Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
Túlélni a művészetet
2015-07. szám / Fáy Miklós

Megy a moziban az Amy, portréfilm a korán elhunyt angol énekesnőről, Amy Winehouse-ról. Nyilván korfüggő, ki hogyan nézi, vannak, akik a vagány lányt látják benne, a követendő pél­da­ké­pet, aki nem félt vadul és gyorsan élni, de vadul és gyorsan csak rövid ideig lehet, épp ez a lé­nye­ge. Ilyenkor emlegetik a korábbi vadakat, akiknek szintén az alkohol és a kábítószer adta az
üzemanyagot a rakétába, százezer kilométeres óránkénti sebességgel vágódtak be a nyitott sírjukba, csak egy szikra maradt utánuk az égen. Furcsa módon az azért tartósabb anyag, sokaknak világít.
Bizonyos kor fölött azonban az ember már nem is így nézi a filmet, hanem azon gondolkodik, hogyan lehetett volna mindezt elkerülni. Hogyan lehetett volna megmenteni ezt a szegény lányt, és ki a hibás, hogy ilyen lett a történet. A férje, aki rászoktatta a drogokra? Az apja, aki lelépett, és csak akkor került elő, amikor rájött, hogy ebből ő is meg tud élni, az ő bankszámláját is hizlalja a lánya hangja és szenvedései, boldogságai? A sajtó, a fényképészek, akik szemébe villantottak ezer vakut, ha kilépett az utcára? Mi, az olvasók, akik igényeltük a botrányokat, el akartunk szörnyedni, látva, hogy egy ilyen tehetség hogyan megy tönkre a rajta lévő nyomás alatt?
Egyáltalán: mitől akarnánk megmenteni. Amy Winehouse legismertebb dalai mind az életéből veszik a témát. Rehabilitációra akarnak küldeni, de nem megyek, elhagy a pasim, de menjen csak, ha neki ott jobb, én meg visszasüllyedek a sötétségbe. Ezt értjük. Ez érdekes. Ha a világegyetem keletkezéséről akarna egy szép himnuszt énekelni, akkor beleszakadhatna, akkor sem tudna tömeges érdeklődést kiváltani. Ilyenkor idézgetjük a népdalt: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Mi már csak tudjuk, hiszen soha nem akartunk dudás lenni. Néha azért a poklot megjárjuk, és némi vigaszt jelent, hogy az sem kerüli el, akit a tehetsége miatt példaképnek választottunk. Telik-múlik az idő, és mi szépen megtoroljuk, hogy éppen őt választottuk. Ilyenkor csoportosan szörnyülködünk: de megöregedett, de megkopott a hangja, de belerokkant az ivásba, drogba, éjszakába. A művészetről beszélünk, a szépet keressük, a megtisztulásról, a tartalmasabb életről álmodozunk, és közben mintha csak az áldozatokat keresnénk. Aki különbözik tőlünk, mert tehetséges, és akit megbüntethetünk ezért a tehetségéért, számon kérhetjük rajta, hogy nem azt a szép, normális életet élte, amit mi. Akit megölhetünk, és ha meghalt, megsirathatunk: szegény, több figyelmet érdemelt volna. Nem áltatom magam: ez az írás is pont ezt csinálja.
Egy szép napon aztán föllázadnak ellenünk a tehetségesek, és azt mondják: tudjátok, mit? Osszuk újra a lapokat. Mi itt maradunk, és dudálunk. Ti pedig menjetek a pokolba.
hirdetés






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor