Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Program
Jubileumi Sörfesztivál
2015-05. szám

Igaz, nem olyan kiemelkedő jubileum, de úgy látszik, a szervezők türelmetlenek voltak már, így az ötödik budavári sörfesztivált rögtön ezzel a kitüntető jelzővel látták el. A négynapos, nyár­indító sörünnepen 200-féle import, hazai és kézműves sörkülönlegességgel ismer­ked­het meg a nagyközönség, míg a lágyabb ízek kedvelőit ismét várja majd a Cider Liget.

A hagyományos és újdonságnak számító nagy- és kisüzemi nedűk mellett idén a belga sörnagyhatalom kap kiemelt szerepet a ren­dez­vé­nyen. Az immár hagyománnyá fejlődött fesztivál minden eddigit felülmúlóan változatos sörkínálattal, változatos gasztro felhozatallal és zenei produkciók sorával készül. Idén nemcsak a sörkínálat, de a zenei paletta is tovább bővül: csütörtökön a Magna Cum Laude nagykoncert mellett Rakonczai Imre szórakoztatja majd a nagy­ér­de­műt. A pénteki nap házigazdája a Total Dance Festival, így garantáltan a retró hangulaté lesz a főszerep Dr. Alban, a Kozmix, az UFO és a Groovehouse jóvoltából. Szombaton populárisabb vizekre eveznek, így a Neoton Família, valamint Nagy Feró és a Beatrice gondoskodik a felhőtlen szórakozásról. Vasárnap mulatós hangulattal szórakoztatják majd a közönséget, talán elég csak annyit írnunk: Kis Grófo…

Budai Vár
06. 11–14.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor