120 dobbanás percenként 2017. november 14. / Szalóky Bálint A ’90-es évek elején járunk, az AIDS sűrűn szedi áldozatait. Az Act Up nevű mozgalom fiatal, a betegségben javarészt maguk is érintett, párizsi aktivistái mindent elkövetnek, hogy felhívják a figyelmet a járványra, és arra, hogy a kormány és a gyógyszeripar mennyire semmit sem tesz azért, hogy megfékezzék a vírus terjedését. Robin Campillo filmje az idei Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjának legnagyobb meglepetése volt. A 120 dobbanás percenként a protest filmek hagyományait követve indul, hogy aztán ebből a tág, sokszereplős nézőpontból végül két fiú kibontakozó szerelmére, egyben a betegség utolsó stádiumára fókuszáljon. A meglehetősen szokatlan rendezői döntés működőképes ötletnek bizonyul: a játékidő első felében a fiatalok lendülete viszi magával a nézőt, észrevétlenül kedveltetik meg magukat velünk, hogy aztán velük tartsunk a cseppet sem meglepő, mégis szívszorító és letaglózó végkifejletig. Campillo semmit sem idealizál, hitelességéhez sokat ad, hogy forgatókönyvíró-társához hasonlóan maga is részese volt az Act Up mozgalomnak – ennyi év távlatából azonban kellő távolságtartással tud visszatekinteni erre az időszakra. A 120 dobbanás percenként Cannes-ban megérdemelten nyert négy díjat (köztük a zsűri nagydíját és a FIPRESCI-díjat), és csak üdvözölni lehet azt a döntést is, hogy Franciaország ezt a filmet nevezte a jövő évi Oscarra. 120 dobbanás percenként (16) (120 battements par minute) Francia, feliratos film Rendező: Robin Campillo Főszereplők: Nahuel Pérez Biscayart, Arnaud Valois, Adèle Haenel 140 perc Forgalmazó: Vertigo Média Bemutató: 11. 16. |