Sylvia Plachy a kortárs fotográfia megkerülhetetlen klasszisa. A világhírű, magyar származású, budapesti születésű fotográfus a forradalom után, 1956-ban egy lovas kocsiban rejtőzködve, szüleivel jutott át az osztrák határon, majd két évvel később New Yorkban telepedtek le.
Azóta is ott él családjával. Ugyanakkor életében és képeiben is tudatosan őrzi mindazt, amit a közép-európai gyökerek jelentenek számára. A Magyarországon töltött első tizenhárom évére meghatározó időszakként tekint vissza, gyermekkori barátságait a mai napig ápolja, és szülei értékrendje belső iránytűként igazítja el még most is. Amint csak tehette, visszatért nagymamájához szülőhazájába, és fényképezett, hogy megismerhesse múltját, jelenét és saját történetét is.
A kiállítás címe egy gyermekkorából választott mondat: ezt kérdezgette esténként elalvás előtt édesanyjától. Később már csak magában mondta, hangtalan. A kiállítás száztíz képe válogatás az egész életműből. A képeket mint egy „mágnes” vonzotta egymáshoz a címbéli kérdés. A rendezés is sokkal inkább a költészethez áll közel, semmint valamiféle észbeli logikához. Az egyes falak verssorok, a termek és a kiállítás egésze áll össze verssé, versekké. Az asszociációk, érzések, jelentések nyomán összeálló képsorok olykor fájdalmasak, végtelenül magányosak, máskor pedig mosolyt fakasztanak.
A művek majdnem fele eddig még sosem jelent meg kötetben és nem volt látható kiállítótermek falán sem. A tárlat különlegessége egy kis filmetűd, amelyet Adrien Brody készített édesanyjáról. A film a világon először a Mai Manó Házban lesz látható.
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (VI., Nagymező u. 20.)
04. 19-ig |
vissza
vissza a lap tetejére
