Robinson étterem
2018. január 08. / Bóta Gábor

A Városligetben esténként sajnos meglehetős sötétség honol, meg elég nagy kihaltság, de a Robinson étterem fényei messzire és hívogatón világítanak a tavon. Régen épült, nincs is már olyan sok híja, hogy harminc esztendeje. Sajátosan magyar története van. László Árpád elsőnek fagylaltozót akart nyitni. Mindezt a régi szép Nádor hídhoz képzelte el, ami átívelt a tó egyik végén.

De aztán valaki kitalálta, hogy csökkentsék a tó méretét, így leapasztották egy részét, a hidat belepte a bozótos, annyira, hogy amikor László ment engedélyt kérni, azt mondták, hogy nincs is ott semmiféle híd. Ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy bizony kell lennie, a hivatal emberei pedig változatlanul állították, hogy de nincs. Végül a kis kőhíd megmaradt, eléggé lepukkant állapotú felét csak sikerült megtalálni, helyrehozni, és lett fagylaltozó is, ami egyébként aztán kifőzdévé alakult át. És lett a hamar híressé vált Robinson, ahol az ember tényleg szigeten érzi magát, vagy legalábbis félszigeten, na jó, ebben az esetben mesterséges félszigeten, hiszen azon található a vendéglő. Ma már igazán nem látszik, hogy valaha kutyafuttató volt itt, bizony, bizony a derék állatok vastagon lerakódott ürülékét is el kellett takarítani ahhoz, hogy elkezdődhessen az építkezés, meg azért még földet is kellett tölteni a tóba. Most jó időben ki lehet ülni a szép nagy teraszra. A tóban egyébként halak is vannak, meg, ha nem este megy az ember, akkor láthatja, hogy tőkésrécék is úszkálnak rajta. Amikor először jártam az étteremben, vadkacsáknak néztem őket, és morbidul megkérdeztem, szerepelnek-e az étlapon. Ekkor világosítottak fel, hogy tőkésrécék, és nekik mázlijukra nem jó a húsuk. Így aztán a szó szoros értelmében véve megússzák.

A Robinson háza táján komoly változás, hogy néhány éve egy hangulatos emeletet is felhúztak rá. Ez lett a jóféle steakek helye, mutatós látványkonyhával és spéci Josper sütővel, amiben faszénen készülnek a minőségi húsok. Eredetileg kétféle étlap volt fönt és lent, de aztán kiderült, hogy mindkettő választékából kérnek itt is, ott is, így már azonos az étlap. Nyáron a terasz az uralkodó, télen pedig az emelet vált a vendégek törzshelyévé. Látványkonyhában mustrálhatjuk meg, hogyan készülnek az ételek Hadzsala Krisztián séf vezényletével. Ő igencsak remek helyeken dolgozott korábban, például a Lou Lou-ban, amiről azt mondja, hogy jócskán megelőzte nálunk a korát, ezért nem volt rá akkoriban megfelelő kereslet. Ha fennmaradhatott volna, valószínűleg Michelin-csillagot kap, ez is volt valaha a szándék. De az Alabárdosban is dolgozott, ami igazán állócsillag a hazai gasztronómia egén. Sőt, a Robinsonban is volt már séf, egy éve tért vissza, úgy érezte, meg kell újulnia az étteremnek, szinte mindent lecserélt az étlapon. A személyzet pedig rendszeresen tréningeken vesz részt, havonta egyszer pedig közösen elmennek, a saját pénzükön, valamelyik színvonalas étterembe, és megbeszélik, elemzik, amit tapasztaltak.
Rögtön az előételeken látszik, hogy adnak a tálalásra, a mutatós külcsínre, de ez abszolút nem megy az ízek rovására. A resztelt máj itt libamájból készül, vajpuha, és hosszúkás, nagy pirítóson tanyázik, amit kissé nehéz elvágni (4100 Ft). A fatálca szintén hosszúkás, szépen ívelt, igazodik az étel formájához. A kacsamáj-kacsa rilette terrine (3900 Ft) mellé sütőtökkrém, füge, mustár is dukál. A burrata (3400 Ft) gránátalmával, balzsamos, facsart céklalével és sült céklával egészül ki. A későbbiekben is örömmel tapasztaljuk, hogy a séf úr azonos alapanyagból, fantáziadúsan, többféle textúrát is szeret a tányérra tenni. Idénye van a céklának, jöhet az oroszok nemzeti eledele, az egytálételnek is beillő, cékla alapú, sűrű borscs leves (1900 Ft), amiben itt marhafarok a hús. A gyönyörűen aranyló húslevest (1900 Ft) ugyancsak marhából csinálják, lúdgégetészta is lubickol benne. A polippörkölthöz (5900 Ft) merészen omlós és zsírdús malachasa társul, sőt még ropogós malacbőr is, ami leginkább a töpörtyűre emlékeztet. Sárgaborsófőzelék a köret. Vagányul tetszetős étel. A szépen szeletelt szarvasgerinchez (8600 Ft) fafülgomba, füge, kecskesajt, lila káposzta illeszkedik. A faszenes kemencében készült BBQ mangalicaoldalas (6000 Ft) nedvdús, zamatos, meglepő, hogy egyáltalán nem zsíros. A sütőtöknek is szezonja van, így aztán belőle készül a brulée (1900 Ft), színben is jól passzol hozzá a törökméz, a fagylaltnak pedig kecskesajt az alapja.
A Robinson felfelé ívelő szakaszban van, és már most is elég magas polcon helyezkedik el.
[kep3]
XIV., Városligeti tó