Kistehén, gondolom, sokan emlékeznek rá, egy animációsfilm-figura. 2002-ben látta meg a napvilágot, azóta ő a Kistehén, aki ül a fa tetején, lábait lóbálja… – ennyi elég is volt hozzá, hogy az autókba kistehenes kabalafigurák kerüljenek, hogy a gyerekek Kistehén-füzetekbe írják a leckéiket, és a fiatalok Kistehén fesztiválra menjenek a Szigetre.
Aztán eltelt több mint tíz év. A Kistehén ez alatt az idő alatt többek között volt zenekar neve, tejterméken reklámfigura, csomagolás tejkaramellán. Ő maga mégsem jött elő igazán. Nem mutatta meg, ki is ő valójában, miket szeret, mit gondol a világról, kik a barátai, hol lakik, mitől szomorodik el, mitől lesz vidám. Úgyhogy az alkotók, Igor Lazin és Kollár-Klemencz László úgy döntöttek, hogy előhívják rejtekéből a Kistehenet, aki egy mesekönyv-sorozat keretében elénk tárja kedves, szeretettel teli, vonzó világát, és bemutatja barátait: Tetemacit, a Nyulat és a Vadászt.
Kistehén egyszerű történetekben mesél a barátságról, szeretetről, együttérzésről – történetei összekötik a szülőket és a gyerekeket. Egy olyan világot kínál, ahol a felnőtt megint gyermek lehet, közelebb kerülve a történeteken, Kistehénen keresztül saját gyermekéhez. A gyereket pedig sok játékossággal komolyan veszi, akinek kulcsot ad humorral és szeretettel a felnőttek sokszor kiismerhetetlen, nehezen érthető, túlbonyolított világához. |
vissza
vissza a lap tetejére
