Talán jó, ha nincs mód mindenben választani
2017. június 09. / Pavlovics Ágota

Van, akinek szerencséje volt látni őt a Három nővér, az Ahogy tetszik, az I. Erzsébet valamelyik előadásában Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban. Mások az Esztergályos Károly rendezte Májusi zápor című tévéjátékot látva vésték alaposan a fejükbe a nevét. 2014 óta a debreceni
Csokonai Színház tagja, ahol olyan különleges alakok bőrébe is belebújhat, mint Orlando vagy Jadviga. Szerencsére a fővárosiak is láthatják az RS9 Színházban, ahol a Verslábak neccharisnyában és a Szomjas férfiak sört isznak helyettem című előadásokkal vendégeskedik az E- Mancik Színházi Manufaktúra tagjaként. Az okos-gyönyörű szemű Sárközi-Nagy Ilonát mi másról, mint színházi szerepeiről faggattuk.

Kezdjük az Orlandóval, a minden szempontból színészt próbáló feladattal. Virginia Woolf regényéből 1992-ben készült filmes adap­tá­ció, most pedig Anca Bradu írt belőle monodrámát, és rendezett előadást. Hogyan változott önben a bemutató óta ez a rendkívül összetett, I. Erzsébet korától a 20. századig férfiként, majd nőként élő alak?
S.-N. I.: Amikor készülünk egy előadással, örülünk, ha sikerült összehozni a premierre, bármennyire sokat próbálunk, mindig rövid az idő. A későbbiekben azonban mélyül, új rétegekkel gazdagodik a szerep. Az Orlandóval is így van ez, gyakran előfordul, hogy megyek az utcán, eszembe jut valami, dolgozik bennem a szöveg, akkor is, ha épp nem játszom, amit igyekszem beépíteni a következő előadásokba. Anca Bradunak nagyon határozott elképzelései voltak a darabról, amikor dolgozni kezdtünk, ami okozott is némi nehézséget számomra a próbák elején. Aztán minden szépen a helyére került. A szöveg nagyon sűrű, bonyolult, és ha ezt sikerült átadnom, akkor azt jó érzés visszahallani.

Hogy fogadta a debreceni a közönség ezt a nagyon nehéz darabot?
S.-N. I.: A debreceni közönség nagyon jó, fel vannak készülve az olyan előadások befogadására, mint az Orlando. Ennek két oka is van, az egyik a színház műsorpolitikája, a másik a DESZKA Fesztivál, ahol sokféle, a hagyományostól gyakran eltérő színházi előadással találkozhatnak. Az Orlandóhoz nyitottság kell, mert borzasztó nehéz előadás, és sokat vár a befogadótól.

Závada Pál családregényének, a Jadviga párnájának színpadi változatát november végén mutatták be. Jadviga bőrébe sem lehetett könnyű belebújni. Hogy sikerült?
S.-N. I.: Jadviga nagyon összetett személyiség. Nem könnyű megszeretni, gyakran érezzük úgy, hogy a világ másik végére kívánjuk. Meg lehet őt érteni, nem szeretjük, de szánjuk azért, hogy nem képes rá, hogy ne tegye szerencsétlenné környezetét.

Nem kevésbé összetett kérdés a párválasztás, ami 16 évestől 96 éves korig egyformán nehéz feladat. A női sorsról, az elfogadás nehézségeiről állítottak össze előadást, kettőt is E-Mancik Színházi Manufaktúra néven.
S.-N. I.: Dobra Mária, Szirmai Melinda, Tarr Judit és én alkotjuk az E-Mancik Színházi Manufaktúrát, közösen határoztuk el, hogy összeállítunk egy estet kortárs költőnők verseiből, amelyeken keresztül a nőiségről, női problémákról tudunk beszélni. Ezt látta Máthé Zsolt és felajánlotta, hogy megrendezi. Azt javasolta, készítsünk két előadást, egyiket csak költőnők verseiből, ez lett a Verslábak neccharisnyában, és írjunk mi, színésznők olyan szövegeket, amelyek a meglévő saját verseinkkel, prózáinkkal kiegészülve egy önálló előadás alapját adják. Ez lett a Szomjas férfiak sört isznak helyettem. Valójában a mi generációnk, a harmincas nők problémáiról akartunk beszélni, arról, amit mindannyian a saját bőrünkön tapasztaltunk meg. Megoldást mi sem tudunk ezekre a sokakat érintő kérdésekre, de azt reméljük, elindítottunk egy gondolkodást. Lehet, hogy éppen a nagy szabadságban veszünk el, elfelejtünk küzdeni a kapcsolatainkért, vagy el sem jutunk idáig, túlagyaljuk, meccseket játszunk le, mielőtt egy valódi kapcsolat egyáltalán létrejöhetne. Van is egy mondat az előadásban: „Talán jó, ha nincs mód választani minden pillanatban, talán az maga a tökély.” Persze ha a kapcsolat romboló hatással van a személyiségünkre, akkor igenis kell választani, de ez már egy másik téma. A Szomjas férfiakat bemutattuk Debrecenben is, az előadás meglehetősen szabad szájú, jó volt látni, hogy a közönség szemérmesebb, de így éppen az előadás intellektuális humora lett hangsúlyosabb.

Úgy tűnik, tökéletes mixet talált magának. Veretes szerepek egy kőszínházban, intim előadások az E-Mancikkal.
S.-N. I.: Sokat gondolkodtam azon, mi a legfontosabb a számomra, és arra jutottam, a legfontosabb, hogy érezzem jól magam ott, ahol vagyok. És ez így van Debrecenben. Nagyszínpadon játszom, klasszikus kőszínházban, egy igazán szeretni való társulatban. Az E-Mancikkal pedig igyekszünk eszköztelenül létrehozni előadásokat, és persze közelebb vagyunk a nézőkhöz. A Szomjas férfiakkal és a Verslábakkal megtaláltuk a helyünket az RS9 Színházban, nyáron pedig járjuk az országot, fesztiválokon játszunk. Nincs okom panaszkodni.

Próbára siet, mit próbál?
S.-N. I.: A MÜSZI Kulturális Alkotóközpontban próbálunk, Bari Judit készített és rendez egy nagyon izgalmas előadást, de lehet, hogy inkább a performansz szó a helyes, még nagyon az elején járunk, nem tudom, hogy mi lesz belőle... A művészet határainak feszegetéséről, a férfi-női identitásukat kereső karakterekről, eltorzult világunk szereplőiről szóló előadás egyelőre az XY kromoszómák munkacímet viseli, a lényege, ahogy a szereplők beszélgetnek, érdekes filozófiai kérdéseket felvetve. Dobra Mara hívott ebbe a különös és különleges munkába.

Melyik film és melyik színházi előadás volt mostanában hatással önre?
S.-N. I.: A napokban láttam Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét, amit elképesztően gyönyörűnek tartok, Borbély Alexandra alakítására pedig nehéz szavakat találni. Az Örkény Színházban lenyűgözött az Anyám tyúkja (2) című előadás. Merészek és nagyszerűek, hogy képesek egy estét kizárólag a versmondásra alapozni, úgy, hogy teljes értékű színházi élmény legyen belőle. Pár napja a DESZKA programjának köszönhetően láttam Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre című művét, a kaposváriak Shakespeare királynője című darabját és a Pali című, Maléter Pálné életmonológja alapján színpadra állított darabot, Szamosi Zsófival. Mindhárom előadás érdekes volt, és sajnálom, hogy nem tudtam végignézni a DESZKA-programot, mert biztosan még több érdekes és fontos előadást láthattam volna.