Ismét nevetéstől hangos a Vidám Színpad
2017. november 08. / Jónás Ágnes

Az óbudai Eurocenterben működő, három éve megújult Vidám Színpad legfontosabb célkitűzései között szerepel a közönség fiatalítása, illetve hogy olyan repertoárt kínáljanak, amellyel a hét
minden napján mosolyt csalhatnak a közönség arcára. A színház igazgatójával, Böröndi Tamással az idei évadra tervezett négy bemutatóról, a három ifjúsági előadásról, valamint a nyárra tervezett nagyszabású produkcióról is beszélgettünk.

A tavalyi évadban a Bubussal és a Család ellen nincs or­vos­ság című vígjátékokkal gyarapítottátok a repertoárt. Melyik előadás volt az, amelyet kifejezetten nagy érdeklődés övezett?
B. T.: Egyértelműen a karácsonykor bemutatott Család ellen nincs or­vos­ság. Két-három hét alatt minden jegy elkelt. Imádják a nézők! Ezt a darabot egyébként korábban a Révay utcában is nagy sikerrel ját­szottuk.

„Dédelgetett álmom, hogy a mozi területén lévő, négyszázhúsz fő befogadására alkalmas színháztermünk melletti kisebb termet úgy alakítsuk át szcenikailag, hogy alkalmas legyen néhány fős ka­ma­ra­da­ra­bok bemutatására” – nyilatkoztad lapunknak legutóbb. Történt elő­re­lé­pés az ügyben?
B. T.: Igen, a mozi tulajdonosa zöld utat adott nekünk, de a kamaradarabok még egy ideig váratnak ma­guk­ra, ugyanis 2014 óta most először tudtuk megtervezni a teljes évadot, s minden erőnkkel a nagyszínpadi előadásokra készülünk.

Milyen előadásokat láthat a felnőtt közönség ebben az évadban?
B. T.: Október végén debütál Georges Feydeau Fel is út, le is út című komédiája, mely egyszerre szól félreértésről, hazugságról, pénzről és az arisztokráciáról a századforduló idején. Decemberben lesz látható Ray Cooney Délután a legjobb című két felvonásos komédiája, Valentin-napra az Egy csók és más semmi zenés vígjátékot mutatjuk be. Ezen kívül nyárra készülünk egy nagyszabású musicallel a Bon-Bon együttes slágereinek felhasználásával. Ez egy igazi nagy buli lesz, melybe beleadunk apait-anyait és anyagit! Az előadást Simon Kornél rendezi. Százötven dalból ötvenet már kiválogattunk, megnézzük, hogy ezek közül melyek azok, amelyek dramaturgiájukban tovább tudják vinni a librettót. Egyébként a felcsendülő dalok között lesz a Vidám Színpad 65. születésnapján elhangzott Ez legyen a mi napunk is.

Idén másodszor kapcsolódtatok be a Színházak Éjszakája programsorozatba, s ezúttal sem maradt el a híres csusza-party.
B. T.: Így van! Ismét túrós csuszával, no meg nagy adag vidámsággal és kreativitással vendégeltük meg a közönséget: volt interaktív játék, valamint olyan oldalunkról is bemutatkoztunk, amelyet a közönség még nem ismerhetett. Minden kollégát arra kértem, hogy gondolkozzon el azon, melyik az a szerep, műfaj, jelenet, ami pályafutása során kimaradt az életéből, s amelyben szívesen kipróbálni magát. A cél az volt, hogy megmutassuk, tudunk mások is lenni.

A Pozsonyi Pikniken feleségeddel, a szintén Vidám színpados Götz Annával pedig dedikáltatok.
B. T.: Mégpedig a Budapesti randevú című lemezünket. Régi vágyam volt, hogy készítsek egy olyan összeállítást, amely száz év legszebb budapesti slágereit tartalmazza – így született meg a CD ötlete, melyen többek között dunai, pesti és óbudai hangulatot megidéző dalok csendülnek fel.

Milyen produkciókkal várja a kisiskolásokat a Vidám Színpad Ifjúsági Tagozata?
B. T.: A három kismalac című báb-mese musical lesz az első gyermekeknek szóló előadásunk az évadban, mely először a Színházak Éjszakáján volt látható. Zseniális, rendhagyó előadás – az egyik malac Elvis Presley, a másik Marilyn Monroe, a harmadik Elton John „bőrébe bújik”. Tavasszal Csukás István Ágacska című zenés mesejátékával kedveskedünk, decemberben pedig stílusosan egy karácsonyi darabot tűzünk műsorunkra.

Timon Barna, Baronits Gábor, Végh Judit – csak néhány név azon tehetséges fiatal színészek közül, akik emelik a társulat színvonalát. Várható, hogy bővül még a csapat?
B. T.: Szorcsik Viktória tavaly a Forró hétvége című darabunk főszerepébe ugrott be remekül, így idén is láthatja őt a közönség. Reviczky Gábor is igent mondott egy vendégszereplésre nálunk – az Egy csók és más semmiben lesz látható, valamint a Jóban Rosszban című sorozatból ismert Kondákor Zsófi is nálunk fog játszani.

Tavaly, még jóval azelőtt, hogy tudomásomra jutott volna, hogy öt, boldogságban és szerelemben eltöltött év után hivatalosan is összekötöd az életed Götz Annával, viccesen meg is jegyeztem neked, hogy a Vidám Színpad olyan, mint egy jó családi vállalkozás. Harminc éve ismeritek egymást, nap mint nap látod Annát a színpadon. Kollégaként mi az, amiért felnézel rá?
B. T.: Annának a Nemzeti Színházban lehetősége nyílt a lehető legtöbb műfajban kipróbálnia magát, ennél fogva a rálátása is nagyobb a munkánkra. Amikor A kaktusz virágát próbáltuk, éreztem, hogy van Annának egy olyasfajta édes-bájos humora, amit korábban nem használt, de hát olyan produkciókban, mint a Csíksomlyói passió vagy az István, a király, nem is volt rá szüksége. Szeretettel és tisztelettel jött át a vígjáték műfajába, és látszik rajta, hogy jól érzi magát a karakterszerepekben, alázattal vesz részt a feladataiban. A háttérmunkában is rengeteget segít, én pedig maradéktalanul megbízom az ízlésében és a véleményében.