Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Múzeum+ Uralkodók
2021-08. szám

Az idei év első élő Múzeum+ programja a Szépművészeti Múzeumban az Uralkodók címet viseli. Nem véletlenül, hiszen az egész este hangulata, az előadások és a tárlatvezetések mind ezt a témát járják körül.

Az izgalmas tárlatvezetések a múzeum Régi Képtárában, az Antik, az Egyiptomi és a Régi Magyar Gyűjteményben sorra veszik azokat az ural­kodókat, világi és egyházi vezetőket, akiknek portréját meg­fes­tet­ték, illetve akiknek megrendelésére csodálatos művek születtek.

A két egyórás előadásból (18.30: Uralkodók a művészet szol­gá­la­tában; 20.00: Művészek az uralkodók szolgálatában) megtudhatjuk, hogy az uralkodóosztály hogyan támogatta és karolta fel a mű­vészeket, másrészt pedig, hogy az uralkodóosztály hogyan állította a művészeket a szolgálatába, különböző céljai elérésére. A Román Csarnokban kreatív workshopon vehetnek részt az alkotni vágyó látogatók, a Márvány Csarnokban pedig egy pohár bor vagy egy finom sütemény mellett beszélhetik meg a program érdekességeit. Az este hangulatát a Tercina Együttes reneszánsz és barokk dallamai teszik feledhetetlenné.

Szépművészeti Múzeum
Szeptember 30., 18–22h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor