Ajánló Zenei, kulturális élmények és gasztronómiai különlegességek Az Egri Bor Ünnepén 2025-06. szám
„Az Egri Bor Ünnepe méltó folytatása az Egri Bikavér Ünnepnek, a fesztivál továbbra is az egri nyár legnagyobb eseménye és az ország egyik legismertebb borgasztronómiai fesztiválja. Mindez nagy felelősség számunkra, hiszen azt szeretnénk, hogy az esemény révén még nagyobb figyelmet kapjon ez a csodás borvidék és mindenki, aki azért dolgozik, hogy az egri borok még szélesebb körben legyenek ismertek” – nyilatkozta Tarsoly József hegybíró.
Az esemény főszervezője kiemelte: a rendezvény fontos célja, hogy a borfogyasztók és a borászok közötti közvetlen kapcsolatot támogassa, valamint még több ember figyelmét fordítsa Eger és környéke gazdag kulturális és épített örökségére. Ebben az évben is háromnapos lesz a borünnep július 10-12. között, amely rengeteg gasztronómiai élményt, ingyenes koncertet, kulturális és családi programot tartogat majd a látogatóknak. Az Egri borvidék legjobb borászai ismét sok-sok különleges nedűvel várják a vendégeket, a kitelepülő éttermek csúcsséfjei pedig egyedi ételkülönlegességekkel készülnek.

Két színpadon több mint 20 koncert és kulturális előadás lesz az idei borünnepen. Az Egri Bikavér Színpadon többek között fellép a Hungarian Rhapsody, a Random Trip, koncertezik a Kelet Brass Band, a Honeybeast, a Melody Maker, valamint lesz Get Funky Party, borlovagavatás és igazi különlegességként az Egri Szimfonikus Zenekar „Szimfonikus táncok a fák alatt – Brahmstól Joplinig” produkciója. Az Egri Csillag Színpadon sok más formáció mellett fellép Grabovski, Trampúr, Elefánt, a Hétéltű, Loophia, a Gorg és Benzol, a Király Halott, valamint a Biankahaidu és a Kisbetűs Ünnepnapok is. Ebben az évben is lesz traktorok és veterán járművek kiállítása és a szombati napon felvonulása.
„Hiszünk abban, hogy az ilyen események révén egyre többen fedezik fel az Egri borvidék különlegességeit és értékeit, de a legbüszkébbek továbbra is arra vagyunk, hogy a borünnep már rég túlnőtt azon, hogy a borászokat, szőlészeket, az egri bort ünnepeljük, hiszen ez a rendezvény családok, ismerősök, barátok rendszeres találkozóhelyévé vált. Egy olyan hellyé, ahol nem az ellentétek, hanem a közös élmények, emlékek számítanak, ahol közelebb kerülhetnek egymáshoz olyan emberek is, akik egyébként lehet, hogy nem is szívesen beszélgetnének egymással. Az előző év tapasztalatai alapján új struktúrával, költségtakarékosabban, egyes programelemeket új megvilágításba helyezve, míg másokat hátrébb sorolva, de mindenképpen újrafogalmazva képzeljük folytatni a borünnep szép hagyományát, azonban az Érsekkertbe kilátogatóknak továbbra is az Egri borvidék legjobb nedűi és a környék legjobb éttermeinek ételei jelenthetik majd a garantált borgasztronómiai élményt” – emelte ki Tarsoly József. | hirdetés
 |
|
Miben különbözik a hasonló borgasztronómiai fesztiváloktól az egri esemény?
„Az Egri Bor Ünnepén Magyarország első védett eredetű borának, a ’hungarikum’ Egri Bikavérnek és fehér párjának, az Egri Csillagnak, valamint az egri védett eredetű boroknak a népszerűsítése valósul meg, hiszen a rendezvény kiemelt figyelmet fordít a kulturált borfogyasztás, a fogyasztóval való közvetlen találkozás, a gasztronómia, az étel és a bor, illetve a kultúra kapcsolódási pontjaira. A rendezvény komplex művészeti és gasztronómiai fesztivál, hiszen régi és közkedvelt hagyománya a borünnepnek, hogy zászlósborainkhoz Eger és a környék legjobb konyhái elkészítik az egyedi alkalomra komponált ételkülönlegességeiket, melyekhez a sokszínű magyarság népi kultúrájának, hagyományainak bemutatása, a kóstolási lehetőségek mellett komoly művészeti élményt is nyújt. A szőlő- és bortermelők védőszentjének napja alkalmából díjazzuk a legjobb borokat készítő borászokat, megválasztjuk az év legjobb szőlő- és bortermelőjét, borgasztronómusát, illetve indokolt esetben átadásra kerül mintegy életműdíjként az Eger Szőlő és Borkultúrájáért érem is. Vasárnap délelőtt a Szent Donát dűlőben „Donát bátyóhoz” a jó termésért, a rossz időjárás és a jégesők elkerüléséért elhangzó fohász több évszázados szép hagyománya évről évre egyre több embert vonz. Az idei évben is sok szeretettel és felejthetetlen borgasztronómiai élményekkel várjuk kedves vendégeinket” – zárta gondolatait Tarsoly József, a rendezvény főszervezője.
Bővebb információk, a részletes program, illetve hamarosan az étel- és italkínálat a fesztivál honlapján (egriborunnep.hu) és Facebook-esemény oldalán olvasható.
|
vissza |
|
|
| |