Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (4)
Arctic
2019-03. szám / Szalóky Bálint

Ha van olyan kortárs színész, akinek szívesen nézzük a gondterhelt ábrázatát, és csakis azt, akár másfél órán keresztül, az minden bizonnyal Mads Mikkelsen. Az Arctic című produkció pedig jó érzékkel erre épít és semmi másra. A több millió követővel rendelkező YouTuberből lett rendező,

Joe Penna nem vitte túlzásba az eredetiséget, első nagyjátékfilmjében egy kismilliószor feldolgozott, de megunhatatlan helyzetet jár körül: az ember túlélésért folytatott harcát az isten háta mögött, egy világtól teljesen elzárt természeti közegben.
Van egy férfi (Mikkelsen), aki repülőgép-balesetet szenvedett valahol a sarkkörön. És van egy helikopter, amely a közelében zuhan le – hő­sünk a roncsok között némi élelmet és egy súlyosan sérült nőt talál. Bár egyedül is épp csak hogy sikerült életben maradnia, innentől kezd­ve nem csak magáért felelős: az embertelen hideggel, az éhezéssel és a ragadozókkal is meg kell küzdenie. Mitévő legyen? Maradjon, vagy hagyja hátra a látszólag biztonságot jelentő, már megszokott kör­nye­ze­tet és vadászterületet abban a reményben, hogy végre valamiféle segítségre talál?
Az elmúlt évek hasonló témájú alkotásaitól – mint például a Hegyek között Idris Elbával és Kate Winslettel vagy a Fehér pokol Liam Neesonnal – eltérően Penna nem tolja el a melodráma irányába a történetet. A rendező anélkül is képes a feszültségteremtésre, hogy mindenáron az érzelmeiről beszéltetné a fő­szereplőjét, és ezt Mikkelsen A vadászat óta legjobb alakításával hálálja meg. Az Arctic messze nem feledhetetlen, ellenben rendkívül feszült másfél órát garantál.

Arctic (16)
Izlandi film
Rendező: Joe Penna
Főszereplők: Mads Mikkelsen, Maria Thelma Smáradóttir
hirdetés

98 perc
Forgalmazó: ADS Service
Bemutató: 04. 25.







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor