PM Online | Könyv

Nagyon tudatosan döntöttem úgy, hogy az új év első ajánlója egy fiatal, még alig ismert, elsőkötetes alkotó művéről szóljon; Fehér Boldizsár Vak majom című könyvét választottam, találomra.

„Humoros kalandregény” – olvashatjuk a hátsó borítón. És valóban: az egyik szál legalábbis mindenképpen az. A regény névtelen elbeszélője nemrég teljesen véletlenszerűen egy médiabirodalom tulajdonosaként a világ legfiatalabb milliárdosa lett, majd ugyanilyen véletlenszerűen körözött bűnöző. Mint ilyen Párizsba szökik és a roppant előkelő La Régence hotelben száll meg – természetesen álnéven –, ahol a többi vendéggel együtt ő is két Nobel-díjas svájci tudós szociálpszichológiai kísérletének – egy valódi álkísérletnek – alanya lesz. Rejtői helyzet, rejtői fordulatok, rejtői figurák: van walesi teniszbajnok, aki a világ második legjobb játékosa, chicagói szemorvos titokzatos feleséggel, svájci helyettes nagykövet titokzatos bőrönddel, a szerző még Daniel Barenboimot is idevezényelte; nyilván kedveli őt, igen helyesen, amúgy is sok a játékos kulturális utalás, például a mottó a Moby Dickből származik. És van, mint említettem, Nobel-díj, amit ugye A tizennégy karátos autó elején Gorcsev Iván, a Rangoon teherjáró matróza is elnyer Noah Bertinus professzortól a makaó nevű kártyajátékon. Ez a szál kissé fésületlen, vagy inkább határozottan kócos – de Fehér Boldizsárnak remek humora és remek fantáziája van. S a bohózati jelleg (Párizs! Feydeau!) ellenére az, amit a „kísérlet” bizonyít, nagyon is elgondolkodtató.
A másik szál, ha akarom, nemzedéki: egy huszonéves beszél a szüleivel való kapcsolatáról, pontosabban ennek a kapcsolatnak a hiányáról. A regény egyik legjobb része a fiú és az anya között lezajló, nagyon is komoly párbeszéd, s ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ez egy gumis jégkaparókat gyártó görög milliárdos krétai luxusvillájának egyik teraszán hangzik el. A szemrehányás ott is szemrehányás, a védekezés ott is védekezés, a szeretethiány ott is szeretethiány. Amin a multimilliárdosság sem segít…
A regény végén az elbeszélő – aki teljes joggal jegyzi meg egy ponton, hogy túl sokat csapong („Még soha nem írtam könyvet…”) – rájön valamire, amiért érdemes volt elutaznia Párizsba. Hasznos tanulság azoknak is, akik még nem multimilliomosok.