Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Nagyon jó dolog itt lengyelnek lenni
2014-12. szám / Sz. K.

Katarzyna Sitko 2015-ben harmadik igazgatói évét kezdi meg a Lengyel Intézetben, és bár az intézmény fennállásának 75. évfordulója okán rengeteg kiemelt programmal készültek ebben az évben is, jövőre sem szenved hiányt majd a közönség a színházi, filmes, képzőművészeti, irodal-
mi vagy zenei eseményekből. A programban kiemelt szerepet kapnak a kortárs Lengyelországot és annak történelmét érintő események, a demokratikus és gazdasági átalakulás tapasztalatai és eredményei is.

Bőséges volt a jubileumi év.
K. S.: Ebben a kényelmes helyzetben, hogy a jubileumi prog­ram­so­ro­zat gyakorlatilag lezárult, azt mondhatom, jó döntés volt ennyi erőfeszítést és ötletet beletenni az év programjaiba. Két kiemelt rendezvényt bonyolítottunk le az évforduló alkalmából. Az első egy kétnapos májusi rendezvény volt, ami az Intézetben és az épület előtti színpadon zajlott. Több lengyel és magyar zenész, valamint a Lengyel Intézettel egyidős DJ Viki is fellépett. Volt születésnapi torta és min­den­fé­le lengyel finomság. A második napon viszont gye­rek­fog­lal­ko­zá­so­kat tartottunk és a Wikipédiával közös versenyünk díjkiosztóját, melyre Lengyelországgal kapcsolatos szócikkekkel lehetett nevezni. Október 17-én a Zeneakadémia Nagytermében tartottuk ünnepi kon­cer­tün­ket, melynek tiszteletbeli védnökei Lengyelország és Magyarország kultúráért felelős miniszterei voltak, és számos prominens vendégünk is volt. Rengeteg kolléga és mindazon partnereink is szép számmal jelen voltak a gálán, akikkel rendszeresen együttműködünk. Ezen az estén a magyar-lengyel programmal és a két ország fiatal, tehetséges művészeivel a Magyarországon jelen lévő lengyel kultúrát ünnepeltük, mert számunkra mindig nagyon fontos volt, hogy a lengyel kultúrát magyar kontextusban jelenítsük meg. Azt is érzékeltetni akartuk, hogy bár 75 évesek vagyunk, kell a frissesség, a lendület. Igyekeztünk hát a fiatalokra fókuszálni, hiszen ők a két nép barátságának, kultúráink összefonódásának jövőbeli letéteményesei. Végezetül készült egy kiadvány is, amelyben nem csak a történetünkről lehet olvasni, de megszólalnak benne egykori és mostani munkatársaink is, akiknek sokat köszönhetünk.

A jubileumi évben pedig a már olyan, hagyománnyá vált programsorozatokat is megtartottátok, mint a Lengyel Filmtavasz című filmfesztivál és a te nevedhez fűződő lengyel jazzfesztivál.
K. S.: Huszadik alkalommal rendeztük meg a Lengyel Filmtavaszt bőséges programmal, sok ven­dég­mű­vésszel. Ezt az évet akár a lengyel film évének is tekinthetjük, hiszen négy lengyel alkotás is magyar forgalmazóra talált, amelyeket még most is sikerrel vetítik a mozik. Bemutatták Andrzej Wajda Lech Walesáról szóló legújabb filmjét, az Ida című gyönyörű alkotást Pawel Pawlikowskitól és Maciej Pieprzyca egy fogyatékkal élő fiú megrázó és elgondolkodtató történetét elbeszélő, Szavak nélkül című filmjét, amely az idei Lengyel Filmtavasz nyitófilmje volt. Végül nemrég, november végén került a magyar mozikba Ryszard Bugajski Zárt rendszer című filmje. Az idén másodszorra megrendezett lengyel jazznapok pedig ettől az évtől a Polska Jazz nevet viseli. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a BMC-beli koncertekre, ahol a fiatal és elismert zenészeknek köszönhetően ízelítőt kaphattunk a kortárs lengyel jazz legjavából. A Budapest Music Centerrel egész évben együttműködünk, biztosítva a lengyel jazz állandó jelenlétét. Fontos az is, hogy az évek óta erősödő közös munka eredményeként több lengyel előadó lemezeit is kiadták már Magyarországon.
hirdetés

Hasonlóan sikeres volt a Történelemórák a szabadságról című programsorozat is.
K. S.: Valóban annyira nagy volt az érdeklődés, hogy bár a sorozat apropójául szolgáló rendszerváltás 25. évfordulója véget ért, elég hamar nyilvánvalóvá vált számunka, hogy nem hagyhatjuk csak úgy abba ezt a sorozatot. Jelszavunk 2015-ben is a szabadság lesz, de az ehhez kapcsolódó témákban szélesebb lesz a skála. Januárban az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70.évfordulója kapcsán a holokauszt lesz a téma, májusban pedig a II. világháború vége. A következő hónapokban pedig gazdasági oldalról is megvizsgáljuk a rendszerváltás utáni időszakot, továbbra is közérthető és érdekes módon. De éppilyen lényeges számunkra a lengyel színház is, amelynek szintén nagyon fontos történelmi és társadalmi szerepe volt a fejlődésben. Jövőre lesz 250 éve, hogy megalakult a Lengyel Nemzeti Színház, amely máig fontos szerepet játszik a körülöttünk folyó eseményekben.

Több lengyel alkotó évfordulóját is ünneplitek.
K. S.: Tadeusz Kantor nagyon jellegzetes és elismert képviselője volt az avantgárd színháznak az egész világon. Születésének 100 éves évfordulóján jövőre több olyan eseményt, kiállítást, filmvetítést, happeninget szervezünk majd, mellyel még közelebb hozhatjuk munkásságát a közönséghez. A másik művész, Stanislaw Ignacy Witkiewicz talán kevésbé ismert itt, de épp ezért remek kihívás lesz számunkra, hogy születésének 130. évfordulóján végre bemutathatjuk ezt a széles skálán mozgó alkotót a magyar közönségnek. Író, drámaíró, fotós és festő is volt, szinte intézmény, hiszen bármilyen formában is alkotott, munkái jellegzetes stílusáról rögtön felismerhetőek.

Milyen tapasztalatokkal vágsz bele harmadik igazgatói évedbe 2015-ben?
K. S.: Úgy érzem, egyre fejlődik a munkám, és bízom benne, hogy az előttünk álló esztendőben egyre több és egyre jobb ötletekkel és programokkal rukkolhatunk elő. Fantasztikus csapattal dolgozom együtt, és úgy látom, még messze nem merítettük ki a lehetőségeinket. Bízunk benne, hogy inspirációt és maradandó élményt tudunk nyújtani a programjainkkal, hogy egy picit mi is hozzá tudjunk tenni Magyarország gazdag kulturális kínálatához. Nagyon jó dolog itt lengyelnek lenni, hiszen a két nép barátsága, közös történelme több mint ezeréves múltra tekint vissza. Ez a kölcsönös szimpátia és nyitottság pedig megkönnyíti a mi munkánkat is.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor