Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 15., kedd
Teréz

 
 
Nyomtatható változat
Összeállítás
Komikusból szuperhős
2018-06. szám / Szalóky Bálint

Bár Judd Apatow vígjátékai tették ismertté, Paul Rudd karrierje megújult, amikor csatlakozott a Marvel szuperhősfilmes univerzumához. A július 26-tól látható A Hangya és a Darázsban immár
harmadik alkalommal, de egész biztosan nem utoljára bújik a címszereplő, Ant-Man bőrébe. Lássuk Rudd karrierjének legfontosabb, idevezető állomásait!

Spinédzserektől Jóbarátokig
Az 1969-ben született Paul Rudd nem rendelkezik filmvilági felmenőkkel, színészi karrierjét önerőből építette. Míg a szakmával ismerkedett, különböző mellékállásokkal igyekezett fenntartani magát – a ta­nu­lóévek során például bármicvókon vállalt lemezlovaskodást. Az első komolyabb szerepét a Sisters című tévésorozatban kapta (1992-1995), és úgy tűnhetett, örökre a kisképernyőn marad, de végül a kilépés mellett döntött. Az ehhez szükséges lökést pedig az Alicia Silverstone főszereplésével készült kultikus tinivígjáték, a Spinédzserek (1995) adta meg, amelyben megkapta az ex-mostohatestvér szerepét.
Ezt követően változatos színvonalú filmek kisebb-nagyobb szerepei jöttek; ilyen volt például a Halloween horrorsorozat hatodik része (1995), az extravagáns Rómeó + Júlia (1996) vagy a már a címével sokkoló Óvszer módszer (1998). A ranglétrán felfelé lépkedve a Vágyaim netovábbja című romantikus vígjátékban már Jennifer Aniston egyenrangú partnere lehetett (1998), az Oscar-jelölt Árvák hercegében pedig ő volt Charlize Theron barátja, akit a második világháború idején besoroznak (1999). A 2000-es évek elején immár ismert színészként tért vissza a tévébe, nem is akárhova: a Jóbarátokban ő alakította Phoebe (Lisa Kudrow) barátját és későbbi férjét.



Állandó alkotótársak
A 2000-es évek elején Judd Apatow producer-rendező szókimondó és éppen ezért korhatáros komédiáival teljesen új színt vitt a lagymatag hollywoodi vígjátékok világába. Apatow jobbára állandó gárdájához csatlakozott Rudd is, először 2004-ben A híres Ron Burgundy legendájában, majd egy évre rá a 40 éves szűzben. De a lista ezzel korántsem teljes: frusztrált férj volt a Felkoppintva című moziban (2007), ő alakította John Lennont A lankadatlan – A Dewey Cox sztoriban (2007), de jól emlékszünk rá a Lepattintva (2008) állandóan beszívott szörfedzőjeként is. A Hippi túrában (2012) ismét Jennifer Aniston oldalán játszhatott, a 40 és annyiban (2012) pedig a Felkoppintva mellékszereplői kaptak végre egész estés történetet. Apatow kedvenc színészeivel Rudd akkor is örömmel dolgozott, ha csak egy cameo erejéig ugrott be, vagy ha épp nem a rendező-producer produkciójáról volt szó. Elizabeth Banksszel összesen öt, Seth Rogennel és Steve Carell-lel négy-négy, Jason Segellel és Kristen Wiiggel három-három filmet forgatott eddig.
hirdetés

Komolyabb alakítások
Bár a mai napig vígjátékokkal azonosítjuk, Paul Rudd igyekezett elkerülni a skatulyát. Részben ennek tudható be, hogy igent mondott A Hangya főszerepére, de pályája során azért be-bevállalt drámaibb szerepeket is. Játszott több Broadway-darabban, illetve alacsony költségvetésű, főleg a Sundance Fesztiválon debütált független produkciókban. Közülük mindenképp említést érdemel az eredeti színmű gárdájával készült Faragjunk férfit! (2003), a botcsinálta drogdílerről és három lánytestvéréről szóló A lökött tesó (2011) és a hazai mozikban is vetített Prince Avalanche – Texas hercege. (2013). Legutóbb a Mute-ban (2018) láthattunk, Duncan Jones rendező sci-fi noirja azonban letaglózó kritikákat kapott. A Szárnyas fejvadász olcsó utánzatának mondott moziban megkérdőjelezhető erkölcsű sebészt alakított a jövő Berlinében.

Várható szerepek
A The Catcher Was a Spy életrajzi történet a második világháború idején kémnek álló egykori baseball-játékosról. A filmet eredetileg a tavalyi Torontói Filmfesztiválon mutatták volna be, de nem készült el időben, így végül az idei Sundance-re halasztották a premiert, és hamarosan országosan is mozikba kerül Amerikában. Ismét vígjáték az Ideal Home, de némi csavarral: Steve Coogannel meleg párt alakítanak, de boldog mindennapjaikba belezavar egy kisfiú, aki azt állítja magáról, hogy az idősebb férfi unokája.


A Hangya és a Darázs
2015-ben szép sikert aratott A Hangya, amely új színt vitt a Marvel-képregényeken alapuló filmes univerzumba. Míg a ’60-as években született, összezsugorodó képregényhős története letagadhatatlanul magán viselte a hidegháború korszakának félelmeit, addig a 2015-ös film alkotói némi nosztalgiázással és humorral tették aktuálissá a cselekményt – ebbe pedig jól illeszkedett Paul Rudd komikus vénája. Az idén nyáron mozikba kerülő második rész már az Amerika kapitány: Polgárháború (2016) cselekményét folytatja, a Hangya ugyanis ebben a filmben tűnt fel másodszor. Szereplése természetesen a későbbi Marvel-történetekben, így a Bosszúállók: Végtelen háború jövőre esedékes folytatásában is borítékolt, hosszú évekre bebiztosítva Rudd karrierjét.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor