Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 16., kedd
Csongor

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
„Nem áll ez a kor jól nekem. Derékban bő, szívben szűk”
2019-09. szám

A címet Jolsvai Andrástól kölcsönöztem, aki azt mondja ugyanitt, hogy nem találja helyét a saját korában. Új regényében nem is marad a jelenkorban, történetével a reformkorba visz vissza bennünket. A szerző irodalomtörténésznek készült, később pályát módosított, de szerencsénkre
előkerültek egykori jegyzetei, melyek segítségével pompás regényt ka­nya­rított.
A reformkorról szokás áhítattal beszélni, nagyjait apró glóriákkal ábrázolni. Jolsvai azonban azt mondja, nézzük meg, milyen volt annak idején az élet, hogy teltek az óriások hétköznapjai. Hogy boldogultak a Széchenyi alapította Akadémián a Tudós Társaság tagjai fela­da­taikkal? A regény központi alakja Vörösmarty Mihály, akit költő néven emleget a szerző, általa ismerünk meg mindent az 1830-as évek pesti életéből. A regény közel hozza hozzánk a Tudós Társaság tagjait, köztük Széchenyi grófot, utóbbit az akadémikusok srófnak hívják, mert folyton munkára akarja serkenteni őket.
Jolsvai András regénye okos, hiteles, szellemes, éppen olyan, ami­lye­neket szokott írni. Kérjük szépen a következőt.

Jolsvai András: Nincsen számodra hely
Fekete Sas Könyvkiadó Bt., 2019
281 oldal / 3990 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor