Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Idill helyett áttekinthetetlen káosz
2017-05. szám

Tavaly is sokan fogadtak arra, hogy végre nemcsak a legesélyesebb irodalmi Nobel-díjra jelöltek sorában látjuk majd a nevét, hanem meg is kapja a magas kitüntetést. Nem ez történt. Sok éve van már ez így, persze az évek alatt sok kitüntetést kapott a férfiak életének mesteri krónikása, Philip Roth. Például 1997-ben az Amerikai pasztorálért Pulitzer-díjat.

Az idén húsz éve megjelent, közel ötszáz oldalas mű cselekménye a szerző szülővárosában, New Jerseyben játszódik. Főhőse Seymour Levov, becenevén a Svéd, aki fiatalon ünnepelt sportoló, majd zsidó fiú létére feleségül vesz egy katolikus szépségkirálynőt, és lányuk születik. Levov szorgalmasan vezeti apjától örökölt gyárát, boldogan él, úgy tűnik, neki minden sikerül. Aztán hirtelen egész világa összedől, amikor a helyi postahivatalt felrobbantja valaki, imádott lánya pedig eltűnik. A múlt század hatvanas éveiben járunk, egyre több a vietnami háború elleni tiltakozás, terrorakció. Levov számára felfoghatatlan, hogy a rendőrség a lányát, Merryt gyanúsítja a robbantás el­kö­ve­té­sé­vel. A vád is nagyon súlyos, ám az igazi dráma, hogy a halálos áldozatot is követelő bombatámadás a szűkebb és bővebb Levov család tagjainak idilli világát is örökre maga alá temeti.

Philip Roth: Amerikai pasztorál
Európa Könyvkiadó, 2016
467 oldal / 3490 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor