Interjú
A közönség zseni
2014-12. szám / Bóta Gábor
Bodrogi-Voith, Voith-Bodrogi címmel Bodrogi Gyula és Voith Ági zenés estet mutatnak be a Bajor Gizi Szalonban. Bodrogi a Nemzeti Színház egy másik premierjén, az Isten ostorában udvari bohócot alakít Vidnyánszky Attila rendezésében.
Az az est, amit Voith Ágival bemutattok, régi számokból áll, vagy teljesen új összeállítás?
B. Gy.: Mindenféleképpen rengeteg régi dolog van benne, például olyan dalok, amiket még a József Attila Színházban énekeltünk, és egykori történetek. Ez egy klubszerű, közönséggel való beszélgetés. Még a bakijainkról is beszélünk. Úgy megy tovább a műsor, hogy egyszer csak, azt mondjuk, „na, majd én mondok egy színdarabcímet”, és akkor abból következik egy szám. Aztán megint átmegyünk sztorizásba.
A közönség is beleszólhat a beszélgetésetekbe?
B. Gy.: Hátha akar, akkor beleszólhat, persze.
Ti akartátok ezt az estet?
B. Gy.: Az igazgató úr kért minket, ha van valami közös játéklehetőségünk, akkor jöjjünk, és csináljuk.
Netán jártátok is ezzel az országot?
B. Gy.: Különböző részeit az estnek már biztosan csináltuk máshol is.
Játszol az Isten ostora című produkcióban is.
B. Gy.: Bánffy Miklós A nagyúr című színdarabja szolgáltatja az alapot. Én az udvari bohóc vagyok.
Sokat lehet rajta nevetni?
B. Gy.: Nem. Valamilyen formában Attila király köréhez tartozik, ez a figura megpróbálja kiszedni az összeesküvőkből, hogy mit miért csinálnak.
Lényegében kémkedik?
B. Gy.: Igen, ezt a szót el is mondják rá.
Most voltál 80 éves...
B. Gy.: Ezt még kimondani is nehéz.
Nemcsak kimondtad, hanem le is írtad, hiszen megjelent egy könyved, amiben 80 recept, 80 sztori és 80 fénykép van.
B. Gy.: Minden évhez van egy-egy sztori, fénykép és recept. A harmadik oldalnál már éhes leszel.
Az, hogy szeretsz főzni, segít a színészetben?
B. Gy.: A főzés szinte ugyanaz. Hosszú, hosszú, hosszú ideig csinálod a színházat, és két óra alatt lemegy. És hosszú ideig csinálod, csinálod az ételt, majd 15 perc alatt megeszik. Amikor evés után egy vendéglőből elmész, és azt mondod magadnak, hogy ide máskor is eljönnék, az a siker. Ha a színházból kijössz, és azt mondod magadnak, hogy ide el kell jönni máskor is, mást is megnézni, az is a siker. De ha az ellenkezőjére gondolsz, hogy „na, ide se jövök többet”, az a bukás. Az a nagy különbség a kettő között, hogy a színházban előre kell fizetni, az étteremben utólag.
Szoktak konyhaművészetről beszélni.
B. Gy.: Az tudod olyan, mint a művészszínház.
Azzal kapcsolatban te mindig kicsit fitymálva szólsz.
B. Gy.: Azért, mert ha valamit nem igazán értenek, gyorsan azt mondják rá, hogy művészet. Ha mindenféle csiribiriből áll az étel, de nem elég jó, azt mondják rá, hogy konyhaművészet. És ilyenkor mindig a közönséget szidják. A közönség pedig zseni, mint ahogy tudjuk.
Te igazából a színházat se tartod művészetnek?
B. Gy.: De igen, csak nem mondom rá. | hirdetés
 |
|
Miért nem?
B. Gy.: Azért, mert védekezésből nem mondom rá. Ha valami siker, azt nem kell magyarázni. A bukást pedig nem szabad magyarázni.
Olyan nincs, hogy valami siker, és mégsem igazán jó? Annyi vacak szappanopera megy például, rengetegen nézik ezeket, sikeresek, de ettől még nem feltétlenül értékesek.
B. Gy.: Erről határozott elméletem van. A nulla szint, az a siker. Az alatt nincs színház. Fölötte a csillagos ég.
Azt beszélték rólad, hogy neked tulajdonképpen mindegy, ki az igazgató. Amikor a Nemzetiben direktorváltás volt, lakonikus nyugalommal vetted tudomásul, hogy egyik jön, a másik megy.
B. Gy.: Hát ezt nem mondanám. Izgatott várakozás volt bennem. Én nem tudom előre megjósolni, ki lesz a jó, ki lesz a rossz. Van, akinek ez a foglalkozása. Én egy ideig várakozom, ez a mániám. És szeretem, hogyha valami jó. A rosszat szeretem elfelejteni.
Azért az nem állítható, hogy az új igazgatói érában te hú, de nagyokat játszottál.
B. Gy.: Na jó, hát azért én már nem vagyok karon ülő. Végigjátszottam én már a színműirodalmat. Már nem kapkodom a nehéz meló után.
Ezt most nem is szövegmennyiségre értem, hanem például arra, hogy azért az nem állítható, hogy a Szent Johannában kifutod a színészi formádat.
B. Gy.: Ezt nem mondhatom. De ezt senkiről se mondhatom.
Ilyenkor mit csinálsz?
B. Gy.: Az ilyen szerepet az ember ugyanolyan lelkesedéssel csinálja, nem tudom neked pontosabban megmagyarázni, de a csinálás közben nincs bírálás. A csinálás közben csinálás van. Gondolj bele abba, hogy egy cipőgyárban valaki a cipőfűzőt készíti. Amikor már csinálja, nincs bírálati lehetőség, de nem is kell. A közönség úgyis eldönti, hogy tömegesen jön, vagy kevesebben jönnek. Ez a nézők lehetősége és joga.
De arra nem vágysz, hogy úgy istenigazából te lehess a Bodrogi, mint például A tanítónőben öreg Nagyként vagy a János vitézben francia királyként voltál?
B. Gy.: Azok nagyon jók voltak. Ezeket sokkal nagyobb szeretettel kezeli az ember, ez biztos. Na de hát ez mindennel így van.
Az estetek a Bajor Gizi Szalonban most igazán a jutalomjáték esete.
B. Gy.: Hát igen. Lehet ezt mondani. De nem ezt a kifejezést használnám, inkább kedves játék a közönséggel.
Vágynál egy olyan igazi nagyszínpadi jutalomjátékra, ami rád van kitalálva?
B. Gy.: Nem, nem, nekem sose volt ilyen vágyam.
Mert megkaptad.
B. Gy.: Igen, nem is gondoltam rá soha. Akárhogy is próbáltam keresgélni, nem gondoltam arra, hogy hú, ez vagy az a szerep elment mellettem.
Amikor megkaptad Az ügynök halála címszerepét, mégis igencsak örültél.
B. Gy.: Az nagy, élvezetes meló volt.
És ilyen már nem esne jól?
B. Gy.: Kisebben igen. Olyan jó kis „tejföl” epizód az persze, hogy azért jólesne, mert megvan hozzá az erőm és az alaphelyzet.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
