Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
„A festészet – szent öröm”
2015-11. szám

Izgalmas, karácsonyi muníciót kínáló tárlat nyílt a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájában november elején: Molnár-C. Pál festőművész legsikeresebb korszakából, a ’20-30-as évek munkáiból kaphatunk ízelítőt.

A válogatás egyszerre klasszikus és modern, egyházművészeti al­ko­tá­sok­ban, itáliai tájképekben, plakátokban, fametszetekben és új­ság­raj­zok­ban gazdag.
Az életmű későbbi korszakaiból másik két tárlat, a Molnár-C. Pál Mű­te­rem-Múzeum, illetve a battonyai Molnár-C. Pál Emlékház pár­hu­za­mo­san futó kiállításai mutatnak be válogatást, köztük olyan sok vitát gerjesztett alkotásokkal, mint az 1960-as évek fantasztikus-szürreális művei. Ez utóbbi két tárlat amolyan cserekiállításként jött létre: a budapesti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum „Battonyán születteM-CP” című kiállításán a battonyai emlékház gyűjteménye szerepel, míg Bat­to­nyán „Budapesten élteM-CP” címmel a budapesti Műterem-Múzeum képeit állították ki.

Pesterzsébeti Múzeum – Gaál Imre Galéria,
Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum,
Battonya – Molnár-C. Pál Emlékház
2016. 01. 03-ig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor