Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 15., kedd
Teréz

 
 
Nyomtatható változat
Kritika: (5)
Akik már nem öregszenek meg
2019-11. szám / Dercsényi Dávid

Az EU jelentőségét abban szokás megfogni, hogy a szövetséget kötött európai államok így előzik meg, hogy ne legyen újabb háború közöttük. A háborúink közül az első pedig elég jól de­mon­strálta, hogy lehet milliók életét értelmetlenül kioltani – Peter Jackson első rendezői minőségben
jegyzett dokumentumfilmje pedig épp az első világháborút meséli el, amely 101 éve ért véget (ez csak a magyar forgalmazás sajátossága, a film 2018-as, a centenáriumra készült el).



A filmtechnikai újítások iránt mindig nyitott Jackson remek formátumot talált: a brit háborús múzeumok archívumait túrta fel, és jobbára eddig még nem közölt felvételeket vett elő, végigkövetve a katonák útját a békebeli Britanniától a tűzvonalig. Ezeket a felvételeket kiszínezte, digitálisan dinamizálta, hangot kevert alájuk, és ezek alatt hallhatjuk katonák egykori visszaemlékezéseit. A végeredmény sokkolóbb, mint bár­mi­lyen hor­ror, ugyanakkor színes, hiszen egy háborúban sem csak borzalmak történnek.
Ezernyi kis anekdota hozza közelivé és átélhetővé a Nagy Háborút: hogy érezték hatalmas nagy bulinak a fiatalok háborút, amikor meghallották a toborzó hirdetéseket; hogy vonultak be akár 15 évesen is gyerekek (a hivatalos életkori alsó határ 19 év volt); hogy vonták kérdőre az utcán vadidegenek a fiatalokat, hogy nin­cse­nek a seregben; hogy kaptak 4 évre egyetlen uniformist; hogy mire volt alkalmas a hadsereg borotvája (nem borotválkozásra) és a fogkefe (a gombok tisztítására); milyen lekvárt kaptak a bakák állandó jelleggel; hogy tanultak meg állva aludni; hogy ették a penészes, kétéves kétszersültet; milyen szag volt a fronton; hogy kellett helyettesíteni a gázálarcot, ha nem volt épp kéznél (inkább nem írom le); hogy fulladtak bele a katonák a sárba az enyhébb idő beköszöntekor a lövészárkokban; hogy küzdöttek a szépen meghízott patkányokkal és tetvekkel, és hogy fejlődött ki a gyilkolás gyakorlata azokban az emberekben, akik közül rengetegen tisztviselőként, irodai dolgozóként vágtak bele a nagy kalandba. Ami tényleg a legértelmetlenebb emberáldozat volt a lövészárkok közötti kirohanásokkal, temetetlen halottak ezreivel, elcsukló vissza­em­lé­kező hangokkal.
hirdetés

Akik már nem öregszenek meg (16)
(They Shall Not Grow Old)
Angol-új-zélandi, feliratos film
Rendező: Peter Jackson
99 perc
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: 12. 05.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor