2017. május 22. / D. Magyari Imre
A pszichológia használja a gyászmunka, gyászreakció fogalmát: a szeretett személy elvesztésére adott válasznak különböző szakaszai vannak, tagadás, lázadás, tiltakozás, elfogadás, belenyugvás. Már a tankönyvek szerint. A valóságban a folyamat kezdődhet az elfogadással, amit követhet a lázadás, a tiltakozás, és korántsem biztos, hogy a belenyugvás elkövetkezik, s hogy tartós lesz.
Elveszteni valakit, akit szeretünk, nem csupán akkor lehet, ha meghal. Akkor is, ha csak számunkra hal meg. Mert ő már mást szeret. Egy Gabriellát például, mint az a férfi, akihez Hevesi Judit megrendítő, szép kötetének versei szólnak. A szakítást a Töréspont és a Mi marad meg? egész konkrétan idézi fel, olvassuk a férfi szavait is, illetve mintha azokat olvasnánk: „Van egy másik nő is az életemben. / Fontos nekem és nem akarom elhagyni.” Lehet, hozzátette ott a Rómain a tom yum leves rendelése közben, persze téged sem akarlak elhagyni. Férfiak képesek ilyesmire. Nők is. Megdöbbentő galádságokat követünk el egymás ellen.
A két vers a kötet elején van, de nincs kronológia, nem a tagadás-lázadás-tiltakozás láncára vannak felfűzve a költemények, sorrendjük, úgy hiszem, bizonyos szempontból esetleges. A gyász, a fájdalom a legkülönbözőbb hangnemekben, a legkülönbözőbb hangerővel szólal meg, de folyamatos. Olyan, mintha egy litániát olvasnánk. Hevesi Judit nem mindennapi érzékenységével azt is nehéz feldolgozni, ha a reptéri csomagellenőrzéskor kiállítják a sorból (Feladott poggyász), hát még egy szerelmi csalódást! A csomagolás egyébként visszatérő motívum: „Aztán becsomagollak és feladlak postán” (Tértivevény), még a szív csomagolásáról is szó esik; a szívburok „még az erősebb ütést is kivédi valamelyest”.
Valamelyest.
A versek beszélőjének közeli rokona a Csendes-óceánban több mint két évtizede vándorló bálna, amelyiknek hangja „egyik fajtársáéhoz sem hasonlítható” (Vezeklés). A litániát rendre dőlt betűvel szedett versek szakítják meg, amelyek a hétköznapok apró eseményeit, a konkrét egyedi fájdalmakat a létezés egészébe kötik be. Olvasunk a csimpánzokról, akik ismerik a gyászt, és soha többé nem alszanak „korábbi kedvenc alvóhelyükön”; a díszmárnáról, aki elvesztette a fél testét, de tovább élt (Kíváncsiság), a rénszarvasokról, akik azért pusztultak el egyetlen villámcsapástól, mert összebújtak (Magány). Összebújni, tovább élni veszélyes.
Elfogadás? Belenyugvás? Adjon némi reményt, hogy a kötet legelső szava, címbe emelve, a Gyász, a legutolsó pedig, tárgyesetben, az „élet”. Amit fel lehet rajzolni egy fehérre meszelt tiszta falra.
Hevesi Judit: Holnap ne gyere
Magvető Kiadó
64 oldal / 1990 Ft
Elveszteni valakit, akit szeretünk, nem csupán akkor lehet, ha meghal. Akkor is, ha csak számunkra hal meg. Mert ő már mást szeret. Egy Gabriellát például, mint az a férfi, akihez Hevesi Judit megrendítő, szép kötetének versei szólnak. A szakítást a Töréspont és a Mi marad meg? egész konkrétan idézi fel, olvassuk a férfi szavait is, illetve mintha azokat olvasnánk: „Van egy másik nő is az életemben. / Fontos nekem és nem akarom elhagyni.” Lehet, hozzátette ott a Rómain a tom yum leves rendelése közben, persze téged sem akarlak elhagyni. Férfiak képesek ilyesmire. Nők is. Megdöbbentő galádságokat követünk el egymás ellen.
A két vers a kötet elején van, de nincs kronológia, nem a tagadás-lázadás-tiltakozás láncára vannak felfűzve a költemények, sorrendjük, úgy hiszem, bizonyos szempontból esetleges. A gyász, a fájdalom a legkülönbözőbb hangnemekben, a legkülönbözőbb hangerővel szólal meg, de folyamatos. Olyan, mintha egy litániát olvasnánk. Hevesi Judit nem mindennapi érzékenységével azt is nehéz feldolgozni, ha a reptéri csomagellenőrzéskor kiállítják a sorból (Feladott poggyász), hát még egy szerelmi csalódást! A csomagolás egyébként visszatérő motívum: „Aztán becsomagollak és feladlak postán” (Tértivevény), még a szív csomagolásáról is szó esik; a szívburok „még az erősebb ütést is kivédi valamelyest”.
Valamelyest.
A versek beszélőjének közeli rokona a Csendes-óceánban több mint két évtizede vándorló bálna, amelyiknek hangja „egyik fajtársáéhoz sem hasonlítható” (Vezeklés). A litániát rendre dőlt betűvel szedett versek szakítják meg, amelyek a hétköznapok apró eseményeit, a konkrét egyedi fájdalmakat a létezés egészébe kötik be. Olvasunk a csimpánzokról, akik ismerik a gyászt, és soha többé nem alszanak „korábbi kedvenc alvóhelyükön”; a díszmárnáról, aki elvesztette a fél testét, de tovább élt (Kíváncsiság), a rénszarvasokról, akik azért pusztultak el egyetlen villámcsapástól, mert összebújtak (Magány). Összebújni, tovább élni veszélyes.
Elfogadás? Belenyugvás? Adjon némi reményt, hogy a kötet legelső szava, címbe emelve, a Gyász, a legutolsó pedig, tárgyesetben, az „élet”. Amit fel lehet rajzolni egy fehérre meszelt tiszta falra.
Hevesi Judit: Holnap ne gyere
Magvető Kiadó
64 oldal / 1990 Ft