Amit az emberek elhallgatnak – a Könyvhét elé
2017. június 16. / D. Magyari Imre

Idén is lesz Könyvhét, ahogy 1929 óta mindig. 1929-ben még hosszabb volt, mint egy hét, egy idő óta rövidebb, most csak öt napot tart, június 8-tól 12-ig. Május elején írom ezt, még nem lehet tudni pontosan, mik lesznek az újdonságok, bár már gyűlnek az információk, jön új könyve például Marianna D. Birnbaumnak, Kántor Péternek, Rakovszky Zsuzsának, Tompa Andreának, Tóth Krisztinának.

De akárhány új kiadvány jelenik is meg, az egyik legfontosabb könyv Nádas Péter már kapható munkája, a Világló részletek lesz, amit a Jelenkor adott ki. Két vaskos kötet, több mint 1200 oldal, az ára sem alacsony. Sokan megveszik majd mégis, remélem, s azt is, hogy a sok vásárló közt sok olvasó is lesz – mert bizonyára akadnak majd, akik hazaviszik, felteszik polcuk egy feltűnő helyére, de olvasni aligha fogják. Nádas Péter lett a magyar irodalom fejedelme: az irodalom olyan köztársaság, ahol szükség van fejedelmekre, s a fejedelmek könyveit illik megvenni – nem baj, ezt el tudom fogadni, bízva abban, hogy egy Esterházy- vagy Nádas-kötet a maga titokzatos módján, pusztán a léte által, elő tud idézni változásokat egy lakásban.
Én például egész biztosan máshogy, jobban érzem magam, amióta a két kötet itt van az asztalomon. Azért ott, mert a polcra pillanatnyilag nem fér fel, egyszerűen nincs hely, hiába rakosgatom a köteteket ide-oda; a múltkor Kukorelly Endrét néhány napra egyszerűen kiiktattam a magyar irodalomból (mondtam is neki, nem örült), pedig addig Kosztolányi és Krúdy mellett volt a helye – sikerült azért visszahoznom, Köttler és Kun közé, de ez még nem végleges.
Nádast még én sem olvastam, kell találni hozzá két hetet, de lapozgatom, megkerestem például azt a passzust, nem volt egyszerű, amit Földényi F. László idéz az ÉS-ben: „Mindent, de mindent meg fogok írni, amit az emberek elhallgatnak egymás előtt.” (Az I. kötet 522. oldalán van!) Ezt fogadta meg Nádas Péter kamaszkorában, és ezt teszi. Igazából ezt teszi minden nagy író és ezt keresi minden igazi olvasó. Megismerendő másokat és megismerendő önmagát. Egy jobb, egész kicsivel jobb, őszintébb, boldogabb élet reményében.
Szoktam gondolkodni a könyv jövőjén. Umberto Eco szerint a könyv olyan, mint a kalapács, nem fog eltűnni az életünkből. És ha mégis? De olvasni nem csak könyvből lehet. A szöveg hallgatható is. És a szöveg mellett van kép, van hang… Igazán nagy baj akkor lenne, ha a művészet eltűnéséért kellene aggódnunk, de ezt nem tudom elképzelni. A könyvheti forgatagban – többször is ki szoktam menni a Vörösmarty térre – pedig még meg is tudok nyugodni pár órára. Itt az új Nádas! Az új Rakovszky, az új Tóth Krisztina…