Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat

Felavatták Széll Kálmán szobrát
2019-07. szám

Ma is szükség van Széll Kálmánhoz hasonló, méltóságot sugárzó vezetőkre, akik rendszerető közszolgaként teszik a dolgukat – mondta Tarlós István főpolgármester a dualizmus korának pénzügyminiszterét, kormányfőjét ábrázoló szobor átadóján.
Hangsúlyozta, a néhány éve felújított Széll Kálmán tér újabb fontos elemmel gazdagodott a politikus szobrának átadásával. Tarlós István re­mé­nyét fejezte ki, hogy az arra járókban tudatosulnak a Széll Kálmán alakjából sugárzó, ma is aktuális értékek. Felidézte, hogy Széll Kál­mán Tisza Kálmán kormányának pénzügyminisztere, majd 1899-1903 között miniszterelnök volt, emellett a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Emlékeztetett arra is, nevéhez fűződik az 1878-ban létrejött pénzügyi és gazdasági kiegyezés Ausztriával. Modern po­li­tikus volt, akit kortársai nem véletlenül neveztek tanácsadónak – mond­ta a főpolgármester, hozzátéve, Széll Kálmán tisztessége még a régi normák szerint is mindvégig kétségbevonhatatlan volt. Meg­je­gyez­te, Széll Kálmánt 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntette ki Ferenc József.
A főpolgármester elmondta, Buda legforgalmasabb tere 2011 áp­ri­lisában vehette fel ismét Széll Kálmán nevét, a most átadott szobrot pedig 16 alkotó 17 pályaműve közül választották ki. A győztes Tóth Dávid szobrászművész alkotása lett, amely a bírálóbizottság szerint realisztikusan idézi fel a dualizmus korának politikus eszményképét, háttérben a Vasárnapi Újság lapjaival.
hirdetés





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor