Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Shakespeare Fesztivál és Erdélyi hét Gyulán
2018-06. szám

A 14. nemzetközi Shakespeare Fesztivált idén Hamlet és Társai címmel rendezik meg a Gyulai Várszínházban július 9-15. között. Nemcsak Shakespeare halhatatlan műve, de a különböző átiratai, parafrázisai is középpontba kerülnek, így a színház saját bemutatójaként a Rosencrantz és

Guildenstern halott című Tom Stoppard-mű, de az olasz, román, angol, orosz és magyar előadások mindegyike rendkívüli élményt ígér. Külön kiemelhetjük a Kolyada Színházat Jekatyerinburgból (rendező: Nikolay Kolyada), a bukaresti Metropolis színházat (rendező: Victor Frunza) és az angol Tiger Lilliest. A zenekar önálló koncertet is ad Hamlet címmel, majd közreműködik a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásban. Amely igazi nemzetközi összefogás eredménye lesz, hiszen a romániai magyar Aradi Kamaraszínházzal és a szintén aradi román Ioan Slavici Klasszikus Színházzal közösen mutatják be. Rendező: Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója.
A július 18-ai Halmos Béla Népzenei és Világzenei fesztivál idei vendégei a Békés Banda, a világhírű Tcha Limberger a Kalotaszeg Trióval és a Ghymes lesznek.
A július 21-ei 27. Gyulai Vár Jazz Fesztivál fellépői pedig a Binder Quartet, egy igazi nemzetközi zenekar, a Nicolas Simion Group és a Rákfogó.
hirdetés

Július 30. és augusztus 5. között Erdélyi hét címmel egy egészen új programsorozatot valósítanak meg a Gyulai Várszínházban, hagyományteremtő szándékkal. Ennek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja majd a közönség. Idén Sepsiszentgyörgyről a Liliom, Marosvásárhelyről a Double Bind és a MaRó, Nagyváradról a VANmeSE és a Barbárok, Gyergyószentmiklósról a Zűrzavaros éccaka című előadás látogat Gyulára. A hét zárásaként pedig a Kolozsvári Magyar Operával közösen bemutatják az Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült ördögmusicalt, családi me­se­mu­si­calt, Béres László rendezésében.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor