük önöket, olaszokat, de csodálattal tekintünk kifinomult ízlésükre, elegáns megjelenésükre is. Az ilyesmi zsigerből jön? G. C.: Ahol én születtem, az Olaszország egyik legszebb régiója, a művészet és építészet fellegvára. Egy olyan helyen, ahol minden épület reneszánsz pompában fürdik, az ember ösztönösen a szépre törekszik, vonzza az igényesség és az elegancia. Firenzében még az egyszerű munkásember is ad magára – a napi műszak leteltével elegáns ruhát ölt, s megy vacsorázni a feleségével. Élvezet önnel beszélgetni, már csak azért is, mert folyton mosolyog. Nem gondolja, hogy a magyarok többségére is ráférne a derűsebb mentalitás? G. C.: Közvetlen környezetemben folyamatosan derűt tapasztalok, de amikor Magyarországra költöztem, nekem is feltűnt reggelente a sok gondterhelt arc a közlekedési eszközökön. Az olaszok sem olyan vidámak ám manapság – a gazdasági válság az ő kedélyállapotukra is rányomja a bélyegét, de azért rendületlenül hiszik, hisszük, hogy a gond és keserűség ellen a legjobb védekezési stratégia az éneklés, a jókedv és a mosolygás. |