Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 15., kedd
Teréz

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Minőségi alternatív tartalom a mozivásznon
2018-03. szám / Jónás Ágnes

Elsässer Klaudia neve sokaknak az Akadémiai Kiadóból és az Uránia Nemzeti Filmszínházból csenghet ismerősnek – előbbinek évekig volt vezető szerkesztője, utóbbinak művészeti vezetője, s ő az egyik alapítója és ügyvezető igazgatója a 2012-ben megalakult Pannónia Szórakoztató Kft.
névre keresztelt művészeti ügynökségnek, filmforgalmazó cégnek is, mely többek között igényes mű­vé­szet­tör­té­neti dokumentumfilmekkel, digitálisan felújított, klasszikus kultuszfilmek újraforgalmazásával, azok magyarországi bemutatásával foglalkozik. Az ügyvezető igazgatóval a 2018-ra tervezett bemutatókról be­szél­gettünk.

A Pannónia Szórakoztató Kft. megalapításával új, egyedi utakat kerestek a filmforgalmazásban, na de hogyan csöppent ebbe a világba, hogyan váltak a filmalkotások a mindennapjai részévé?
E. K.: Az opera, a színház, a klasszikus balett és a komolyzenei koncertek felől közelítettem a filmek, a filmforgalmazás felé; a családi hátteremnek köszönhetően sok kul­tu­rá­lis javadalomban volt részem, így aztán igényemmé is vált a szín­ház­ba, operába és moziba járás. Amikor Farkas Attilával tíz évvel ezelőtt találkoztam, megszületett az első közös „gyerekünk”, a Pannónia Szó­ra­koztató Kft. ötlete, amely hat éve nyugat-európai, amerikai in­téz­mé­nyek, valamint a londoni Royal Opera House opera- és ba­lette­lőa­dásait mutatta, mutatja be Magyarországon.

Pontosan milyen feladatok ellátásáért felel a cégnél?
E. K.: Én felelek a jogok beszerzéséért, a jogszerződésekért, az üz­let­kö­tésért, az új tartalmak felkutatásáért, azok külföldre való eladásáért, karban tartom a négynyelvű honlapunkat. A katalógusainkat öt-hat nyelven szerkesztem, valamint külföldi – többek között cseh és lengyel – képviseleteink sales-eseinek a munkáját is koordinálom. Farkas Attila elsősorban a tartalmak hazai eladásáért felel, biztosítja mindehhez a promóciót, a marketinget, figyeli a pályázati lehetőségeket, felségterülete még a pénzügy és a könyvelés is. Az ő ötlete volt a film­klasszi­ku­sok repertoárunkba való bevonása.

Ami a külföldi filmklasszikusokat illeti, a kultikus Terminátor 2. – Az ítélet napja magyarországi for­gal­ma­zá­sára is sikerült szerződést kötniük, s megszerezniük a digitálisan felújított, 3D-s film jogait – a filmet a Corvin moziban láthatta a nagyérdemű tavaly szeptemberben.
E. K.: Pénzügyi szempontból a Terminátor ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de nagyon elégedettek voltunk azzal, hogy a film bemutatásával öregbedett a Pannónia Szórakoztató Kft. hírneve.

Mi várható idén a magyar klasszikusokat illetően?
E. K.: Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjének premier előtti bemutatójára március 3-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor (a digitalizált változat megszületésének, illetve a Testről és lélekről című film Oscar-díjra jelölésének apropóján). Igyekszünk a magyar filmdigitalizálással párhuzamosan haladni, s a jövőben törekszünk arra is, hogy minél több magyar klasszikust bevonjunk a külföldiek sorába, így kap helyet repertoárunkban május 20. után a Mephisto, melynek apropója Szabó István születésének 80. év­for­du­lója. Régóta dédelgetett álmunk a Jankovics Marcell által rendezett János vitéz újra-bemutatása, és hosszú évek óta tárgyalunk a Macskafogó jogairól is.
hirdetés

A művészet templomai címmel futó sorozatuk leginkább az itáliai reneszánsz művészetet állítja fókuszba – tízezer fölötti nézőszámot ért el a mozikban például a Pápai bazilikák 3D, a Vatikáni Múzeum 3D, a Firenze és az Uffizi Képtár 3D. Melyek lesznek a sorozat következő tagjai?
E. K.: Tavaly december közepén volt az Urániában a Raffaello – A festőfejedelem 3D című olasz do­ku­men­tum­film premierje. A Firenze és az Uffizi Képtár 3D rendezőjétől, Luca Viottótól március 8-tól látható a Kincseskamrák – A csodák világa című film, melyben számos gyűjtő, műkereskedő, galériatulajdonos, illetve a Pompidou Központ tiszteletbeli elnöke és a Tate Galéria kurátora is megszólal, s melynek március 2-án az Olasz Intézetben volt a premier előtti bemutatója. Halász Rita művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria kurátora tartott rövid felvezető előadást. A művészet templomai sorozat következő tagjai A náci gyűjtőszenvedély, mely áprilistól látható Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, vidéken pedig a megyeszékhelyeken működő művészmozikban. Ezt követi májusban a Caravaggio – Vérről és lé­lek­ről, szeptembertől a Van Gogh – Búzamezők és borús égbolt, októbertől a Michelangelo – Vég­te­len­ség, novembertől a Louvre – Művészképzés.

Évről évre igazi csemegéket mutatnak be élő közvetítéssel a londoni Royal Opera House-tól és a Stratford-upon-Avonben működő Royal Shakespeare Companytól is.
E. K.: A londoni Royal Opera House idei évadából még három darab van hátra: április 4-én este lesz látható a Macbeth Anna Nyetrebko főszereplésével, május 13-án Kenneth MacMillan Manon című balettjét tekintheti meg a közönség, és július 12-én kerül sor az évad utolsó előadására, A hattyúk tavára, melynek alapját Marius Petipa és Lev Ivanov koreográfiája adja, a kiegészítő koreográfiát Liam Scarlett és Frederick Ashton alkotta.
A Royal Shakespeare Company 2018-as évadának angol nyelvű színházi előadásai közül a Premier Kultcaféban csúsztatott élő, az Esernyős Filmklub mozivásznán pedig élő közvetítésben lesz látható a Vízkereszt, vagy amit akartok című darab, a Macbeth, a Rómeó és Júlia, valamint A windsori víg nők.

Így, hogy a filmek átszövik a mindennapjait, marad még kedve szabadidejében moziba menni?
E. K.: Szerencsére nem csömörlöttem még meg, filmeket nézni munkán kívül is nagyon szeretek. Nyolcéves a kisfiam, vele azt fedeztük fel, hogy nagyon kevés értelmes ismeretterjesztő, szórakoztató családi film megy a hazai mozikban és Európában; éppen ezért igényes rajz-, báb- és játékfilmekkel is szeretnénk bővíteni a filmes palettánkat a jövőben, már folynak a tárgyalások ezzel kapcsolatban.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor