Vidám, könnyed darabok, felhőtlen szórakozás
2017. augusztus 08. / Pavlovics Ágota

Pécsre mindig érdemes elmenni, mert minden évszakban gyönyörű a flórája, és persze azért is, mert építészeti emlékei, művészeti értékei között rendre új felfedezéseket lehet tenni. A város hangulata magával ragadó. Persze ebben fontos szerepet játszik az is, hogy kulturális élete
folyamatosan fejlődik, pezseg. Ezúttal a komoly múlttal rendelkező Pécsi Nyári Színház programjairól a színész-rendező Vidákovics Szlávent, a Nyári Színház és a Horvát Színház igazgatóját faggattuk.

Idén június 21. és augusztus 5. lesz a Pécsi Nyári Színház. Milyen helyszíneken és milyen előadásokkal?
V. Sz.: A helyszíneink nem bővültek, korábbi játszóhelyeink közül az Anna udvar csak jövő nyárra készül el, a Horvát Színház épülete pedig őszre, és egyelőre a Tettyei romoknál sincs változás. Mindennek ellenére nézőinket továbbra is sokszínű programmal várjuk a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon. Az idei programot az igényes szó­ra­koz­ta­tás jegyében állítottuk össze. A rendelkezésünkre álló szűkös keret ugyan nem teszi lehetővé, hogy nagyszabású balettekből, táncos és zenés produkciókból válogassunk, de a meghívott előadások re­mé­nyeim szerint így is igazi, nyári kikapcsolódást kínálnak majd a kö­zön­sé­günknek.

Kik a közönségük?
V. Sz.: Az internetes jegyeladásokból látjuk, hogy a mi közönségünk nemcsak pécsi, hanem az ország egész területéről érkezik. A színházi előadásokat összekötik néhány napos kirándulással, városnézéssel. Azokban az években, amikor több táncos előadás van a programunkban, jelentős az érdeklődés a külföldi vendégek részéről is.

Mivel nyit a Nyári Színház?
V. Sz.: A kaposvári Csiky Gergely Színház Beaumarchais Figaro házassága című klasszikusát hozza Pécsre. Kaposvár köztudottan fontos színházi műhely évtizedek óta, most ezzel a könnyed, zenés víg­já­ték­kal vendégeskednek nálunk. Korábban több koprodukciós előadásunk volt, azt remélem, hogy ezt a gyakorlatot, amint lehetséges, folytatni fogjuk.

A Nyári Színház programja mivel folytatódik?
V. Sz.: Neil Simon: Ölelj át… című darabját hozza a Spirit Színház, akik első alkalommal játszanak majd nálunk. Azt hiszem, Neil Simont nem szükséges bemutatni, a főszereplők Perjés János és Hegyi Barbara lesznek. Barbarának külön örülök, korábban együtt játszottuk a Black Comedyben, jó, hogy Pécsett is találkozhat vele a közönség. A Színházkomédia című darab szerzője a finn Bengt Ahlfors és az Ivancsics Ilona és Színtársai alkotóműhely előadásában lesz látható. A szentendrei székhelyű társulat előadását Koltai Róbert rendezi. A férfiak megpróbáltatásairól szól a Segítség, megnősültem! című egyszemélyes vígjáték, szerzője Sebestyén Elemér, a darabot Pindroch Csaba adja elő. Joao Bethencourt: A New York-i páparablás című darabja pedig abszurd komédia, ami minden abszurditása mellett rendkívül emberi és őszinte. A Veres 1 Színház saját produkciója igazi nyáresti szórakozást ígér, rendezője Szurdi Miklós. Tavaly Fogi Színház néven játszottak nálunk, idén Pesti Művész Színház néven jönnek el, Feydeau: Kézről kézre című darabjával, amiről Ady Endre 1905-ben a következőt írta: „Micsoda őrületesen bolondos helyzetek és figurák. Szikrázott úgy, hogy a szikrák rózsacsokrokat rajzoltak.”

Az Orlai Produkciós Iroda általában több darabot is hoz Pécsre. Idén mi mindennel érkeznek?
V. Sz.: Nagyon jó a kapcsolatom Orlai Tiborral, örülök, hogy idén is több darabbal jönnek hozzánk. Az egyik Sam Holcroft Családi játszmák című intellektuális komédiája, amely 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt. Alaphelyzete jól ismert, családi ünnepre jön haza a két fiútestvér a családjával a szülőkhöz. Ahogy az már lenni szokott, nem konfliktusmentes a találkozás. A darab rendezője Göttinger Pál, mások mellett Szikszai Rémusz és Kútvölgyi Erzsébet játsszák. A következő Orlai-produkció a Dés Mihály Pesti barokk című regényéből Kern András által készített darab, amely a 80-as évek fővárosi értelmiségi világába visz el bennünket. A darabban a nagymama szerepét Kern András játssza. A lenyűgöző író, Szép Ernő Vőlegény című műve napjainkban is rendkívül aktuális, hiszen szereplői számára minden a pénz körül forog. A Vőlegény a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása.

Kikről nem beszéltünk még vendégeik közül?
V. Sz.: A Pasik a pácban című kétrészes zenés vígjátékkal a Gergely Theáter érkezik, a darab rendezője Gergely Róbert, a dalszövegeket Duba Gábor jegyzi, a zeneszerző Szolnoki Péter. A darab érdekessége, hogy a pécsi kötődésű Beleznay Endre játssza az egyik főszerepet. A L′art pour l′art Társulat 17. önálló színházi estjével vendégszerepel, melynek címe: Halványlila gőz. Kétségünk sem lehet felőle, a felhőtlen szórakozást ígérő este garantált. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában mutatjuk be július 27-én a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című nagy sikerű darabot, ami októberben kerül majd be a Pécsi Nemzeti Színházba. Marc Camoletti vígjátéka a Guinness-rekordok könyvében is szerepel, mint a legtöbbet játszott francia vígjáték. A darab rendezője Böhm György. Nagy öröm számomra, hogy a pécsi közönség által rajongva szeretett Vári Évát – aki Budapestről nyáron költözik haza Pécsre – megnyertem a házvezetőnő szerepére. A Pécsi Nyári Színház augusztus 5-én Camoletti darabjával zár.

2018-ban lesz 40 éve, hogy a Tettyei romok között megnyílt a Pécsi Nyári Színház elődje. Hogy készülnek a tekintélyes születésnapra?
V. Sz.: Nagyon készülünk az évforduló méltó megünneplésére. A hangsúlyt oda tenném, ahol a Nyári Színház indulása óta volt, több saját produkciót szeretnénk létrehozni. Ahogy a nevünk is mutatja, mi színház vagyunk, nem fesztivál, ahova csak hoznak előadásokat, nekünk is kell készítenünk. Remélem, különleges lesz.

Végül, mi újság a szintén jubiláló Horvát Színház háza táján?
V. Sz.: A Horvát Színház idén 25 éves. Nem hivatalos információk szerint október-november táján véget ér az építkezés, és átadják a színház épületét. Szeretném, ha a jubileumot az új színházban ünnepelhetnénk meg.