Zséda a Budapest Parkban ünnepli szólókarrierje indulásának 15. évfordulóját
2017. augusztus 11. /

Magyarország egyik legsikeresebb énekesnője tavaly megjelent, Kémia című albumával tör­té­ne­té­ben új fejezethez érkezett. Zséda zenéje mindig is egyet jelentett a kibontakozás és fel­sza­ba­dult­ság élményével, így a mostani, minden ízében friss zenei produkció és annak nyári turnéja
megismételhetetlen alkalomnak ígérkezik.
A nagyszabású koncertkörút csúcspontja lesz Zséda augusztus 12-i fellépése a Budapest Parkban, ahol az énekesnő eddig soha nem látott oldaláról mutatkozik meg. Egy feledhetetlen este erejéig a leg­ne­ve­sebb koncerttermeket cseréli az ország legnagyobb szabadtéri klub­já­nak színpadára, ahol a Kémia dalai mellett a legnagyobb slágereké lesz a főszerep. A legújabb lemez egyik kiemelkedő alkotása az Eper­hold, amely eredeti hangzásvilágával, különleges, lüktető ritmusával és szövegével tökéletesen visszaadja a Budapest Park hangulatát, nem véletlen, hogy a régóta tervezett együttműködés végül ennek a dalnak köszönhetően ért révbe. Az Eperhold rövid időn belül a kereskedelmi rádiók egyik kedvence és ezzel együtt az idei nyár életérzésének emblematikus slágere lett. Zséda szólókarrierje pont 15 évvel ezelőtt indult a Valahol egy férfi vár című felejthetetlen szerzeménnyel, az éne­kes­nő pedig azóta közel 20 toplistás számot készített. A mostani koncert ennek meg­ko­ro­ná­zá­sa­kép­pen a 2009-es, máig egyedülálló Aréna-show-hoz hasonló nagyszabású fellépés lesz. A dobok mögött a világhírű Borlai Gergőt is hallhatja majd a közönség, aki folyamatos külföldi turnékörútjáról csak az énekesnő kedvéért látogat haza.
A nagykoncerten bebizonyosodik, Zséda még rengeteg meglepetést tartogat számunkra: sodró dalaiban egyszerre lesz jelen a Cotton Club Singersben megismert és imádott eszményi nő alakja, valamint a kihívó, vagány frontember karaktere.
Zséda Budapest Park-béli fellépésére jegyek elővételben már kaphatók a helyszínen és a prominens jegyirodák országos hálózatában.

Budapest Park
08. 12.