RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. december 6., hétfő
Miklós

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Beethoven bőre
2021-10. szám / Fáy Miklós

Némi hüledezéssel olvastam egy tanulmányt arról, hogy vajon Beethovennek nem voltak-e afrikai ősei. Ránézésre akár lehettek is volna, széles, tömpe orr, dús, rendezetlen haj, ami pedig a bőre árnyalatát illeti, fiatalkorában a beceneve Spanyol volt, szóval elképzelhető, hogy az átlagosnál valóban sötétebb volt az arcszíne.
De miért fontos ez? Ha voltak is afrikai ősök, akkor se hallani a Hegedűversenyben, hogy valamiképp beszivárgott volna a törzsi zene az üstdob szólamába. Honnan is szivároghatott volna, Beethoven élete viszonylag nyitott könyv, tudjuk, hol született, hol halt meg, és merre járt a két időpont között: nem Afrikában. Mi értelme van tanulmányt írni ilyesmiről? Fölvetni egy kérdést, majd megtalálni rá a választ: nem. Kínai volt-e Mozart? Nem. Jobban járt volna, ha kínai, egy kissé nagyobb közönséghez szólhatott volna, de nincs mit tenni, nem volt az.
Aztán leesett a húszfilléres (ha lehet még ilyet mondani). Talán nem minden hátsó jó szándék nélkül írták a tanulmányt, hanem éppen Beethoven védelmében. Pendítsük meg esetleges afrikai származását, és talán tisztázzuk őt. Tisztázzuk magunkat. Beethovent egyébként nem kell tisztázni, semmi érzéke nem volt a fajüldözéshez, a Kreutzer-szonátát neve ellenére nem Rodolphe Kreutzer mutatta be (igazából ő soha nem is játszotta, mondván, hogy túl nehéz), hanem George Bridgetower, akinek az apja afrikai volt, de lega­lább­is barbadosi.
hirdetés

Változik a világ, és feltehetően előnyére változik, de közben történnek furcsa dolgok. Az egyik ilyen furcsaság a nyugati zene gyanússá válása. Csupa fehér férfi művét játsszák. Hol vannak a nők? Hol vannak a színes bőrű komponisták?
Sajnos a múlton elég nehéz változtatni. Nyilván megvoltak a társadalmi okai annak, hogy annyira kevés festőnőről és női komponistáról hallani, bár furcsa módon az irodalomban nem volt ekkora a férfiuralom, Jane Austen és a Brontë nővérek nem tűntek el, hogy aztán újra felfedezhetőek legyenek. Afrikai kom­po­nistákkal nem kényeztetett el a 18. és a 19. század, márpedig a klasszikus koncertrepertoár leginkább ebből a kétszáz évből építkezik. Ettől még nem lesz gazember, aki szereti a Holdfény-szonátát. Talán bele kell nyugodni, hogy nincs igazság a földön. És az igazságtalanság nemcsak bőrszínfüggő. Végül is sokkal több német és olasz komponistát hallgatunk, mint angolt. A magam részéről nem tudnék fölsorolni öt szlovén vagy horvát zeneszerzőt. Lehet dolgozni, lehet pótolni a mulasztásokat, de nem azon az áron, hogy Beethoven helyett akkor hallgassunk kazah komponistákat. Persze, mindenkinek kell kapnia le­he­tő­séget – de talán ezen a téren javul a helyzet. A Metropolitan az idei évadot Terence Blanchard operájával nyitotta meg. Aki nemcsak afroamerikai, de élő szerző is.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor