A Liszt Ferenc Kamarazenekar akadémiai koncertsorozata
2017. augusztus 11. /

Ha van olyan zenekar, amelyik nélkül nem lehet teljes egy zeneakadémiai évad, akkor az a Liszt Ferenc Kamarazenekar. 1963-as megalakulásuk óta több száz hangversenyt adtak a patinás épület falai között. Már amikor éppen lehetőségük adódott rá: az együttes ugyanis az egyik legtöbbet
[kep3]
külföldön koncertező zenekar. Hagyományosan a világ élvonalába tartozó, neves művészekkel muzsikálnak és nem lesz ez másként a 2017/2018-as szezonban sem. Az évadban elsőként a Kossuth- és Liszt-díjas szoprán, Miklósa Erika lép színpadra a csapattal, majd a Bécsi Filharmonikusok ünnepelt nagy­bő­gő­mű­vé­sze, Rácz Ödön lesz a szólista. Korunk egyik legizgalmasabb fuvolaművésze, Emmanuel Pahud játékában is gyönyörködhetünk majd a sorozatban. Régi ismerős ő a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára, hiszen többször játszottak együtt itthon és külföldön egyaránt. Végül egy fiatal, rendkívül tehetséges he­ge­dű­mű­vész, Kelemen Barnabás lép fel a zenekarral.