Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Tökéletességre törekedve
2014-11. szám / Szepesi Krisztina

Für Anikó szüntelen keresi az új találkozásokat, feladatokat, melyeket a tökéletességre törekedve igyekszik megoldani, legyenek azok bármilyen nehezek. Ezúttal visszatér a Rózsavölgyi Szalon színpadára, december 16-tól a Válótársak című darabban Balikó Tamás partnereként, de az Örkény Színházban is új feladat várja jövőre, ahova mindig visszatér kalandozásai után.

Az első bemutatódhoz a Rózsavölgyiben Lőkös Ildikó dramaturggal közösen találtátok meg a darabot. Most is így volt?
F. A.: Miután 2012-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon rész­le­te­ket olvastam fel A pasi a szomszéd sír mellől című könyvből Seress Zoltánnal, egyszerre visítottunk fel Ildivel, hogy ez a történet színpadért kiált, és az ő érdeme, hogy darab született belőle. A Válótársakkal azonban a Rózsavölgyi Szalon és Balikó Tamás talált meg engem, és mivel mind nagyon szeretjük, ahogyan Ildi dolgozik és gondolkodik, ennél az előadásnál is az ő segítségét kértük, hogy Bernarde Slade amúgy nagyszerű alapanyagából, ami két ember 10 évig tartó, se veled, se nélküled kapcsolatáról szól, mai történetet készítsen. Ildi pedig felfrissítette és ötödik sebességbe kapcsolta a dialógusokat, miközben megtartotta a darab könnyedségnek és mély­sé­gé­nek jófajta hullámzását.

Balikó Tamás nem csupán partnered, de rendezője is az előadásnak.
F. A.: Nagyon örülök, hogy végre együtt dolgozhatunk, mert már hosszú évek óta figyelem rendezői és színészi munkáját és nagyon szeretem azt, amit csinál. Szerintem jól fogunk állni egymásnak. A közeg is fantasztikus, mert mint egy tölcsér, összeszűkíti a dolgokat az emberi lényegre, ami a színházban talán a legérdekesebb. A Rózsavölgyiben a másik közelsége miatt, mondhatni, „filmesen” kell játszani, nem kell és nem is lehet rápakolni semmit, egyszerűen bele kell gondolni abba, amit mondunk, és máris megszületnek a dolgok. Arra pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy Bujdosó Nóra milyen jelmezeket gondol majd ki nekünk, mert itt egyszerre kell majd megjeleníteni az idő múlását, a hangulati és állapotbeli hullámvasutat, az érzelmi stációkat.

Nemcsak a helyszín, de a darab témája is nagyon intim.
F. A.: Nincs mese, ez egy ilyen munka, kifordítja magát az ember, mint egy kesztyűt. Egy-egy próbaidőszak során többet megtudunk egymásról, mint sok párkapcsolatban évek alatt. De talán jó is ez, hiszen minden egyes feladat alkalmat ad arra, hogy rendbe rakjuk önmagunkat, leltárt készítsünk erősségeinkről, gyengeségeinkről és fogyatékosságainkról. Vagyis a színészet egyfajta folyamatos önmagunkkal való szembenézésre késztet, és minden próbafolyamat, illetve minden előadás lehetőséget ad arra, hogy javítsunk magunkon is. Persze ehhez a fajta kiszolgáltatottsághoz már hozzászoktunk, de ebben az esetben valóban nem kell nagyon kutakodni, hiszen az életünk nyersanyagként kínálja magát a történethez.

Ha ennyire valósághű a téma, mitől tud mégis humoros lenni?
F. A.: Azt sem gondoltuk volna korábban, hogy egy olyan darabon, mint a Hamlet, olykor harsányan lehet röhögni, ahogy nálunk, az Örkényben. Pedig ha van egy jó minőségű irodalmi alapanyag és hozzá egy jó rendezői gondolat, akkor nincs is igazán olyan, hogy műfaj. Vígjátékot sem szabad viccesen játszani, hiszen a szituációktól és a történettől válik viccessé az előadás, és egy tragédiában is van olyan pillanat, amikor nevetni kell. Akárcsak az élet: nincsenek vegytiszta helyzetek. Vagyis ebben az előadásban is lesznek olyan részek, ahol gurulnak majd a nézők a nevetéstől, de olyanok is, amikkel majd jól megcsavargatjuk a szívüket.
hirdetés


A sok örkényes feladatod mellett mindig vannak olyan munkáid, ahol új helyeken, új emberekkel dolgozhatsz együtt…
F. A.: Hűséges típus vagyok, vagyis kell az a bizonyos kályha. Olyan kalandor vagyok, aki tudja, hova lehet hazamenni. De valóban több lehetőségem adódott az elmúlt években, hogy például Pécsett, a Pinceszínházban vagy épp a Rózsavölgyiben játsszak, és olyanokkal dolgozhassak, akikkel azelőtt soha nem volt alkalmam, ezek pedig ajándékok.

És bár csak mostanában kezd újraéledni a filmgyártás, neked mindig jutnak érdekes filmszerepek is.
F. A.: Az, hogy megtalálnak a jó munkák, újra és újra igazolja, hogy helyem van ebben a szakmában. De mindenáron semmi se kell. Csak azért, hogy forgassak, soha nem vállalnék el olyat, amiben nem hiszek, vagy ami nem tetszik. Ilyesmiben nem is tudnék jó lenni.

Szoktad mondani, hogy soha nem elég jó semmi, amit csinálsz. Ennyi feladat mellett hogyan tudsz mindenre ilyen nagy figyelemmel lenni?
F. A.: Még mosogatni is csak tökéletesen szeretek, vagyis csak akkor fogok hozzá bármihez, ha tudom, hogy tökéletesen el tudom végezni, és sajnos nehezen állom meg azt is, hogy ha dolgozunk, szóvá ne tegyem mások tévedéseit, hibáit, bár tudom, hogy az én igazságom csak egy a sok közül. Ennek ellenére szükségem van az új és más feladatokra. Mivel az anyaszínházamban csak januárban kezdünk próbálni, tudtam, hogy jut időm erre a munkára, még akkor is, ha csak egy rövid próbaidőszakot tudtunk egyeztetni. De mivel, mint mondtam, ínycsiklandozó munkának ígérkezik, nem gondoltam, hogy akadálya lenne elvállalni egy ilyen jó kirándulást. És persze külön tehetségem van ahhoz, hogy megnehezítsem a saját életem: ha nincsenek megoldandó problémák, csinálok magamnak.

Ahogy mondtad, januártól bemutatóra készülsz az Örkényben.
F. A.: Székely Csaba, a Bánya-trilógia szerzője nekünk, a társulat tagjaira írt egy darabot, amit Ascher Tamás vezényel majd. Izgalmas lesz, hogyan jelenünk majd meg az előadásban. Olyan ez, mint az athéni malacvisító története, amiben valaki kiválóan tudta utánozni a malac visítását, és ettől híres lett, aztán egy másik ember versenyre hívta. Köpenye alá rejtett egy malacot, hogy az visítson helyette, de az senkinek nem tetszett. Vagyis amikor tükröt tartunk a valóság elé, hiba lenne egy az egyben megmutatni azt, amit látunk, ahhoz a valóság sűrítményét kell színpadra vinnünk, hogy a valóságot megmutassuk. A színház épp ezért nagyszerű, mert egyetlen történetben rengeteg érzést, emberi reflexiót és gondolatot nyújthatunk át tálcán, ami mind a katarzis irányába visz. Másként nem is lenne értelme.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor