Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Páros interjú
Pécs, ahol a táncnyelvek és a műfajok össze(f)érnek
2018-08. szám / Jónás Ágnes

Szeptember 14. és 19. között rendezi meg a XII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház. Az előadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban, annak mindkét szín­pa­dán, a Kodály Központban, a Zsolnay Negyedben és a Cella Septichorában tartják. A többnapos,
minden generáció számára színvonalas programokat kínáló rendezvénysorozat fő irányvonala ezúttal is a modern balett, illetve a kortárs tánc, de a programban helyet kap a néptánc és számos más műfaj is. Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett művészeti vezetőjével és Uhrik Dórával, a társulat ügyvezetőjével, a Tánctalálkozó szakmai védnökével beszélgettünk a nyitó előadásról, a kurzusokról és a fiatal közönség baletthez való viszonyáról.

Mi a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó célja, illetve szerepe a nem­zet­kö­zi táncéletben?
V. B.: A Pécs2010 – Európa Kulturális Fővárosa program és Pécs Megyei Jogú Város támogatásával, a kezdeményezésemre elindított Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó azzal a hiánypótló céllal jött létre 2007-ben, hogy a régióban a táncművészetet is képviselje pro­fesszio­ná­lis táncfesztivál. Az évek során a Tánctalálkozó a táncművészet elismert és fontos fesztiváljává nőtte ki magát, s fontos hozadéka, hogy valódi együttműködés jött és jön létre az ország professzionális táncegyüttesei között.
U. D.: Valóban, ez a rendezvénysorozat az egyik legfontosabb ta­lál­ko­zá­si pont a professzionális táncegyüttesek számára Magyarországon. A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó remek apropó a szakmai esz­me­cse­ré­re is, a találkozó közel hozza egymáshoz a különböző műfajokat (balett, kortárs tánc, néptánc, modern táncok, társas tánc) és a társművészeteket is.

Milyen előadásokat hoznak Pécsre idén az egyes társulatok?
V. B.: Szeptember 15-én a Pécsi Nemzeti Színházban lesz látható a Miskolci Balett Casablanca című előadása, szeptember 16-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kiegyezést mutatja be ugyanott. Másnap a Frenák Pál Társulat és a Szegedi Kortárs Balett látható egy este, 18-án délután a Bozsik Yvette Társulat Pinokkiójával várjuk a gyermekközönséget, míg este a Kodály Központban nagyszabású nemzetközi balettgálát tartunk. Végül Táncperspektívák címmel három egészen különböző produkció várja a táncrajongókat: a Duna Táncműhely, a francia Karma Dance Project és a Pécsi Balett mutat be egy-egy kamaraelőadást. Továbbá idén is fellép a Flamenco Sopianae a Cella Septichorában.

A Tánctalálkozó nyitó előadása a Pécsi Balett Rómeó és Júliája lesz, melynek koreográfiája a te nevedhez kötődik, Balázs. Mennyire lesz újragondolva a Shakespeare-mű?
V. B.: Szeretnénk az idősebb és fiatalabb generáció elvárásainak is megfelelni, a librettót megtartottuk, a történeten nem változtattunk, de igyekeztünk új elemekkel színesíteni ezt a szép szerelmi történetet. Eredetileg egészen rendhagyó Rómeó és Júliát álmodtam színpadra, de aztán be kellett látnom, hogy ez csak egy nagyon szűk réteg tetszését nyerné el. Mivel számunkra első a közönség, státuszunkból adódóan fontos a nézőszám, továbbá vállalásunk az ifjúságnevelés, egy ennyire ismert történettel nem kísérletezhetünk, viszont a zene új lesz, Riederauer Richárd komponált eredeti zenét, klasszikus in­spi­rációkra.

A rendezvényhez mindig társulnak ingyenes programok, mes­ter­kur­zu­sok is.
V. B.: A fesztivál alapvetően a professzionális táncegyüttesekre épít, azonban lehetőségeink szerint a helyi tánciskoláknak, amatőr együt­te­sek­nek is helyt adunk bemutatkozásra. A Tánctalálkozó ideje alatt klasszikus balett és modern kurzusra kaptak meghívást a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szak­gim­ná­zium, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium legjobbjai.
U. D.: Jómagam klasszikus balett kurzust tartok, a moderntánc kurzusra idén is külföldi szakembert kértünk fel, ezúttal Alice Valentin-Kermorvant személyében. Az Élő tánctörténet órán ismét közismert szakmai személyiség pályáját ismerheti meg a közönség – ezúttal Lőrinc Katalin Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus lesz a vendégem, új könyvéről pedig Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára beszélget majd vele. A szakmai programokat minden évben a Szövetség segítségével szervezzük.
hirdetés

Milyen volt a pécsi fiatal közönség baletthez való viszonya a Tánctalálkozó indulásakor, és milyen ma­nap­ság az attitűd? Látni valamiféle változást?
V. B.: Amikor 2005-ben átvettem a társulatot, bizony korántsem volt könnyű dolgom – a fiatalokat alig-alig lehetett becsábítani az előadásokra. Aztán megcsináltam a Spartacust úgy, hogy egy fiatalosabb, vagányabb Mad Max-világba helyeztem a történetet, és sok éven át minden egyes előadáson figyeltem a fiatal nézők reakcióit. Kíváncsi voltam, hogy mik azok a pontok s azok a vizuális effektek, amelyek hatására végre belesüllyesztik a táskájukba a telefont, és abbahagyják a beszélgetést. Azóta is minden új koreográfiámat úgy készítem, hogy a tizen-huszonévesek is találjanak benne valami érdekeset, ami megfogja őket. Az innovatív szemlélet szerencsére meghozta a gyümölcsét – ma nem évi négyezer, hanem tizennyolcezer látogatónk van.
U. D.: A fiatalok pont annyira érdeklődők, amennyire mi erőlködünk, hogy érdeklődjenek. Missziónknak érezzük, hogy kivonuljunk „templomunkból”, a balett-teremből, és játékos formában megismertessük a diákokkal a műfaj szépségeit. A Pécsi Balett Táncközelben címmel rendhagyó programot indított középiskolásoknak, egyetemistáknak, melynek során a fiatalok közvetlen közelről figyelhették a táncosok megfeszített munkáját. Mindegyiküket lenyűgözte, amit láttak. Nem szabad arra várni, hogy a fiatal generáció lépjen felénk – nekünk kell elvinni hozzájuk a művészetet. A marketing fontos, de a személyes kapcsolat kulcsfontosságú.














vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor